11 - 12. fejezet

Tizenegyedik fejezet

Bane

Fordította: Suzy

A következő néhány napot azzal töltöttem, hogy elvonszoltam a seggemet üzleti megbeszélésekre, szörföztem Beckkel, és duzzogtam, mint egy kis picsa. Kurvára idegesített minden és mindenki. A barátaim. Az anyám. A szakállam. Még Edie-re is mérges voltam, mert a Jesse-vel való utolsó beszélgetésemre emlékeztetett.

Jesse, akit lelkiismeretesen mellőztem az elmúlt néhány napban, elkerülve a Café Diemet, csak azért, mert tudtam, a látványától világháborút robbantanék ki.

Tudtam, hogy ez egy fasz lépés volt, de egyre jobban ment neki ez az egész életszerű meló, nekem meg határozottan távolságot kellett tartanom tőle, hogy biztosan ne az én farkamon lovagoljon, ha legközelebb csábítóan rám veti azokat a szép kék szemeit. Mivel az is volt, és mintha ez a szarság garantálta volna, mert veszélyes területre léptem azáltal, hogy elköltöttem a Darren által kapott előleget.

Új bútor a hotelbe? Csing-csing.

Új vízvezetékek a Café Diembe? Csing-csing.

Új seggfej Darren ügyvédei számára, akik széjjel fognak tépni, ha rájönnek, hogy megszegtem az egyezségünket, megérintettem az érinthetetlent és most vagy egy millió dolcsival tartozom neki? Csing-csing, csing-csing, csing-faszom-csing.

Igazság szerint nem hiszem, hogy több hatalmam lenne Jesse felett, mint neki felettem.

Rengeteg hatalma volt felettem. Én csak egy átkozott jó szélhámos voltam, aki tudta, hogyan rejtse ezt el.

És a hatalom egy olyan játék volt, amit túlságosan is jól ismertem. Egyszer régen az anyám randizott egy fickóval, aki elég sokáig lógott velünk ahhoz, hogy tényleg megjegyezzem a nevét. Artem. Orosz. Nos, nyilvánvalóan. Artem a dolgok összességét nézve nem volt egy nagy rakás szar. Talán nem adtam neki elég bizalmat. Valójában az apám volt számomra anélkül, hogy az egész szülői hülyeséget csinálta volna. Az egyik dolog, amit megtanított nekem, hogy hogyan kell sakkozni. A sakk szabályai nagyon egyszerűek voltak: miközben az igaz volt, hogy a király a legfontosabb figura a játékban, egyúttal a leggyengébb is. A királynő volt a legerősebb és ezt a legjobb nem elfelejteni, ha előre akarsz jutni az életben.

Jesse volt lényegében az egyetlen punci a városban, aki teljességgel tiltott volt számomra, és mégis, egyre jobban és jobban vágytam rá. Néhány dolog kombinációja volt ez. Az ellenállása, a józan szilárdsága, a bölcsessége, és a mások iránti könyörületessége.

A legnagyobb erőfeszítésem ellenére azon találtam magam, hogy a Café Diem felé bandukolok, mert jóvá akartam tenni, hogy nem ellenőriztem őt az első napján. És másnap. És az azutáni napon.

Rendben van, hogy elítélsz. Én is kurvára elítélem magamat.

Szürreális volt. Kinyitottam a kávézóm ajtaját anélkül, hogy akartam volna. Átsétáltam a foglalt asztalok között anélkül, hogy szándékomban állt volna. Letettem a seggem egy székre a pultnál, Jesse-vel és Gaillel szemben, tudván, hogy bárhol – francba, akárhol – máshol kellene lennem.

Gail kopasz feje csillogott, mint egy márványgolyó, teljesen furcsa kontrasztot alkotott a nőies, kerek arcával, és Stay Weird[1] feliratos fekete pólót, piros Chuckot[2] viselt és hozzáillő körömlakkot. A drámai sminkjével ellentétben az ajkai púderrózsaszínűek voltak. Jesse-n is volt valami, de túlságosan elvarázsoltak a mozgó, durcás ajkai ahhoz, hogy észrevegyem, mi.

– Mesélj róla többet – faggatózott Jesse, annyira Gailre figyelt, hogy nem vett észre. De Gail annál inkább. És felvillantotta azt a kis csesszük-szét-a-dolgokat vigyorát, mielőtt odafordult Hópihéhez, hogy válaszoljon.

– Szerintem aranyos. Furcsa, de számomra is alig van hibája.

Gail a mosogatóból frissen kivett nedves bögréket törölgette egy ruhával és szabályosan elrendezte Jesse mögött a fehér, vakolatlan téglafallal szemben. Jól teszi, ha nem célozgat rám, mert nemcsak hogy kedves vagy furcsa nem voltam, hanem én voltam a kicseszett főnöke is.

– Ugyanakkor Hale szuper dögös. Plusz olyan, mint egy őrült filozófus haver. És sosem nyomul senkire, szóval nyilvánvalóan tetszel neki – dalolászta Gail, a szavai egyenesen a vénáimba szúródtak, feltüzelték a véremet.

Hale? A kibaszott Hale itt volt? Nyomult az én Jesse-mre? Vagyis, Jesse-re. Nem az enyém. Nem volt az enyém. Csak egy kicsi lyuk, ami a mellkasomban nyílt, az nem értett egyet az utolsó állítással.

– Ó, én nem randizok. Csak azon tűnődtem, hogy mi volt az ő története. Valamelyik nap észrevettem, hogy engem figyelt. Ugyanaz a FREE felső volt ma is rajta. Elgondolkodtam, hogy mi a foglalkozása.

Jesse a csípőjével becsukta a lent lévő rozsdamentes acél hűtőt, amiben a zúzott jeget tartottuk. Smoothie-t készített egy szörfös csajnak, aki a pénztárgépnél állt. Lenyűgözött, milyen természetesnek tűnt a pult mögött. Egy részem még mindig azt hitte, hogy Hópihe képtelen lesz teljesen beleszokni a munkájába és bár ez még mindig korai volt, de a fenébe, normálisnak… tűnt. Habár boldog voltam miatta, egy kicsi, őrült, kicsinyes részem dühös volt. Dühös voltam, mert többé már nem volt úgy szüksége rám, mint ahogy ő gondolta, hogy volt.

Fejben elkezdtem összeírni az okokat arról, hogy miért is kell képben maradnia. Az én képemben.

Munkát adtam neki rugalmas beosztással. Biztonságot adtam neki. A kedvében jártam, bármire is volt szüksége. De azt is elmondtam neki, hogy más emberekkel fogok kefélni. Ezt nem csak elfogadta, hanem úgy tűnt, pontosan beleillik a barista szerepbe. Nem mintha zavarna, hogy már nem volt szüksége rám, annyira, mint amennyire gondolta.

Oké, igen, tényleg zavart.

És zavart, hogy ez zavar engem, mert miféle seggfej akar másokat függővé tenni csupán azért, hogy közel tartsa őket magához?

Én. Hát ilyen.

A My Chemical Romance-től a Famous Last Words szűrődött keresztül Lindsey Stirling: Crystallize című számán (hetente kaptunk egy DJ által összeállított lejátszási listát, mert nem tudtuk eldönteni, milyen zenét szeretnénk) és Gail kivette a telefonját a hátsó zsebéből.

– Hűha!

Az én szuper emós alkalmazottam a levegőbe emelte a telefonját, a szája Ó-betűt formázott. Még mindig úgy tettem, mintha a telefonomon böngésznék, összehúztam a szemöldökömet, mintha valami fontos lett volna és átkoztam Hale-t, hogy hozzáadódott a dolgaimhoz. Kilencvenkilenc százalékban biztos voltam abban, hogy rájött az én úgynevezett helyzetemre és elhatározta, hogy felidegesít azzal, hogy rányomul a csajra, akit kinéztem magamnak.

– Haver! Hale épp most üzent. A számodat kérdezte. Mit csináljak? – visította Gail.

Jesse szemei kikerekedtek, ahogy a mosolya is, és én ezer halált akartam halni.

Csak vágd pofán és aztán add át nekem, hogy befejezzem a dolgot.

Hópihe megnyomta a turmixgép gombját, hogy időt nyerjen. Rettentően meg akartam csókolni ezért. Biztosan bóknak vette, de nem fogja ilyen gyorsan megadni a számát. A fenébe, még nekem is alig adta meg és én hetekig udvaroltam neki. De ez nem változtatott azon, hogy lehet még több Hale. Még több jóképű, simabeszédű barom, aki ráhajtana, most hogy szem előtt volt, és ínycsiklandónak és elevennek nézett ki.

Hófehérke felébredt és a herceg már úton volt, valószínűleg egy fehér Teslát vezetve.

Mindig van egy rohadt herceg, hogy beleköpjön a gazemberek levesébe.

A turmixgép megállt. Jesse levette a talpáról és rácsapott az aljára, ahogy kiöntötte a rózsaszín smoothie-t egy hosszú pohárba.

– Jesse? Megadhatom neki a számodat? – Gail hüvelykujjai már a kijelzőn mozogtak és eltűnődtem azon, hogy mennyire utálna, ha eltörném őket.

Mondj nemet!

– Persze.

Bassza meg!

Megkockáztatva, hogy a leggyökerebb szarházivá válok, aki valaha is járt Todos Santosban – ez egy istenverte küldetés, figyelembe véve a háztartások átlagos jövedelmét és a kiváltságos kamaszok számát ezen a helyen – úgy döntöttem, hogy baromira kimaradok ebből a beszélgetésből és tulajdonképpen lehetőséget adtam Jesse-nek, hogy megadja a számát Gailnek. Nemcsak, hogy nem robbantam fel az idegtől, miközben Gail hangosan ismételte, ahogy begépelte Hale-nek, hanem sikerült kiválasztanom azt a pillanatot is arra, hogy felfedjem magam, miután Gail visszatette a telefonját a zsebébe.

Egyébként említettem már, hogy Hale halott ember? Nem? Mert ez volt a helyzet.

– Hogy vannak a kedvenc hölgyeim? – felvillantottam a csábos mosolyomat. Látod? Csak lazán. Mi ez a rángatózás a szemhéjamon? Nem idegrángás, az biztos.

– Jó kérdés. Ez nagyjából Dél-Kalifornia női populációjának nyolcvanöt százalékát jelenti, szóval jobban jársz, ha indítasz egy online kérdőívet, hogy időt spórolj – mondta Jesse édesen, odacsúsztatva a smoothie-t a szörfruhás csajnak. Ebbe belesétáltam, így megengedtem neki a pillanatot, hogy Gail kuncogásában sütkérezzen.

Egy pont a Puskin-tetkós lánynak, nulla a seggfejnek, aki szétbarmolja a nehezen megszerzett bizalmát.

A szörfös bige két dollárt tett a borravalós üvegbe, aztán rám kacsintott, keményen megszívta a szívószálát. Jesse követte a néma üzenetváltásunkat és ettől máris jobban éreztem magam. Vagy legalább olyasmit.

– Eddig jó a meló?

Semmibe vettem Jesse tökösségét. Rákönyökölt a pult másik oldalára és nem kerülte el a figyelmemet, hogy magabiztosnak tűnt, és ragyogónak és kurvára ínycsiklandónak. Végigmértem még egyszer és rájöttem, hogy nem a szokásos fekete kapucnisa van rajta. Biztosan valahová a szekrénye mélyére süllyesztette, mert, ahogy kinézett…. olyan üdének. Mondhatni színesnek a piros kockás leggingsben, ami feszes volt mindenütt; a védjegyévé vált Keds-ben és egy sárga hosszú pólóban, amin két csontváz kéz int be. Ínycsiklandozónak és élettel telinek nézett ki, és én hirtelen egyszerre éreztem birtoklónak és védelmezőnek magam.

– Nagyszerű. Köszönöm. Szörföztél ma?

– Vettél levegőt ma? – vágtam vissza.

Mosolygott.

– Igen.

– Ja, szörföztem ma. – Elvettem egy palack bubis vizet a pult mögül és lecsavartam a kupakot, majd meghúztam. – Meg kellene tanulnod szörfözni. Imádnád. Ez egy magányos sport és jó sok hallgatás és csönd jár vele.

A gondolat a semmiből támadt. Ez több időt jelentett Jesse-vel és ami még fontosabb – több időt vele, amikor bikinit vagy szörfruhát visel. Egy óriási győzelem a libidómnak, hatalmas veszteség a golyóimnak. Elég volt egy pillantást vetnem rá, hogy tudjam, ez a terv mehet a levesbe. Úgy nézett ki, mintha egy édes hármast ajánlottam volna fel Árnyékkal.

– Nem, kösz.

– Mert? – unottságot színlelve pattintottam a rágómmal.

Lenézett a cipőire, megfogta a hasát a pólója sárga anyagán keresztül és aztán megrázta a fejét.

– Ez nem igazán fontos, Bane.

– Hívj Romannak!

– Miért?

Senki más nem hív így és nekem szükségem van valamire velünk kapcsolatban, hogy érezzem a különbséget.

Persze valójában nem szórakoztattam magam azzal az ötlettel, hogy valami ennyire Kate Hudson filmes dolgot mondjak. Vállat vontam.

– Nem tudom. Csak furán hangzik a te szádból. Nem ismertél a gimiben.

Baromság találkozott a hülyeséggel.

Odaragadtam a műszakja maradékában. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy szükséges ellenőriznem a saját kávézómat, de az igazság az volt, hogy nem akartam, hogy még több Hale felbukkanjon és nyomuljon rá. Valójában egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy szórakozni megy majd vele. De Hale, a hajához hasonlóan, vörös posztó volt. Hamarosan megjelenne egy másik srác. Ájtatosnak látszana és Jesse adna neki egy esélyt. Miért ne tenné?

A sarokban ültem egy darabig és úgy tettem, mintha a számokkal dolgoznék. Utáltam a számokat, bár jó voltam bennük. Ahányszor csak felnéztem, Jesse el volt foglalva. Végre – kurvára végre – délután egykor a kávégépnél ácsorgott, a lejátszási listán lévő számok között lapozgatott. Felé indultam, figyeltem a hátát, a nyakát, a tetkóját, ami kikandikált most, hogy a haja egy kócos kontyba volt fogva a feje tetején.

– Senki sem nyúlhat a listához – mondtam hűvösen. – Azt a szart egy svéd független zenei producer válogatta össze. Senki sem akarja hallgatni a te Taylor Swift számaidat.

Seggfej voltam. Nem kedvelte Taylor Swiftet és tudtam ezt.

– Jesszusom, haver! 

Megfordult, megugrott a váratlan betolakodástól. Azt mondta, haver. Sosem mondta, hogy haver. Francba, néha elfelejtem, hogy húszéves. Valójában, nem teljesen. A jövő héten lesz a születésnapja és ezzel kapcsolatban hiperérzékeny voltam. Az üzlet meg minden miatt, természetesen.

– Gyere velem!

A fejemmel a raktár felé intettem. Nem akartam megkockáztatni egy újabb nyilvános összeomlást. Jesse jó volt abban, hogy nyilvánosan a földbe döngöljön. És én valami kényes témáról akartam beszélni vele. Nevezetesen, hogyan ne dörgölőzzük össze többé.

Csendesen követett. Éreztem a lépteit egy lépésnyire. Darren le fogja vágni a fejemet Trónok harca-módon, ha hozzáérek. Emellett volt még egy nagyobb terv.

Egy nagyobb végjáték.

Az ajtó bezárult mögöttünk és mivel a farkam nem kapta meg az emlékeztetőt arról, hogy már nem vagyok tizenhat éves, volt egy elég komoly merevedésem, amivel foglalkoznom kellett. Annyira kemény voltam, hogy a hasíték egyenesen az arcom felé mutatott, csak Jesse nem láthatta, mert még mindig szörfös rövidnadrág volt rajtam. De mivel rövidnaci volt, és én erkölcsi megfontolásból egyaránt ellene voltam mind férfi, mind női részről mindenféle alsóneműnek, könnyen kivehetné a keménységemet, ha egyszerűen csak lenézne.

Amit nem tett.

Szerencsére.

Felpattant egy narancsleves láda tetejére és összefonta a karjait a mellkasa előtt, a lábait lóbálta. A világítás homályos volt és vacak, és még annál is gyönyörűbbnek nézett ki most, hogy tisztán láthattam a tökéletlenségeit az éles, sárga villanykörte alatt. A szemei fáradtak és vörösek voltak. A szája lebiggyedt az élettel szembeni szomorú elégedetlensége miatt. És a bal szeme alatti szeplő piszoknak tűnt az egyébként makulátlan bőrén.

Be kellett fejeznem a nézelődést és el kellett kezdenem összpontosítani. Megfogtam a kezét. Nem ez az a dolog, amit teszel, ha szimpatikus akarsz lenni? Megfogod valaki kezét? Sosem voltam még ilyen helyzetben ezelőtt. Úgy értem, közöltem már számtalan rossz hírt, de sosem éreztem magam rosszul a közlésük miatt, ha van ennek értelme.

Oké, most határozottan halogatok.

– Ismételd utánam, Hópihe: a királynő sokkal erősebb a királynál.

A szemeimbe nézett és az övéiben lévő szenvedély meglepett engem. Olyan volt, mintha tudná, miről beszéltem. Talán ő is jól sakkozott.

– A királynő erősebb a királynál.

A kezeim közé fogtam az arcát, tudván, természetes dolog lenne, ha az ajkaimat az övéihez préselném, és látnám a terveimet és az álmaimat a felcsapó lángokban.

Többé nem érinthetjük meg egymást. Még csak egy arcra puszira sem.

Csakhogy nem ezt mondtam. Még csak nem is gondoltam rá egyáltalán. Ehelyett azt kérdeztem – Mi a helyzet a szörfözéssel? Nem fogod megtenni?

Azt hittem, azt fogja mesélni, hogy nem szereti közszemlére tenni a testét azután, ami történt – ami elég világos volt –, de sosem vártam volna, hogy csendben felhúzza a pólóját és megmutatja nekem azt.

Az azt a hegeit jelentette.

Bíborszínűek, mélyek és gúnyolódóak voltak.

Kurva

Éreztem a torkom fel-le mozgását, de nem éreztem a nyelést. A felsőjét összecsomózta a mellei előtt. Magamhoz akartam húzni őt és megölelni. Még jobban akartam megcsókolni azt az átkozott heget. Meg akartam nyalni és harapni és meg akartam mutatni neki, hogy azzal vagy a nélkül is még mindig szexi. Valójában, különösen azzal. Mi lehet szexisebb egy átkozott túlélőnél?

De nem nyúlhattam hozzá, nem ilyen módon, így csak megsimítottam a hüvelykujjammal az arcát és a fogaim között szűrve azt mondtam – Meg fogom ölni azokat a rohadékokat!

Ahogy kimondtam, belém csapott a felismerés, hogy megtudnám és meg is kellene. Tudtam a nevüket, hogy kik voltak. Zavarba ejtően könnyű lenne megszerezni a címüket. Az egyetlen, ami visszatartott engem, a lelkiismeretem volt, és ez a faszság foszlásnak indult, ami nem volt túl jó előjel számukra.

Visszahúzta a felsőjét, a szemei az enyémet pásztázták undort és rosszallást keresve. Amikor egyiket sem találta, fáradtan megfogta a homlokát.

– Ezért nem akarok menni. Nem akarom, hogy bárki lássa ezt.

– Megértem.

Voltak olyan ruhák, amik teljesen eltakarnák, de nem voltam teljesen érzelmi béna, hogy ne ismerjem fel a fő érzelmet. Az egész teste megvetette őt.

Jesse hitetlenkedő nevetést hallatott, megforgatta a szemeit, hogy ne lássam az alsó pilláin ülő könnycseppeket.

– Gusztustalan, ugye? Tudom.

– Nem – mondtam, ki akartam fejteni, de nem akartam hangosan beismerni azt, amivel már elkezdtem megbékélni – káprázatos olyan módon, ahogy sok más lány is, de a benne lévő démonok a szépségét egyedivé, egyszer-az-életben-szerűvé tették.

– De ez az igazság.  – Beharapta az arcát, gyorsan megtörölte a szemeit. A kinti basszus az ajtót dübögtette. A My Own Summer a Deftonestól. – Ezért nem haragszom annyira, hogy nem akarsz engem. Vettem, Ba…Roman. Értem, amiért nem akarsz bemocskolva és sérülten.

Mi a faszomról beszél?

– Ki mondta, hogy én…

– Élvezted, bárkivel is voltál tegnap éjjel? És az azelőtti éjjel? Biztos szereted a változatosságot.

Szipogott, felszegve az állát. Valójában kihagytam a tegnapi ügyfelemet annak javára, hogy betépjek Beckkel és pornót nézzek. De persze ezt nem fogom beismerni, mert akkor megkérdezné, hogy miért és akkor válaszolnom kellene, és a válasz kurvára világos lenne, még egy olyan hazugnak is, mint én vagyok.

Még mindig a ládán ült, amikor megfordultam, elsétáltam egy magas asztalhoz, amin a kávékapszulás dobozok álltak.

– Az igazat akarod? – kérdeztem, a kezeimet az asztallapra tapasztottam.

Most már egy átkozott fedezékre volt szükségem, hogy beszélgessek vele anélkül, hogy megdugnám. Nagyszerű! A dolgok egyre nagyszerűbbé válnak.

A hang, ami elhagyta a száját, közelebb volt a kiáltáshoz, de valószínűleg sóhajtás akart lenni.

– Határozottan belefáradtam a hazugságokba.

– Akarlak. Örülsz? Akarlak a hegekkel. Az elcseszett, tragikus történettel. A testem minden idegszálával. Meg akarlak baszni, és birtokolni akarlak, és összetörni, és megmenteni. De egyik dolgot sem tehetem meg. Miért? Mert utána meggyűlölnél és ez tény, nem feltételezés. Jegyezd meg! Olyan okok miatt, amiket most nem mondhatok el neked, ha megbasználak, az összetörne téged és elpusztítana engem. És talán rohadék vagyok, de nem vagyok egy kibaszott gazember.

Ez volt a legközelebb az igazsághoz, amit hajlandó voltam felajánlani neki.

– Hát ez az igazság, Hópihe – bármi is ez, harcolnunk kell ellene.

Csábított, hogy azt mondjam, kapja be ez a szarság.

Mert mi van, ha nem építjük meg a szörfparkot? Mikayla, az unokatesóm, sosem kapott unikornist a szülinapjára. Túlélte. Én is túlélném. De a helyzet az, hogy már túl késő volt, hogy visszalépjek, mert szorgalmasan költöttem abból a tonnányi pénzből a hotelre és a kávézó állandó személyzetére, és most már tartoztam Darrennek. És igazán nem voltam abban a helyzetben, hogy bárkinek is tartozzak. Már belefulladtam az üzletekbe és a törekvésekbe, hogy megpróbáljak bizonyítani Isten-tudja-mit az Úr-tudja-kinek.

Az arcát néztem, vártam, hogy azt mondja, értette. Hogy megértette. Lecsúszott a ládáról és letolta a leggingsét, lecsúsztatta egészen a bokájáig, aztán lerúgta magáról a cipőivel együtt. A fekete pamut bugyija volt a soron következő. Megállt előttem, a puncija borotvált volt és sima és jól láthatóan ínycsiklandóan finom. Aztán Jesse lazán az ajtóhoz sétált, a kerek segge ide-oda hintázott, elfordította a zárat, aztán ugyanúgy visszasétált a ládához, felpattant rá, és széttárta a lábait, felvillantva a mennyország rózsaszín rését.

– Nem kell megérintened ahhoz, hogy elpusztíts – hörögte, a nyelvével megnedvesítve az alsó ajkát.

A jegyzőkönyv kedvéért, megpróbáltam ellenállni. Vagy legalábbis olyasmit tettem.

Az egyetlen ideillő módon válaszoltam.

– Ó, a picsába!

Vettem és vége.

Tizenkettedik fejezet

Jesse

Fordította: Miya

Ó, a fenébe helyesen hangzott.

Nem tudtam honnan jött a gátlástalanságom. Talán attól, ahogyan a hasamat nézte, másképp, mint eddig bárki. Egy csomó ember megbámult már, főleg Az Incidens után. Az orvosok. A nővérek. Pam. Darren. Mindannyian rémülten és elborzadva meredtek rám. Pontosan az ellentéte annak, ahogyan akartam, hogy az emberek rám nézzenek. Azt reméltem, hogy egy „nem is olyan vészes” nézést kapok tőlük, de cserébe be kellett érnem az „adjatok egy hányózacskót” nézéssel. De Roman úgy nézett rám, mintha még mindig szépnek találna. Láttam abból, ahogyan a szakálla alatt bujkáló ádámcsutkája le-fel mozgott, hogy többet gondolt a lapos hasamra és a derekamra, mint az azt borító sebhelyekre.

Ez pedig erőt adott nekem.

Nem vagyok büszke arra, amit tettem – hogy akarata ellenére elcsábítottam. De valamilyen furcsa logika alapján teljesen jogos volt, hogy a világ legszexibb emberével akartam lefeküdni, aki ezt rossz ötletnek gondolta.

Talán az is volt.

De senki nem mondta, hogy egymáshoz kell érnünk ahhoz, hogy élvezzük.

Bane szenvedett. Soha nem láttam őt még így. Mindig összeszedett volt, könyörtelen és hihetetlenül magabiztos. Sötét energia vette körül, mintha villám csapott volna bele, kettészakítva őt és haraggal töltötte meg helyette. Forrt, csillogott és izzott.

Vágyakozott.

Az irántam érzett vágya, hatalommal töltött el, mert nem vette el, mint a többiek.

A fenébe is, még csak rá sem kérdezett.

Még egy ok, amiért ő volt a tökéletes szexpartner.

A mutatóujjammal köröztem a csiklóm körül, ideges voltam, felajzott, beindult és tűzben égett.

Igen. Lángoltam. A nézése az idegességtől görcsben lévő gyomromban az összes kanócot meggyújtotta és neki köszönhetően fáklyaként égtem.

Láttam milyen hatással volt a nőkre. Orvosi beavatkozással lehetett csak őket eltávolítani a közeléből. Mindent tudtam a kalandjairól. A házas és befolyásos szeretőiről. Megmondtam neki, hogy nem érdekel és egy bizonyos mértékig, igaz is volt. Jobban érdekelt a gyógyulásom, mint az hogy mivel foglalkozott a szabadidejében. Az, hogy képes legyek úgy egy férfi alatt vonaglani, hogy a torkomat ne fojtogassa a pánik, mint valami kötél, és a végtagjaim ne kapálózzanak szabadulásért könyörögve.

Olyan szenvedéllyel akartam őt magamban érezni, ami megrémített. Ez egy olyan természetes szükséglet volt, amiért nem akartam könyörögni.

Felemeltem az államat, gyorsabban és gyorsabban kezdtem el kényeztetni magamat. Először, nem is reagált rá. Úgy nézett rám, mint aki próbálja eldönteni, mi legyen a következő lépése, a kezei megdermedve feküdtek az asztalon, míg a szemei lángoltak. A szívem nagyot ugrott a mellkasomban, figyelmeztetve, hogy ez több mint csak szex volt a számomra. De nem hallgattam rá.

Szükségem volt arra, hogy megjavítson.

Szükségem volt arra, hogy a csúcsra vigyen.

– Mi a francot művelsz, Jesse? – morogta a köztünk lévő vágytól rekedt hangon.

– Elcsábítalak – mondtam egyszerűen. Szélesebbre tártam a combjaimat és felnyögtem, tudván, tetszik neki, amit lát. Gyötrelem színezte az arcát. Lenéztem és néztem, ahogyan a farka a rövidnadrágját feszítette a kis asztal mögött. Vártam, hogy félelem lebénítsa a testemet, de nem jött. A fogaim segítségével akartam lehúzni róla a rövidnadrágot, a számba venni a vastag farkát és megmutatni neki, hogy nem vagyok összetörve.  Mindenesetre nem vagyok helyrehozhatatlan. Nem úgy, mint ahogyan korábban hittem.

Mire gondolsz? Mit mondasz? Ismered még önmagad?

Pontosan ez voltam, aki voltam. A régi Jesse csak elvett. Követelte és elvette azt, amit akart.

És megjelent, hogy játsszon a raktárban.

A pólómon keresztül megcsíptem a mellbimbómat és tudtam, hogy átlátszódnak a sportmelltartómon át. Általában szükségem volt arra, hogy Bane teret hagyjon nekem. Nem próbálta meg megváltoztatni azt, aki voltam. Az érinthetetlen. De ma, azt akartam, hogy megszerezzen, hogy birtokoljon és felfaljon. Be akartam bizonyítani magamnak, hogy meg tudom tenni.

Hogy megérinthetnek.

Hogy érezhetek.

Hogy megölelhetek valakit, anélkül, hogy szétesnék.

– Jesse – morogta és a homlokát sóhajtva az asztallapra ejtette. A légzése mély, ziháló. Olyan volt, mintha kezdte volna elveszíteni a belső csatáját. Az ujjpercei elfehéredett attól, hogy megpróbálta magát visszafogni attól, hogy félrelökje az asztalt és felém masírozzon. Pedig pont azt akartam elérni. Nem érdekeltek a kint várakozó emberek.

– Akarsz engem? – hízelegtem.

– Akarlak-e? – Az asztal szinte a szoba másik felébe repült a rá mért csapástól. – Már rég túlestem az akaráson, és valahol a szükség és a kétségbeesés határán vagyok. És nem szeretem ezt a helyet Jesse. Egyáltalán nem.

– Akkor mire vársz?

Mélyen a szemembe nézett, mintha így próbált volna meg átadni nekem valamit, bár ennek a gondolata is hülyén hangzott a fejemben. Mit próbál meg elmondani?

– Nem vagy kész rá. – Érzelemmentes. Érdektelen. Kár, hogy egy percig sem hittem neki.

– Ki vagy te, hogy ezt megítéld? – vigyorogtam rá.

– Az egyetlen értelmes barátod – válaszolta lassan rám pillantva. – És nem cseszem el azt, amink van egy dugásért.

– Seggfej vagy – morogtam.

– Ja – mondta.

– Bane.

– A nem melyik részét nem vagy képes felfogni?

Úgy tűnik az egyik részét sem. Nem értettem, miért nem tehetjük meg. A vonzás nyilvánvalóan ott volt – láttam a szemében. És ő volt az egyetlen férfi, akit akartam. Az egyetlen, aki mellett biztonságban éreztem magamat. Ha nem vele történik meg, akkor senkivel sem fog – és ez a gondolat megrémített.

Mindenkinek szüksége volt valakire. Még Az Érinthetetlennek is.

A vágy parázsként sistergett közöttünk, forró, nehéz és vörös. Két ujjamat magamba nyomtam, szétválasztva az ajkakat, és megmutatva neki mennyire rózsaszín, normális, és sérülésmentes vagyok belül.

Újra nyelt egyet.

– Mondd, hogy nem akarsz te lenni az, aki ezt csinálja – sziszegtem, miközben az alhasamban a vágy feszített, épülve az orgazmus. A mutatóujjammal a csiklóm körül köröztem, és figyeltem, ahogyan a szemei csillogni kezdenek a látványra, ahogy a rózsaszín rügy megduzzadt az érintésem alatt.

– Jesse...

Nem válaszoltam csak megnyaltam az ajkaimat, miközben az ujjaimat fel-le mozgattam. Néhány alkalom után felé fordítottam a tenyeremet és felajánlottam magam neki. Az ujjaimra meredt, amik a nedvemtől csillogtak.

– Készen állok – suttogtam.

Megrázta a fejét, de nem volt benne annyi, hogy hangosan utasítson el.

– Rendben. Biztos, hogy Hale megteszi azt, amin te hezitáltál.

Nem tudom honnan jött elő. Talán attól, hogy láttam hogyan feszült meg Bane álla minden alkalommal, amikor Gail Hale nevét említette. Őszintén szólva, tudtam, hogy soha nem randiznék vagy ültetném fel Hale-t, de tudtam, hogy Bane-nek csak egy lökésre volt szüksége. Ha tényleg nem akart, akkor örült volna annak, hogy a barátjával lépjek a következő szintre.

Ha pedig magának akart...

– Semmi baj, ha nem akarsz megérinteni, Roman – mélyítettem el három ujjamat magamban, és a mögöttem lévő falnak döntöttem a fejemet. – Máris mindenhol magamban érezlek.

Bane felegyenesedett, letolta a rövidnadrágját épp annyira, hogy kivegye a farkát és erősen megmarkolta. Valami megcsillant és majdnem leesetem a ládáról. Piercingje volt. Albert herceg, ami úgy csillogott a hegyén, mint egy királyi gyémánt. Simogatni kezdte magát és láttam, hogy milyen nagy és vastag volt. És gyönyörű. Jézusom, annyira gyönyörű volt. A számban akartam érezni és nem is érdekelt, hogy Emerynek soha nem tettem meg. Senki más nem érdekelt, csak Bane.

– Kezdjük elölről! Húzd ki az ujjaidat, és egyet mélyíts el magadban, de nagyon! Kurva. Lassan. Most.

A hangja feldúltról parancsolóra és kegyetlenre változott. Úgy tettem, ahogyan kérte, az egyik ujjamat elmélyítettem magamban, míg a hüvelykujjammal a csiklómon köröztem.

– Senki nem mondott semmit a csiklódról! Dugd meg magad nekem, de ne élvezz el! Mert pontosan így érzem magamat, amikor kínozol, Jesse!

– Én nem élvezem a kínzásodat. – A tekintetünk egybeolvadt, és ami közöttük történt az színtiszta varázslat volt, mintha egy tűzijáték ezernyi színben robbant volna fel egyszerre. Mielőtt visszatértem volna a gyönyörű farkának figyeléséhez, ahogyan a markában fogta és pumpálta, meg akartam bizonyosodni róla, hogy az üzenetem célba ért. – Megengedem, hogy bármit tegyél a testemmel, amit csak szeretnél.

– Bassza meg! – A keze gyorsabban kezdett el mozogni, a szemei pedig lecsukódtak. – Mennyire vagy nedves?

– Nagyon.

– Mutasd meg!

Kinyitotta a szemét, én pedig lassan kihúztam az ujjamat. Tocsogott a vágyam nedvétől.

– Nyald le!

– Nyald le te!

– Ha odamegyek, le fogom harapni. Csak… – mély, reszelős levegőt vett, majdhogynem könyörgött – csak egyszer az életben tégy úgy, ahogy kértem, Jesse.

Úgy tettem, de csak azért, mert jól esett olyan szétcsúszottnak, az önkontrollja határán látni, készen arra, hogy végleg elengedje magát velem.

– Ó, Hópihe! Mit fogok veled tenni?

– Kezdetnek jó lenne, ha úgy megdöngetnél, mint a járdát – vigyorogtam, belőle pedig egy megkínzott nevetés szakadt ki. A hangjára borzongás futott végig a gerincem mentén. Ez az ember képes volt csak a szavaival darabokra szaggatni. Kétségbeesetten vágytam rá, hogy megtudjam, mit tud a kezével, szájával, karjaival és fogával tenni. Az egész gyönyörű testével.

– Három ujj! – parancsolta, én pedig engedelmeskedve, három ujjamat merítettem magamba. Egyszerre volt csodálatos és fájdalmas a feszítés. Gyorsabban kezdte el pumpálni magát, miközben a másik kezével az asztalba kapaszkodott – a kávékapszulák ütemre táncoltak az asztalon, míg a hatalmas bicepsze minden simításkor megfeszült.

Az alsó ajkamba harapva mind a négy ujjamat magamba nyomtam, csak hogy még jobban húzzam az agyát.

– Jesse – láttam a szemében, hogy már alig bírja ki, hogy ne érjen hozzám. Minden érintéssel egyre közelebb került hozzám.

– Annyira nedves vagyok – a hátam ívbe hajlott, az ujjaim továbbra is bennem voltak, a tenyeremet pedig erősen a puncimra préseltem.

Vadul simogatva magát, felém lépett. Szerettem így látni őt, ilyen sebzettnek és szükséggel telve. Ez volt az a pillanat, amikor legelőször fedte fel a gyengeségét előttem, ekkor jöttem rá, hogy már félig bele is szerettem. Belénk szerettem. Az egyetlen, amire szükségem volt ahhoz, hogy átbillenjek a határon és teljesen megszállottja legyek, egyetlenegy érintése volt. Csak annyi kellett, hogy hozzám érjen. Hogy megérezzen. Hogy megszerezzen.

Bane elhelyezkedett a lábaim között, alig pár centire tőlem simogatta a farkát, nedves homlokát az enyémnek döntötte. A szép szőke haja összegubancolódat az én fekete loknijaimmal, az orrunk hegye összeért, de nem csókolóztunk. Nem fogunk csókolózni. Nem azért, mert nem tudtam volna rávenni, hanem mert nem akartam teljesen összetörni őt.

És az, hogy megvolt a hatalmam ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést, nagyon jó érzés volt.

– Érzem a puncid illatát a leheleteden.

Megnyalta az ajkait, a meleg nyelve pedig majdnem a számat érintette.

– Igen? – kérdeztem.

– Igen. – Lebámult a számra, a tekintete elnehezedett és a szempillái megrebbentek. – Nem zöld alma és eső szagú, hanem olyan illata van, mint egy kiéhezett, vágyakozó puncinak, ami a kedvenc ételem ezen a Földön. És nem ízlelhetem meg.

Ez a mondata nevetésre késztetett. Olyan volt, mintha ígéretet tett volna. Mintha én lettem volna a tiltott gyümölcs. Talán a számára tényleg én voltam az, és nem hibáztathattam érte. Az emberek azt mondták sérült vagyok. Törékeny. Bonyolult. Nem voltak messze az igazságtól.

– De akarod. – Végighúztam az orrom hegyét az orrán, mire reszketve kifújta a levegőt. A csuklónk minden alkalommal összeért, amikor magamba nyomtam az ujjaim, és amikor ő simogatta magát, és minden alkalommal, amikor elérte a hegyét rántott egyet a piercingjén. A kezem egy pillanat erejéig súrolta a bársonyos keménységét, amitől teljesen elöntött a gyönyör. Egy másik alkalommal, az ujjaink egy pillanatnál tovább időztek egymáson, amitől ezernyi szikra pattogott bennem.

– Szükségem van rá – mondta.

– Mi veszítenivalód van, akkor?

– Rohadtul túl sok. Élvezz el, Hópihe!

Mozogtunk, pihegtünk és egymás szájába lélegeztünk anélkül, hogy átléptük volna azt a láthatatlan vonalat. A szoba körülöttünk tele volt zsúfolva kartondobozokkal, italokkal és ipari hűtőkkel, és mégis a lelkemet könnyűek éreztem abban a pillanatban. Borzongás futott végig a gerincem mentén egészen a lábujjaimig, amikor az orgazmus elért, immáron másodszorra azon a héten. Mély, csontig hatoló érzés futott végig rajtam, emlékeztetve, hogy miről is szól a szex.

Élvezet. Hatalom. Irányítás.

– A fenébe, mindjárt elélvezek én is – zihálta. Annyira közel voltunk. Testileg is, meg amúgy is. Ugyanakkor simultam hozzá, amikor a farka rángatózni kezdett a kezében és elélvezett. Felrántotta a pólómat és a sebhelyemre élvezett, fehér sperma csíkokkal díszítve a szót, amit el akartam felejteni.

És mégis, nem éreztem magam mocskosnak.

A szemünk találkozott, spermája közöttünk, az ujjaim a saját vágyamtól nedvesen. Megfogta a kezemet és a forró ajkaihoz húzva megcsókolta a csuklómat anélkül, hogy elszakította volna a tekintetét tőlem. Az, ahogyan tartott – ahogyan a kezébe fogta a kezemet, majdnem erőszakosan –, bebizonyította nekem hogyan érez. Már nem az a kiszámítható, kedves Bane volt. Átváltott arra a kegyetlen Bane-é, akiről hallottam.  A férfivá, akitől tartanom kellett volna.

– A királynő a legnagyobb hatalommal bíró bábu – sziszegte. – Ne hagyd, hogy a gyalogosok leterítsenek!

Meg akartam tőle kérdezni, hogy ő volt-e a királyom.

Mert nagyon jól tudtam sakkozni.

De a válasz világos volt a számomra.

Roman ’Bane’ Prostenko volt a lovagom. A sakktábla azon bábuja, akit a gyalogosok, a futók és a királynő előtt kellett megmozdítani.

Az, aki megmenthetett volna, ha azon a napon megszólít a parton, amikor Emeryvel látott.

Azon a napon, amikor Emery magához húzott és a fülembe suttogta. – A következő bűvészmutatvány pedig az lesz, hogy elveszem a szüzességedet.

 

---

[1] stay weird: maradj furcsa

[2] Chuck Taylor All Star: tornacipő márka