15. - 16. fejezet

Tizenötödik fejezet

Jesse

Fordította: Blake

Mire nagy nehezen kinyitottam a szemem, Bane már nem volt sehol. A helye, ahol aludt, hideg volt és üres. Kipislogtam szememből az álmosságot és az éjjeliszekrényen lévő mobilomért nyúltam. Ez egy új mozdulat volt, melyet az elmúlt 2,5 év alatt nemigen gyakoroltam. Tiniként minden reggel ez volt az első dolgom: csekkolni az üzeneteimet, a Snapchatet és a Facebookot.

Az Incidens után a telómat az éjjeliszekrényem egyik fiókjába süllyesztettem. Egészen addig, míg Roman bele nem csöppent az életembe. Hagyott nekem egy üzenetet, talán néhány perccel azután, hogy kimászott az ablakomon.

Roman:
Este beszéljünk.

Próbáltam közömbös maradni, miközben olvastam. Bane egy átlagos pasi volt. De annyira szánalmasan függtem tőle, hogy a félelem szinte lebénított. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy egy igaz barát nem hagy faképnél a születésnapod utáni napon. Majd röviden azt válaszoltam magamnak „DE”, és kettesével véve a lépcsőfokokat, lefelé ugráltam a földszintre.

Farkaséhes voltam. Úgy éreztem, mintha évek óta nem ettem volna. És az az igazság, hogy valójában ez igaz is volt.

– Jó reggelt! – trillázta Hannah a konyhából, miközben az alapanyagokat szeletelte Pam undorító reggeli italához.

Az anyám három dolgon élt: zöldségek, botox és bor. Ez a diéta Hollywood poklában íródott.

Ha Hannah meg is volt lepődve, hogy lát – tisztára olyan volt, mintha soha nem léptem volna ki a szobámból reggelente, mert az éjjelenkénti futásaimat pihentem ki –, nem mutatta ki.

– Éhes vagy? – sandított rám pillái alól.

– De még hogy! – majd kinyitottam az üvegajtós hűtőt és bedugtam a fejem.

– Tessék, palacsinta! – hallottam, ahogy csettint a nyelvével a hátam mögött.

Hannah kedves volt, még túl jó is Pamhez. Darren jól bánt vele, de Pam egyszerűen elfelejtette, hogy nem is olyan régen ő várakozott az asztaloknál, mikor Darren ránk talált, az ő kis csellengőire.

– Hagyd csak – megnyugtatásképp a vállára tettem a kezem, s rájöttem, ezt nem tettem volna meg hetekkel ezelőtt, azelőtt, hogy találkoztam Bane-nel.

A negyven-valahány éves nő a csípőjével taszigált el a hűtő elöl.

– Ez a szülinapod. Vagyis valójában a szülinapod utáni nap, de a születésnapos lányok palacsintát érdemelnek. Ez szabály.  –  És ami szabály, az szabály, én boldogan betartottam.

 Leültem a reggeliző sarokba, s néztem, ahogy Hannah teszi a dolgát, miközben a hajamat az ujjaim köré csavartam és rágcsáltam. Rám fért volna egy hajvágás. Nem, átfogalmazom, le akartam vágatni a hajamat. Évek óta először szép akartam lenni. Vagy talán, egyszerűen csak készen álltam. Hannah leguggolt, hogy elővegyen egy mérőpoharat a fiókból, s amikor megfordult kezében egy rozsdamentes fém eszközt tartva, leesett az állam.

Én. Egy kanapén ülök. Olvasok. Minden sötét körülöttem.

Ő. Háttal van nekem, csakúgy, mint az összes képen, melyet azóta készítettem.

Hátak.

Fejek.

Nyakak.

Arctalan emberek.

Valami rozsdamentes acéltárgyat tartott a kezében. Pohár? Shaker? Vodka szagát érzem. Az ő itala.

– Apa? – kérdeztem. De természetesen nem lehetett ő, imádtam az apámat. Letettem a félig megevett KitKat csokimat az asztalra és felálltam.

– El akarok menni.

– Nem. – A kezét a csuklóm köré fonja. Izzadt. Még mindig nincs arca. Miért nincs arca? – Nem, kicsim, nem mész el.

Néztem önmagam fiatalabb kiadását, ahogy az arca eltorzul a felismeréstől. Nem fog tudni kijutni abból a szobából. Nem lesz az, aki bement. Többé már nem.

– Kérlek, én nem akarok…

Nem tudta befejezni a mondatot. A falhoz szegezte, mint a mesterművet, ami volt is a lány, és mire végzett, beszennyezte és értéktelenné tette, és valami ürességbe és tompaságba taszítva őt.

– Jesse? Jesse? Édesem?  – Hannah a vállaimat rázta, mikor végre magamhoz tértem.

Előttem hevert egy nagy tányér vastag, kerek, forró palacsinta, juharsziruppal bőségesen nyakon öntve. Áfonya és eperdarabkákból formáltak egy húszas számot a tetején. És nekem hivatalosan is, minden étvágyam elment.

– Jól megtömtem neked „Sparrow Brennan” keverékkel, ami bár 2 dolcsival többe került, de a szüleid nem bánják. Mi a baj? Mintha teljesen máshol járnál. – Hannah megtörölte a kezét a kötényébe, miközben a pultnak támaszkodva és önt magának egy pohár narancslevet.

– Igen, elnézést – mosolyodtam el és sietve a palacsintahegybe szúrtam a villámat, hogy egy falatot a számba tömjek.

Végül kettőt sikerült magamba erőszakolnom, tudván, hogy Hannah mennyit küszködött velük, de sosem voltam édesszájú.

Valami azt súgta, Mayra nem tudhatott erről.

Elmostam a tányért, megöleltem Hannah-t, és mikor nem figyelt, megragadtam a rozsdamentes fém mérőedényt és a szobámba vittem. Az asztalomra tettem és a gondolataimba mélyedtem.

Mi történt velem?

Mivel nem volt műszakom és Roman sem válaszolt, úgy döntöttem felhívom Dr. Wiese-t. Kétszer is hívtam, de nem vette fel.
Vonakodva ugyan, de átsétáltam Mrs. Belforthoz, gondolataim még mindig Árnyékon jártak. Úgy éreztem, mióta munkát kaptam kissé elhanyagoltam Mrs. Belfortot és megfogadtam, nem akarok olyan ember lenni. Olyan, mint amilyen az összes gimis barátom lett Az Incidens után. Egy felhasználó. Átutazó. Egy seggfej.

Először is tettem egy hosszú utazást magamban a labirintusban, megpróbálva megfejteni a legutóbbi visszaemlékezésemet. Igen, visszaemlékezés volt. Emlékeim egy része teljesen hiányzott, és nem tudtam pontosan hogyan, vagy mi történt velem, de tudtam, hogy egy katasztrófa-lavinát indított el, mely tönkretette az egész eddigi életemet.

Már nem voltam szűz, amikor Emeryvel találkoztam, és aki elvette a szüzességemet, erőszakkal tette azt.

Az apám kb. ugyanakkor halt meg, amikor ez történt. Tudtam, mert az összes visszaemlékezésen során úgy láttam, hogy a serdülőkor szélén állok. 12, talán 13 éves lehettem. Habár nagyon szerettem az apámat, önkéntelenül is eltűnődtem, mit is tudtam róla valójában?

Tudtam, hogy az anyámat megcsalta egy másik nővel, egy hosszú viszonya volt. Ez az, amiért anyám kirúgta, és aznap meghalt. De azt is tudtam, hogy attól, hogy egy senki volt, számomra csodálatos volt. Ő volt, aki megtanított biciklizni. Minden nap iskolába vitt. Ő volt az, aki letörölte a könnyeimet, mikor szomorú voltam, és megnevettetett, mikor dühös voltam. Álomba ringatott, mikor rémálmaim voltak. Meséket olvasott nekem hercegnőkről, kastélyokról és sárkányokról, és mindig úgy alakította a történetet, hogy a hercegnők megmeneküljenek a gonosztevő karmai közül.

Inkább megvette a drágább sebtapaszt, csak hogy Wonder Womanes legyen nekem. Elkészítette nekem a spéci sajtos makaróniját Doritos[1] darabkákkal, bármikor, amikor beteg voltam, mert azt hitte szeretem, pedig csak a figyelmét szerettem. Szerettem, hogy a konyhában álldogál és hülyét csinál magából a kedvemért.

Szerettem, hogy szeretett.

Igen, valóban iszákos volt, a vodka volt a mindene. Emlékszem az alkohol szúrós szagára, mikor az ajkát a homlokomra nyomta, amikor jóéjszakát puszit adott.

Csak egy kis részt akartam vissza belőle. Otthon illata volt. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az otthonom maga volt a pokol. Hogy tett velem valamit, hogy bántott.

Mire visszatértem a labirintusból, a fejem tele volt megválaszolatlan kérdésekkel.

Mrs. B. a szokásos hintaszékében várt rám, előre-hátra hintázva, szája mosolyra húzódott. Két kabátot is viselt szeptemberben, de ez az üvegcsont betegségének tudható be. Úgy tűnt tiszta a tudata. És rendkívül nyugodt volt. Juliette egy csipeszt adott a kezembe és csendesen megpaskolta az arcát.

– Szeretné, ha kihúzgálnám a szőrszálakat az álláról?

Összehúzott szemöldökkel közelebb húztam a székemet. Mrs. B. állát erős napsütésben volt a legjobb szőrteleníteni. Azt mondta, nekem is lesz szakállam, mire annyi idős leszek, mint ő, de teljesen természetes, hogy az ember a húszas éveiben nemigen érti az öregedéssel járó dolgokat. Tudod, hogy veled is meg fog történni, de nem hiszed el. Nem igazán.
Egy ideje már tépkedtem a szőrszálakat, mikor megszólalt.

– A szerelem művészet. Néhányan egyszerűen csak becsukják a szemüket és visszautasítják, míg mások bejárják a világ összes múzeumát. Te melyik típusba tartozol, Jesse drágám?

Pislogtam, és a labirintust bámultam.

– Azt hiszem, képes vagyok meglátni a művészet szépségét.

Nyeltem egyet, felpillantottam rá és kihúztam egy újabb ősz szőrszálat az állából.

– Akkor jó. Mert csak így lehetséges, hogy bűntudat nélkül megérd ezt a kort. Tudom, mit látsz, mikor rám nézel Jesse, és azt is tudom, cseppet sem tűnik vonzónak. De egy valamit érts meg, semmit nem bántam meg, teljes életet éltem. Teljes mértékben ÉLTEM. Szabadon szerettem, kétségek és féltékenység nélkül. Bárki is volt az a fiú…

Az újonnan simává tett állát a homlokomhoz döntötte és széles mosolyra húzta a száját. A szívem a torkomban dobogott – vajon emlékszik Bane-re?

– Az a fiú törődik veled. Légy okos és viszonozd ezt a törődést. Senkinek sem szabadna magányos életet élnie.

Lepillantott rám és szeretetteljesen megsimogatta a hajamat. Ahogy egy anya tenné. Ahogy Pamnek kellene.

– Igen, emlékszem rá, Jesse. Van ez a betegségem, de még itt vagyok – mondta halkan.

Bólintottam. El akartam mondani neki, hogy nem tudnám elengedni, hogy Romant olyan sokáig magam mellett tartanám, ameddig csak tudom. De aztán újra szóra nyílt a szája.

– Tudom, hogy Alzheimer-kórom van.

Szavai felkavartak. Talán azt akartam hinni, hogy nincs kapcsolat a között a Mrs. Belfort között, akit ismertem és szerettem, és a között a nő között, aki hosszas beszélgetéseket folytatott a halott férjével egy üres étkezőasztalnál. Nyeltem egyet, mielőtt válaszoltam.

– Nagyon sajnálom, Juliette.

– Azt is tudom, hogy meg fogok halni. Nem vagyok valami jól, Jesse. De senki nem beszél erről velem. Azt hiszik nem értem, de értem.

Könnyek szöktek a szemembe, de nem hagytam, hogy kibuggyanjanak. Nem lenne igazságos Mrs. B-vel szemben. Emlékeztem, mennyire gyűlöltem, mikor az emberek az én tragédiámon szörnyülködtek. Az Incidens után megvetéssel néztem minden emberre, aki csak szembejött és miattam könnyet ejtett. Ha én nem sírok magam miatt, akkor nekik sem kellene. Emlékeztem Madison Villegas nyomozóra a rendőrkapitányságon azon az estén, amikor kiengedtek a kórházból és be kellett mennem vallomást tenni. Könnybe lábadt szemekkel állt a szoba sarkában és figyelte, ahogy szűkszavúan etettem a hazugságaimmal, melyek nem egyeztek meg a hegyekben álló bizonyítékokkal, mintha ezzel őt bántanám.

– Hogyan tudnám megkönnyíteni ezt önnek? – kérdeztem, miközben kihúztam egy újabb fehér szőrszálat és hagytam, hogy aláhulljon Mrs. B. tornácára. Letettem a csipeszt s fagyos kezeit kezeimbe vettem.

– Szólj a gyerekeimnek! Kérd meg őket, jöjjenek el! Minden alkalommal, amikor felhívom őket, azt hiszik megbolondultam. Amikor Imane hívja őket, azt mondják, csak eltúlozza a dolgokat. El akarok búcsúzni tőlük.

– Nem fog meghalni – mondtam. Nem tudtam pontosan, miért is mondtam ezt, csak nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy pedig de, meg fog halni. Különösen úgy, hogy Árnyék vérmintája még mindig a laborban volt, és a lelete még nem volt meg. Olyan sok lehetőség volt minden elveszítésére, hogy az elmúlt két évben csak ezek tartottak életben.

– Senki sem él örökké – mosolygott rám csillogó szemmel.
Tűzött a nap, ő mégis vacogott a kabátkáiban. Kék erekkel behálózott kezével megveregette az enyémet.

– Ne aggódj! Mire annyi idős leszel, mint én, te is elfáradsz. Készen állok. Csak szeretném látni a gyerekeimet. Kérlek!

Akkor és ott tudtam, hogy a gyerekei márpedig el fognak jönni Kaliforniába, még ha a fülüknél fogva kell is iderángatnom őket. – Természetesen, felhívom őket!

Nem sokkal később eljöttem, úgy tettem, mintha minden rendben lenne, de magamban már a gyerekeivel üvöltöztem. Hazafelé gyalogolva tárcsáztam Dr. Wiese kórházi számát. Ha nem veszi fel hamarosan, személyesen kell elmennem hozzá. Már éppen nyitottam volna az ajtót, mikor a sűrű növényzetből egy kéz nyúlt ki és rántott neki egy nagydarab testnek.

Bane.

Úgy értem, Roman. Nehéz volt átállítani az agyamban, de megkért, hogy a valódi, születési nevén hívjam. A valódi önmagát adta nekem.

– Jesszus! – Úgy meglepődtem, hogy elharaptam a nyelvemet.

A vér fémes ízét éreztem a számban. Minden alkalommal, mikor megláttam őt, mintha szíven ütöttek volna. Azon tűnődtem, vajon normális-e ez a reakció, ha az ember szeret valakit, mikor rádöbbentem, hogy igen, szerelmes vagyok Roman ’Bane’ Protsenkóba. Úgy, ahogy van. A tolvajt, a szélhámost, a hímprostit. Minden érintésével összetörte a szívemet, minden mosolya a földbe tiport, bár ennek semmi értelme nem volt, hiszen hogyan is tudna valami összetörni, ami már eleve törött? Még mindig. A csontjaimban éreztem a jelenlétét. A frissen borotvált arca olyan ígéretekkel teli, olyan csábító, megtévesztő. A szexi, telt, buja ajkai. Azt kívántam, bárcsak szakáll borítaná, hogy újra tudnék gondolkodni.
Résnyire nyitottam a számat, de ő befogta a kezével és a falhoz nyomott. A lélegzetem is elakadt forró tenyere alatt, és az adrenalinlöket végigszáguldott az egész testemen.

– Csak a mihez tartás végett elmondom, fogalmam sincs, mi a faszt keresek itt.

Csak bólintani tudtam, lassan, de egyértelműen jelezve, hogy értem. Testét a testemhez nyomta, merevedése a gyomromat bökdöste. Minden izma megfeszült, a bőre forró volt a naptól és a vágytól.

– Csókolj meg! – nyögtem fojtott hangon a tenyere alól. Szeress szabadon, azt mondta Juliette. Ezt akarom, Mrs. B., s ez halálra rémít.

– Csókolj meg te – mondta, homlokát az enyémhez nyomva tehetetlenül, s levette a kezét a számról.

Rávigyorogtam. – Miért?

– Mert muszáj, hogy te legyél a kezdeményező ezzel kapcsolatban, Jesse. A régi Jesset akarom, bébi. Azt a Jesse-t, aki döntéseket hozott. Az új csak egyszerűen nem fog lelépni.

Valami lángra lobbant bennem. Szerettem volna azt gondolni, hogy ő volt az, a régi Jesse, aki elfogadta a kihívást, kitört belőlem, akár egy hurrikán, sürgetően és eltökélten. Mindez azért, mert nemi erőszak áldozata voltam.

Egy nő, aki tudta, hogy ő egy fizetett eszkort volt.
Vagy, csak mert nem volt biztos benne, hogy meg fogom-e bánni, vagy leszarom.

Nyeltem egy nagyot és ráeszméltem, azt az embert bámulom, akibe szerelmes vagyok. Az a férfi, aki képes volt tönkretenni.

Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy annyi mindent túléltem már, de Roman Protsenko valószínűleg nem fog közéjük tartozni.

Tizenhatodik fejezet

Bane

Fordította: Blake

Jesse mereven nézett.

És én is csak néztem.

Ez rossz jel volt. Az a hat millió dolláros fajta rossz. Annyira rossz, hogy igazán, kibaszottul jónak kellene lennie, amiért itt állok, mint egy idióta, és hagyom, hogy Jesse lábujjhegyre emelkedjen, hosszú és sűrű szempillái beterítik az arcát. Meg akartam csókolni lágy ajkait, közé furakodni a nyelvemmel és centiről centire meghódítani, mint egy ismeretlen földrészt. Hogy enyém legyen, hogy felfedezzem és birtokoljam. Enyém, hogy uraljam és megtartsam. Felszegte az állát, ajkaimon éreztem lélegzetét. Nagyon bírtam Jesse-t, de nézni, ahogy megteszi az első lépést, kinyírta a golyóimat és bár nem lelkesedtem a kölykökért, de azért tetszett, hogy lehetőségem van saját gyerek nemzésére, tudod?

Végül – Jézusom, kibaszottul ideje volt – ajka az enyémre forrt, és a sürgető vágy, hogy megérintsem az arcát és csókoljam, ahogy csak bírom, ahogy szoktam, ahogy mindig is akartam, testem minden porcikáját lángra lobbantotta. Égtem a vágytól. Lángoltam érte. És mégis, csak álltam ott, mint egy darab kő, felhatalmazva őt, hogy ajkaival félénken felfedezzen.

– Ez…. most így oké? Jól csinálom? – kérdezte.

Lassan bólintottam. Édes jó Istenem, igen! Sőt több volt, mint jó. Több volt, mint rendben, hogy érte felrúgjam az üzletet a mostohaapjával. Több mint rendben volt, hogy elcseszem érte a terveimet. És az álmaimat. Vagy egész életemet. Több volt a jónál, mert én voltam az, aki eljött hozzá. Aki megalázkodott előtte, igazán sportszerű nulla önkontrollal.

Ráhajoltam, megszüntetve a köztünk lévő teret. A vér a fülemben dobolt, legszívesebben behúztam volna magamnak egyet, amiatt, amit éreztem, mikor a számra adott egy puszit. Muszáj dugnom. Hamarosan. Francba, most azonnal. Úgy puszilkodtunk, akár a gyerekek. Csőröztünk. Egy puszi – két puszi – három puszi. És újra, és újra, és újra, mintha a világ körülöttünk a semmiből jött vastag felhővé olvadt és eltűnt volna, amíg a puszik egyetlen, hosszú csókká nem forrtak össze.

És akkor kinyitotta a száját. Óvatosan. Félénken. Ahogy a babák teszik meg az első lépéseiket. Nyelve végigsimította ajkamat, mintegy engedélyt kérve, amit én meg is adtam neki. Ajka meleg volt és kókusz ízű. Csak simogattuk egymást és csókolóztunk. Kibaszottul csak csókolóztunk, mikor rádöbbentem, hogy a haját az öklöm köré csavartam, akár egy vadember, és húzom magamhoz. Teste válaszolt, úgy ölelt körül és fonódott rám, mint a borostyán. Egyre odaadóbban bújt hozzám, ezzel engedélyt adva a folytatásra és mindössze csak ennyire volt szükségem, hogy felfaljam őt. Szó szerint. Nyelvemmel megnyaltam mind a két sarkát a szájának, fogaimmal harapdálva és marva az ajkait, mire azok megduzzadtak és érzékennyé váltak. A homlokunk összekoccant, ahogy a nyelvét a számba szívtam, míg az már megszűnt csóknak lenni, és átment valami igazi, mély nyelvbaszásba. A számba nyögött és aggódni kezdtem, hogy ez már túl sok neki, de aztán a kis kezeivel átölelte a nyakamat, mire megragadtam a combjainál és a derekam köré fontam a lábait. Hozzányomtam magam, csípőmmel őrölve, egy olyan kétségbeesés és szükség furcsa elegye tombolt bennem, melyet még sosem éreztem azelőtt.

Ahogy a falhoz szorítva a karjaim között tartottam, rádöbbentem, hogy senki mást nem okolhatok magamon kívül. Minden képzeletbeli vörös vonalat átléptem és míg minden létező szabályomat megszegtem az ő úgynevezett gyógyulása érdekében, addig létrehoztam a világ legnagyobb szenvedélybetegét, akit a hátán hordott a Föld.

Igen, ez lennék én, egy függőségben szenvedő – Jesse függőségben.

Kissé behajlítottam a térdemet, kőkemény farkam nekifeszült puncijának, és a ruháján keresztül dugtam. Körmeit a vállamba mélyesztette, mégis úgy nyomultam előre a csípőmmel, és úgy mozogtam, mintha bele akarnám préselni a falba. A puncija olyan erővel hatott a farkamra, mint valami sötét varázslat.

Megdugtam ruhán keresztül. Szó szerint, gumi nélkül keféltünk. Félig már benne voltam, csak az ő jóganadrágja és az én nadrágom választott el minket egymástól. Negyven perc után először szakadtam el ajkaitól, amikor kis kezét becsúsztatta a nadrágomba és megmarkolta farkamat, ami megrándult az érintésétől és kiszabadult a gatyámból. Jól lehet így határoznám meg a hülyeség fogalmát – baszod a lányt, pedig aláírtál egy hatmillió dolláros szerződést, hogy egy ujjal sem nyúlsz hozzá, ráadásul annak az embernek az ajtaja előtt teszed ezt, aki aláíratta veled – Jesse kihozta az idiótát belőlem. Tiltakozni akartam és morogtam valamit arról, hogy kicsit le kellene nyugodni, mielőtt ráélvezek, amikor is a farkam a combjai közé tette és azokkal kezdte dörzsölni.

Ostoba Bane: te kibaszott fasz! Gyerünk, csináljuk!

Egyszerre volt finom és mocskos ez a fajta dolog, amit az új Jesse tett, olyannyira, hogy elkezdtem abban hinni, hogy ezzel vissza tudom szerezni a régit. Az Emery előttit.

– Hópihe… – mondtam. Nem igazán tudtam, hogy folytassam, gondolkodni sem tudtam. Azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány, vagy, hogy mit szeretnék. Talán azt, hogy könyörüljön a golyóimon.

– Gyerünk – nyögött bele a csókunkba – ujjazz meg! – Visszatette a kezét a farkamra és elkezdte simogatni, hüvelykujjával a piercinges makkomat cirógatta, amitől borzongás futott végig a gerincemen.

Ismertem már Darren biztonsági kamerarendszerének látószögeit, tudtam, hogy nem látnak át a méretes dísznövényeken, melyek a bejáratot övezték – ellenőriztem –, tudtam, tiszta a terep. Becsúsztattam a kezem a jóganadrágjába és olyan selymesnek, forrónak és olyan kibaszottul szűknek találtam, hogy akkor és ott meg akartam halni, tudván, soha életemben nem lesz még egy olyan pillanat, ami felülmúlná ezt.
Combjai közé csúsztattam két ujjamat és kicsit játszadoztam vele. Bármelyik más nőről lett volna szó, egyből a tárgyra tértem volna, és csak simán belé nyomtam volna az ujjaimat, a csiklóját dörzsölném, arra késztetve, hogy elmenjen, és minél hamarabb tovább tudjunk lépni az igazán fontos részre – rám. De Jesse-nél, ő volt a fontos, és bár néhány hónappal ezelőtt ezt a gondolatot még totál nyugtalanítónak találtam volna, de most csak az érdekelt, hogy vele legyek.

Dörzsölgettem nedves puncijának belsejét, ujjaztam amolyan régimódian, két ujjamat ki-be mozgattam benne és gondosan ellenőriztem, hogy a csiklója és a puncija is teljes mértékben nedves legyen. Ujjaimmal hívogató mozdulatot tettem, mellyel a G-pontját ingereltem újra és újra és kibaszottul újra. Elég lassan ahhoz, hogy fokozatosan felépüljön benne orgazmusa, mint egy soha véget nem érő előjáték. A fejét ide-oda forgatta a falnak döntve, így minden csókért és harapásért meg kellett küzdenem.

– Érintsd meg a csiklómat – könyörgött, beleakasztva az ujját a titángyűrűbe és meghúzta. Olyan közel voltam ahhoz, hogy elélvezzek. Belevigyorogtam a csókunkba, mert vicces volt, hogy Jesse így beszélt. A régi vagy az új vagy akárki, aki a kettő között van.

– Kérd szépen!

– Érints meg, kérlek!

– Holnap reggel eljössz velem szörfözni?

– Talán.

Kihúztam mindkét ujjamat és a csiklóját érintve és egyenesen nekinyomtam annak. Puncijával követte a mozdulatomat, de én gyorsan elrántottam a kezem. Felnyögött.

– Edie is ott lesz?

– Ki a faszt érdekel Edie? Talán igen, talán nem. Férjnél van. Lényegtelen. Te vagy a csajom.

A csajom.

A csajom.

A csajom.

Ez a mondat visszhangzott, az egyébként nyilvánvalóan üres fejemben. Nem tudom, mi vett rá, hogy ezt mondjam. Talán az, hogy őrülten vágytam rá, hogy így legyen. Az az igazság, hogy megőrjített, ha csak Hale ránézett. Ki akartam tépni a szemgolyóit és turmixot csinálni belőlük. Már attól is kikészültem, hogy tud Jesse létezéséről.

Erősebben szorított és én ösztönösen az ajkába haraptam, feltépve ezzel egy korábbi kis sebet, mely vérzett. Számba szívtam az édes kis fájdalmát.

– A csajod vagyok? – kérdezte. A szívem úgy száguldott, akár ez vadló, amelyik egyenesen belevágtatott a csöpp markába. Törd össze és tönkreteszlek akartam figyelmeztetni. De ez egy baromság volt és tudtam ezt.

– Igen, akivel nem lehet szarakodni, és akihez nem lehet hozzáérni. Na, mi legyen?

Szünet.

– Oké, holnap reggel veled szörfözök.

– Ez az én csajom! – Ujjaimat a csiklójára nyomtam és dörzsöltem, míg el nem állt a lélegzete. Addig játszott a farkammal, míg keze megremegett és lábai is elgyengültek. Orgazmusa olyan volt, mint ahogy a dominó dől el, hosszan tartó, egyenletes és mindent elsöprő volt.

– Mindjárt elmegyek én is – mondtam, mire zihálva és gyötrődve térde rogyott előttem.

Ajkaival körbefonta a farkamat, és felpillantott rám csillogó kék szemekkel. Az öklöm köré tekertem a haját, és tudtam, mit kell tennem, hogy megmentsem magunkat.

Feladni az álmomat.

– Azt akarom, hogy nyeld le az utolsó cseppig, Hópihe! – mondtam, s közben a szájába élveztem. Mocskosan csináltam, nem egyenesen a torkába spricceltem, hanem kicsit visszább húztam, hogy a nyelvével érezze az ízemet. Megjelöltem őt, minden lehetséges módon.

Nyelt egy nagyot s én visszahúztam magam.

– Mi volt az, amiről írtál, hogy beszélnünk kell?

Megtörölte a száját a kézfejével és felnézett rám. Megfogtam a kezét és segítettem neki felállni. El akartam mondani neki, hogy abba kell hagynunk ezt az „egy pár vagyunk” szarságot. De most találtam egy másik megoldást. Örökre gyűlölni fogom magam miatta, de meg akartam tartani Jesse-t.

– Csak azt akartam mondani, hogy horkolsz.

A karomra csapott.

Elmosolyodtam.

Bevette.

– Bane? – próbált egy lágy hang ébredésre bírni. Beletelt néhány percbe, mire leesett, hol is vagyok. Átfordultam az összegyűrt ágyneműn és bóbiskoltam még egy kicsit. Felpillantva láttam, ahogy Grier a haját kibontja és hagyja, hogy szőke zuhatagja egészen a fenekéig hulljon. Egy könnyű, nyári ruhát viselt, amire egyszer azt mondtam, hogy megzabálnám a seggét benne. Napsárga, búzavirágkék margarétákkal. Mindez semmit sem jelentett már nekem, nem hozott tűzbe.

– Picsába! – krákogtam, miközben feltámaszkodtam az alkalomra és megdörzsöltem az arcom. – Mennyi az idő?

– Nyolc. Nem nyitottál ajtót, így beengedtem magam.

Ujjai a melltartója pántjával játszottak. Nyolc óra. Hatkor kellett volna találkoznom Darrennel a Newport Beach-i irodájában. Tuti állítottam ébresztőt, nyilvánvaló okokból nem akartam lekésni ezt a találkozót, de most ennek annyi. Lenéztem a padlóra és megláttam a darabokra törött ébresztőórát. A picsába ismét. Az az istenverte Beck lesz a végzetem ezekkel a hosszú szörfleckékkel. Jobban teszi az a seggfej, ha minimum a harmadik helyezést megszerzi, mert különben visszarugdosom a seggét egészen Hermosa Beach-ig. Felpattantam és magamra kaptam egy pólót, mikor egy kis sikoly hagyta el Grier száját.

– Te jó Isten, te megborotválkoztál! Roman, te igazán jóképű vagy!

Azt kívántam, bárcsak ne mondogatnák ezt az emberek rám. Egyetlen igazi férfi sem akarná, hogy káprázatosnak vagy helyesnek nevezzék. Én nem egy kibaszott kisestélyi voltam. De láttam Jesse arcát tegnap este, mikor bemásztam az ablakán, és ez elég volt, hogy kiálljak az elhatározásom mellett. Olyan szemekkel nézett rám, amiért a testem bármely részét hagytam volna legyantázni.

Anélkül, hogy bármit is válaszoltam volna Griernek, ledobtam a lepedőt magamról és a konyhába rohantam, ahol a telóm volt a töltőn. Volt néhány üzentem, melyektől egyenesen rettegtem.

Darren:
Itt van?

Darren:
Naná, hogy nincs. Ön hívott fel, hogy találkozzunk sürgősen, és még csak ide sem dugja a képét. Vártam. Most meg órákra itt ragadok a dugóban.

Darren:
Ajánlom, hogy ez ne Jesse-ről szóljon. Tudom, hogy van egy új állása önnél, és hogy egy kopasz csajjal barátkozik, aki ma a bevásárlóközpontba is elvitte. De még mindig szüksége van rá, hogy több emberrel találkozzon, és új barátokat szerezzen. A hat hónap még nem járt le!

Nem is tudtam Gailről és Jesseről, de örültem neki, hogy kijönnek. Gail normális csaj. Aztán volt ott egy másik üzenet is, melytől nem vert ki a víz.

Hópihe:
A plázában vagyunk Gaillel. Úgy gondoltam, kedveskedek neked egy kis cukisággal, tudom, hogy szereted a narancsot.

Egy képet küldött magáról, ahogy egy narancs kezeslábasban pózol, aminek nem csak a színe volt narancs, hanem az alakja is a gyümölcsöt mintázta. Felhorkantottam és megráztam a fejem. Küldtem egy rövid üzenetet neki, mielőtt tekintetem a kissé zavartan álldogáló Grierre tévedt.

Bane:
Nagyon is szép, de kezdenünk kell valamit ezzel a naranccsal. Egy dologra jó: hogy levegyem rólad, amint találkozunk. X

Ja, képes voltam az üzenet végére azt írni. Egy igazi idióta, barom voltam.

Grier idegesen toporgott, karba fonta kezeit maga előtt és az órájára pillantott (mellesleg Cartier volt). Magán hagyta a ruháját, mellyel jelezte felém, már vágja, mi a szitu. Már a múlt héten is lekoptattam és őszintén szólva ez alkalommal is ezt tettem volna, akkor is, ha nem éreztem volna úgy magam, mint akin átment egy úthenger. Kivettem két sört a hűtőből és az egyiket odaadtam neki. Itt volt az ideje egy igen kellemetlen beszélgetésnek.

Belekortyolt és lenézett a cipőire.

– Jesse Carter – mondta.

A fedélzethez vezető ajtóhoz mentem, kisétáltam, és alkarommal a rozsdás korlátnak támaszkodtam. Utánozva mozdulataimat, ő is így tett. Mindketten a sziklákat nyaldosó hullámokat bámultuk.

– Brian mondta, hogy megkérted, keresse ki az aktáját és szaglásszon körbe, hogy ki dolgozott az ügyén.

Igen, a Jesse-vel töltött napon, percekkel az után, hogy tisztára töröltem a farkamat, visszamentem szétnézni a raktárban. Talán ő nem ragaszkodott a megtorláshoz, de én egyszerűen nem tudtam úgy tenni, mintha azok a seggfejek nem tettek volna vele valamit. Igenis, tettek. És ezért meg fognak fizetni. A tény, hogy kettőt közülük nekem kellett elkergetnem nem is olyan régen, azt jeleni, ők még mindig nem értik, hogy amit tettek, helytelen. És semmi és senki nem bánthatja Jesse-t.

Megvontam a vállam.

– Ez az egész istenverte város tudja mi történt, de azok a kis seggfejek még mindig szabadon vannak. Hogy lehet az, hogy ez így rendben van?

Grier szemei úgy csillogott, mint a víz alattunk. Csak a szemem sarkából láttam, de valami érzelmet láttam átfutni az arcán, de nem Jesse iránt.

– Tudod, sosem gondoltam volna, hogy egyszer szerelmes leszel. Ez volt az, ami olyan biztonságossá tette ezt veled – mondta, s közben a sörösüvegre lecsapódott párát törölgette a ruhájával.

– Volt valami tartózkodó benned, mikor találkoztunk. Mintha, itt lennél ugyan, de nem igazán. Ez tette olyan könnyűvé a veled való együtt létet. Olyan… egyszerű volt. És tudom, hogy számos nő osztja ezt a véleményt. Igen, fizettek ezért. És igen, te egy selyemfiú voltál. De mindvégig tisztességes voltál. Diszkrét, menő és jó volt veled beszélgetni. Nem éreztetted, hogy olcsók, lepattantak vagy bármi más torzszülöttek lennénk. Te mindig igazi úriember voltál, Bane.

Nem igazán tudtam, mit lehet erre mondani. Azt viszont észrevettem, hogy múlt időben beszél rólam, és megkönnyebbültem. Tudta, hogy vége. Egész testemmel felé fordultam, csípőmmel a korlátnak dőltem.

– Találsz majd valakit, aki jobb. Olyan valakit, aki többet ad neked, mint heti egy gyorsmenet.

– Talán egy teljes értékű, virágzó kapcsolat is belefér – mosolyodott el keserűen. – Érzelmekkel meg minden.

– Ugh. Érzelmek. – Úgy csináltam, mint aki öklendezik.

– Honnan is tudnád milyenek azok – ugratott.

Mert már megrohamoztak párszor a rohadékok, és úgy tűnik, hogy nem tudok szabadulni tőlük.

Az ölelések történetében a legkínosabb ölelés következett. Csak mikor elengedtem, jöttem rá, micsoda megkönnyebbülést jelentett ez nekem. Befejeztem volna ezt a baromságot Hópihével vagy nélküle. Valójában, ő volt az a seggberúgás, amire már régen szükségem lett volna. És micsoda seggberúgás volt. Még mindig sajog a farkcsontom.

– Kicsit azért féltékeny vagyok Jesse Carterre – mondta, mikor az ajtóhoz kísértem. Megdörzsöltem a tarkómat.

Ne aggódj! Tuti el fogom baszni valahol. Biztos vagyok benne.

Amikor Grier elment, átsétáltam a konyhán, kivettem a mobilom a farzsebemből és elkezdtem átnézni az ügyfeleim listáját a névjegyzékben.
Úgy döntöttem, valami rövid, tömör, egyértelmű, de udvarias üzenetet írok. Igaz, ami igaz, nem voltam túl diplomatikus, kis fejtörés után ezt írtam:

Hello. Bane vagyok. Azért írok, hogy tudassam, ezennel mindennemű üzleti kapcsolatunknak véget vetek. Hivatalosan is visszavonultam és nem tervezem a közeljövőben visszatérésemet. Aki tartozott nekem, tekintse rendezettnek, akinek én tartozom farokkal – úgy azt javaslom, keress valahol máshol.

Viszlát, és köszi a halakat.[1] – Bane

Elküldtem mind a negyvenhat ügyfelemnek, akikkel valaha dolgom volt, utólag átgondolva a halas dolgot kihagyhattam volna Csak annyit tudtam, hogy éppen tönkrevágtam azt az üzletet, ami segített talpra állni ebben a városban, és hogy minden álmomat összetöröm az elkövetkezendő beszélgetésünkben Darrennel.

Grier szerelemnek nevezte azt, amit Jesse iránt éreztem. De én nem voltam biztos abban, mi is volt köztünk pontosan, ami mindezekre az őrültségekre késztetett.

Ha Jesse tudomást szerezne a Darrennel kötött egyezségemről, megölne. És nem hibáztatnám érte. Azonnal meg kellett szüntetnem azt és tiszta lappal indulnom, ha csak egy kis esélyem is volt arra, hogy jól csináljam.

De tényleg jól akarom csinálni?

Éveken keresztül figyeltem, hogy megannyi idióta alakít ki tartós kapcsolatot körülöttem, vagy legalábbis arra hajt. Talán nekem is menne. Csak emlékeztetnem kellett magamat arra a tényre, hogy én nem az apám vagyok. Hogy méltó vagyok rá és megérdemeltem őt.

Még ha csak pusztán üzletről lett volna szó vele, ahogy legelőször tervben volt.

Írtam még egy üzenetet Hópihének, mielőtt visszamásztam az ágyamba.

Bane
Még mindig nézni sem bírom azt a cuccot. Küldj egy képet anélkül.

Visszaküldött egy arctalan szelfit, melyen a mellei voltak összepréselődve egy fekete, ujjatlan pólóban, melynek az elején a My Bloody Valentine együttes volt rajta, behajlított lábain egy koszos könyv hevert.
Az öklömbe haraptam.

Bane
Ez My Bloody Valentine? Utálom őket, tüntesd el.

Hópihe
Van itt valami egyáltalán, amit nem gyűlölsz?

Bane
Persze. Te.

Hópihe
Érdekes. Szóval azt mondod, engem nem utálsz?

Bane
Közel sem. Még csak a közelében sem jársz. Mi az utállak ellentéte?

Hópihe
Ki van zárva, hogy én legyek az első, aki kimondja ezt a szót.

Bane
Aludj jól, Hópihe. Holnap nagy nap lesz.

Az éjszaka további részét a hámló mennyezet bámulásával töltöttem és próbáltam figyelmen kívül hagyni a mobilom folyamatos csipogását, ugyanis elindult az ügyfelek válaszüzeneteinek cunamija. Volt, aki dühös volt, volt, aki pánikba esett, és volt, aki kissé sértettnek érezte magát.

Talán a szerelem nem csupa öröm és boldogság.

Talán a szerelem az, mikor azért gondoskodsz valakiről, hogy egy kicsivel többnek érezd magad a teljesnél.

---

[1] Viszlát, és kösz a halakat! – vicces elköszönés. – Utalás Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című ötrészes sorozatnak a negyedik része, melyben ezt az üzenetet hagyták a delfinek, amikor elhagyták a Földet.

 

---

[1] Doritos: Tortilla chips márka