9 - 10. fejezet

Kilencedik fejezet

Bane

Fordította: Zsozso

Anyám ajtócsengőjének olyan volt a színe, mint a hányadék. Piszkos és kopott. Azt is mondhattam volna, hogy olyan, mint én. A csengő hangja ismerős érzést ébresztett fel bennem. Az emberek jöttek és mentek, Sonya Protsenko volt az egyetlen, aki itt maradt. Mindig ott volt, készen állt, ha szükségem volt rá, hogy vállára hajtsam a fejem, amire mindig támaszkodhatok. A hűtője mindig tele van házi készítésű burgonyagombóccal és káposztalevessel. Vigasztalás volt ebben, és nagyon jó volt tudni, hogy van egy „működő” anyám. Nem mintha a kapcsolatunk könnyű lett volna – nem én voltam a legjobb fiúgyerek a világon.

De nem is a legrosszabb.

Ellenkezés nélkül követtem az utasításait, hálából, hogy nem kapart ki a méhéből egy fogassal, amiért nem tudtam volna hibáztatni. Miután tizennyolc évesen az orosz maffia tagja, „egy törvényes tolvaj” megerőszakolta, néhány hónappal a harmadik születésnapom előtt elmenekült velem az országból. Anya itt járt főiskolára és pszichológus diplomát szerzett. Rászánta az idejét, hogy eljöjjön az iskolai rendezvényekre vagy, hogy vegyen nekem egy szörfdeszkát, leüljön a tengerpartra – mindezt egyedül, mert akkoriban még senkit sem ismert, és túl félénk volt egy kapcsolathoz – és megnézze a versenyeimet.

Cserébe elmosogattam az edényeket, kivittem a szemetet, segítettem a szomszédoknak a tető megjavításában, jó osztályzatokat kaptam az iskolában és a barátai és kollégái jelenlétében tökéletes fiúgyerekként viselkedtem.

Ennek ellenére volt egy rossz gén bennem, amely a hatalom iránti vágyat táplálta. Éreztem, ahogy pulzált az ereimben és forralta a véremet. Itt került a játékba a nem is annyira tökéletes fiú. Nem erőszakoltam vagy gyilkoltam meg senkit, és más bármely más módon se követtem a szemét züllött apámat, de loptam.

Füvet árultam.

És olyan nőket dugtam, akik nem az én nőim voltak.

Az anyám iránti feltétel nélküli szeretet bizonyította be számomra, hogy ember vagyok. Máskülönben az intimitás megijesztett. Ezért nem voltam senkivel soha óvszer nélkül egy szexuális kapcsolatban sem. Még az exbarátnőmmel sem. Nem bántam, hogy feladtam a teljes kielégülés egy kis részét, még ha ez azt jelentette, hogy nem adom magam nekik teljesen ily módon.

De nem helyes az anyámról és a szexről beszélni egy lélegzetvétellel. Amire ki akartam lyukadni az az, hogy jó volt a kapcsolatom Mamullal. Imádtam, amikor oroszul beszéltünk egymással. Ez falat húzott körénk és mások közé. És ez a bensőségesség egy olyan formáját ajándékozta nekünk, amely nem létezett más gyermekek és szüleik között. De éppen ilyen szórakoztató volt, amikor angolul beszélt.

Mint például a számtalan levél, amelyeket a tanáraimnak és az igazgatónak írt, amikor megint bajba kerültem. Úgy nevezett engem, hogy „a fiúm”.

– Az én „fiúm” nem csinálta ezt.

– Az én „fiúm” nem mondta azt.

Legtöbbször igaza volt. Gyakran állítottak be bűnbaknak, mert orosz voltam, és apa nélküli fiú. Mindennek ellenére minden egyes levelet letettem elé és csak morogtam:

– F-i-a-mnak hívják anya. És nem f-i-ú-mnak.

Ezután azt sziszegte.

– Pontosan tudom, hogy mit jelent. Te az én napsugaram, a kisfiúcskám vagy. A nap, amely a szívemet melengeti.

Beléptem a házába, csak szörfnadrágban, homokkal és az óceán sós illatával a bőrömön. Jesse ma kezdett a Café Diemben és Gail mindenről tájékoztatja őt. Mivel már most túl sokat voltam ennek a lánynak a bűvkörében, és majdnem beleélveztem a gatyámba, amikor megfogtam a kezét, szívesebben maradtam távol tőle. Ha több időt töltöttem vele, mint amennyit feltétlenül szükséges volt, az valódi megpróbáltatást jelentett a számomra. Ezért inkább szörföztem.

– Mamul – szólítottam meg a konyha felé menet. Anyám éppen a tűzhely fölé hajolt és céklát főzött, miközben oroszul hangos telefonbeszélgetést folytatott. Egy kézmozdulattal jelzett, hogy várjak. Vajon ki tudja, miről beszélgetett Luba nénivel? Valószínűleg pletykáltak. A mai napig Szentpétervárra utazott, amikor csak megengedhette magának. Oroszországban minden rendkívül drága volt, és mindig a leghaszontalanabb dolgokat hozta nekem, például kabátokat, amelyek megvédenek még az apokalipszistől is, annak ellenére, hogy egy olyan régióban éltem, ahol az emberek hisztériás rohamot kaptak már a legkisebb szitáló esőtől is.

– Roman! – intett nekem és gyorsan elbúcsúzott Lubától, mielőtt kikapcsolta a tűzhelyet és kihúzott nekem egy széket.

Gyerekkori házunk nagyon… orosz volt, a világos virágos tapétától kezdve a nehéz függönyökig és minden lehetséges steppelt anyagig, a vastag szőnyegeken át, amelyekben holttesteket lehetett volna kidobni. Védekezésül el kellett mondani, hogy Sonya Protsenko sajátos modern stílussal egészített ki az egészet, úgyhogy a házunk úgy nézett ki, mint egy divatos bemutatóterem az Ikeában.

– Hogy vagy kedves kisfiúcskám?

Elvettem a pohár vodkát, amit felém nyújtott és lágyan megcsókoltam a feje búbját. A majdnem 190cm magasságom mellett szinte aprónak tűnt, alig ért a vállamig.

– Vodkát iszom a nap közepén, meztelen felsőtesttel, a kedvenc csajommal. Ez mindent elmond. És te?

– Nem is lehetnék jobban. – Leült az italával velem szemben és előrehajolt. – Mi újság?

– Megismerkedtem egy lánnyal.

– Megismerkedtél egy lánnyal?

– Megismerkedtem egy lánnyal. – Senkivel nem tudtam igazán beszélni Jesse-ről. Beck egy idióta, Hale egy hazug bolond volt és Gailhez vagy Edie-hez nem fordulhattam, mert ugye ők is nők voltak és egy utolsó puncinak éreztem volna magam. Anyám megbízható forrás volt, mert senkinek sem mondta volna el. Kivéve Luba nénit. De néhány rokonnal, akik a föld másik oldalán tudtak Hópihéről, együtt tudtam élni.

További kérdéseket tett fel és végül mindenbe beavattam. A nemi erőszak, a szexvideó és a fiaskó többi részébe, ami Jesse életét egy Netflix sorozathoz hasonlította.

Tizenhárom ok, amiért az Emery&Co-t ki fogom nyírni.

Elmeséltem neki, hogyan segítettem Jesse-nek gyakrabban kimerészkedni a házból, azzal hogy a kezét a szakállas arcomra fektette és mélyen a szemembe nézett.

– Szeretlek – mondta és én bosszúsan megráztam a fejemet, mert úgy hangzott, mint egy olyan beszélgetés kezdete, amelyet minden bizonnyal utáltam. A mutatóujjamat hozzáérintettem a metszőfogaimhoz.

– Te sem vagy túl rossz.

– De – emelte fel a hangját, szavamba vágva és nem reagálva a gyenge viccemre – az őszinteség kedvéért, és mint egy nemi erőszak áldozata, kérlek, ne értsd félre. Soha nem kívánnék másik fiút, soha nem adnálak oda senkinek. Te az enyém vagy, a mindenem, az én vérem, a csillagom, a nap, amely melegít. – Remegő lélegzetet vett és lehunyta a szemét. – Ha befészkelted magad ennek a lánynak az életébe, tudod ugye, hogy nem vonulhatsz vissza anélkül, hogy nyomot hagyj magad után. Ennek tudatában vagy Roman?

Félig bosszúsan, félig dühösen meredtem rá.

– Nem vagyok idióta.

De tényleg tudtam ezt? Egy hat hónapos megállapodást kötöttem Darrennel. Már négy hét letelt belőle. Szüntelenül azon törtem a fejem, hogy mik lesznek a megállapodás következményei, mert úgy gondoltam, hogy én csak folytatnám a barátságunkat Jesse-vel, mintha mi sem történt volna. De nem volt ilyen egyszerű, ugye? Hazudtam neki és becsaptam, bizonyos szempontból egy megbocsájthatatlan játékot játszottam vele, megbízott valakiben, az oly nehezen megszerzett bizalmát olyan emberbe vetette, aki nem érdemelte meg. Először esett meg, hogy szívességet tettem Darrennek, valószínűleg akkor is megtettem volna, ha nem egy rakás pénzről lett volna szó. Ez egy kijózanító és átkozottul lehangoló felismerés. Az érzések nem nekem valók voltak. Amikor dugással keresed a kenyered, kevés vagy egyáltalán nincs helye.

– Tegyél büszkévé Roman. Cselekedj helyesen!

Megígértem neki, és amikor elhagytam a házat, úgy éreztem, megszakad a szívem. Éreztem, hogy a vér sziszegve indult barbár erőszaktevők vadászatára az ereimben. Olyanok voltak, mint kígyók a bőröm alatt. Ki akartam tépni őket a testemből és a földre dobni. Térdre esni és elvérezni.

Általában nem éreztem magam jó embernek.

De ma rosszabbnak éreztem magam.

Ilyen valakire Jesse-nek nincs szüksége az életében.

Mint egy nap, amely nem melegített és nem ajándékozott életet, de mindent megégetett, és hamuvá változtatott.

Amit ezután csináltam, az még az én mércémhez képest is ostoba volt, és hidd el nekem, nagyon sok faszságot csináltam már életemben.

Meglátogattam őt műszak után.

Bárki is próbálja megérteni a logikát ebben, nincsen.

Az egész szituáció azt kívánta, hogy tartsam magam távol.

Észnél kellett volna lennem és meg kellett volna akadályoznom, nehogy beleessek egy olyan lányba, aki ugyanolyan tiltott volt, mint egy vérfertőző kapcsolat. De hát mit vársz egy sráctól, aki eladta a testét annak, aki a legmagasabb árat kínálta? Pontosan.

Gondoltam figyelmeztetem Jesse-t egy SMS-ben, de soha nem nézte meg a mobilját. Ezért amint lezuhanyoztam és lemondtam a heti pásztorórámat egy negyvenkét éves ingatlanügynök nővel, aki a szállodám modernizálásában segített, elmentem az otthonához. Megnyomtam egy tucatszor a csengőt és fel-le járkáltam, amíg vártam, hogy Jesse kinyissa. Meg akartam győződni róla, hogy jól telt az első napja. Noha Gail biztosított róla, hogy csendes volt, de figyelmes – a semmiből elárasztott a gondolat, hogy mellette kellett volna lennem.

Bűntudatom volt. Ez velem még soha az életemben nem történt meg.

Végül Pam állt az ajtóban.

– Bane – köszönt Pam az ajtónak támaszkodva, arzénnal átitatott mosollyal.

Az arckifejezésem elsötétült. Mostanra már elértem azt a pontot, ahol inkább felhajtottam volna egy szaros tonhalkonzervet, minthogy hozzányúljak ehhez a nőhöz. A mögötte lévő sötétséget látva, azon gondolkodtam, vajon Jesse itthon volt-e? Lehet, hogy Mrs. Belfordnál kellett volna kezdenem a keresést.

– Itthon van a lánya?

Duzzogva felszegte és elfordította a fejét.

– Lehetséges.

Könyökömmel az ajtókeretnek támaszkodtam.

– Én nem baszakodnék, Pam.

– De én szeretnék.

A hangja buján és vágyakozóan hangzott, mint az a bizonyos nedves hely, ami nem érdekelt. Mivel tudtam, hogy ebben a helyzetben gyakorlatilag nincs már mit mondani, céltudatosan bementem a házba, megfélemlítve és előrenyomulva, mint egy ellenséges hadsereg. Darren bérelt fel, ha szükség lenne rá, hogy megvédje a hátamat.

– A lányát akarom – vallottam be őszintén, mert már nem láttam semmi értelmét elrejteni.

– Ez egy vicc ugye? – követett a folyosón.

– Bárcsak az lenne. De jobban tudom, mint, hogy utána menjek, ezért ne aggódjon! Ugyanakkor soha nem fogom önt megbaszni. Nem ebben az életben, és az is biztos, hogy a következőben sem. Tehát tegyünk magunknak egy szívességet és színlelje a tisztességes anyát.

Levegő után kapkodva, tátott szájjal állt előttem, nyilvánvalóan bocsánatkérést várva, de sajnos hiába. Ólomsúlyként lógtak a szavaim a levegőben, érezve a súlyát a vállamon, de megfordultam és elindultam a lépcsőn fölfele Jesse szobájába.

Igen, igazán akartam Hópihét. Lakmározni akartam a puncijából és eszméletlenre baszni a feszes kis testét, és meg akartam csókolni a nyaka hátulján lévő tetoválást, és elmondani neki, hogy láttam már korábban is és tetszett. Hogy korábban is láttam már őt, és vágytam utána. Hogy nem csak egy kibaszott tragédiának tartom őt.

Bekopogtam az ajtaján. Nincs válasz.

Még egyszer próbálkoztam. Semmi.

Harmadik alkalommal.

– Menj el – mondta gyengéd hangon.

– Nincs rá esély. Nyisd ki!

– Bane? – örültem, hogy még mindig elég ártatlan volt ahhoz, hogy meglepődjön.

– Beszélnünk kell! – járkáltam fel s alá.

Már megint mi a frászt műveltem? Csend volt, aztán az ajtó résnyire kinyílt. A tekintetemmel végigkövettem az arcát és magamba ittam. Annyira gyönyörű volt, hogy az már fájt. Nagyon sok vonzó nőt ismertem és számtalannal szexeltem. De egyikük se volt olyan szép, mint Hópihe. Minden elhalványult körülöttünk, mint egy komor oldalú verseskönyv, amelyben a szavak még jelentőségteljesebbé váltak. Vállal meglöktem az ajtaját és beléptem a szobájába, a lélegzetem is elakadt a látványtól.

A mennyezetről lógott egy kis emléktárgyakból készült lámpa: régi iskolai CD-ék, tollak, képeslapok, levelek, kulcstartók a kedvenc régi együttesei logójával. Olyan volt, mintha feltárta volna nekem a lelkét. A széles ágya mögött húzódó falat Polaroid fényképek borították, a különféle emberek hátát mutatva.

Felismertem az anyját. A sötét hajú férfi valószínűleg az apja volt. Aztán ott volt Darren, néhány pompomlány és néhány ismeretlen. Néhány rajzszög alól hiányoztak fotók. Arra gondoltam, hogy Jesse eltávolította őket, mert az ábrázolta a korábbi életéből származó embereket, akik tönkretették. Aztán észrevettem egy hullámos fotót, amin egy egészalakos, világosbarna hajú fiatalember látható. Emeryre tippeltem. A tarkójára olyan sokszor sújtottak le egy rajzszöggel, hogy a közepén egy borsó méretű lyuk tátongott.

Az ablakpárkányán egy napszemüveg állt, és önkéntelenül azon gondolkoztam, hány rémálma volt még mindig, amelyek csapdába ejtették. A szamárfüles könyvek szétszóródtak a földön. Kísértethistórás, fekete-fehér csíkos ágyneműje volt, és rozsdás tábla lógott az ajtón: Belépni tilos! Belefáradtunk a testünk elrejtésébe. A szobájának volt stílusa. És személyisége.

– Kitől származnak ezek az ötletek? – kérdeztem, miközben teljesen tudatában voltam a testi közelségünknek, és ahogy emelkedett és süllyedt a mellkasa, az enyém is pontosan így tett, de gőzöm se volt róla, hogy ez mit jelentett.

– Tőlem – válaszolta halkan. A haja még mindig nedves volt a zuhanyzástól, amit szemmel láthatóan munka után tett. Egy apró pizsama nadrágot viselt – megint narancssárgát – és egy laza fekete pólót a kedvenc bandájának a Sleeping With Sirens képével. Valamilyen oknál fogva, ez volt a legszexisebb látvány, amit valaha láttam.

Jesse egyéniség volt.

Még egy nem egészen húsz éves tinédzser.

Egy lány, a nővé válás küszöbén, mellekkel, hormonokkal, pimaszsággal és egy jégréteggel, amely túl gyorsan olvadt, és minden cseppjét kurvára meg akartam inni.

A lábujjaim érintették az övét. A közelségünk kibillentette mindkettőnket az egyensúlyból. A zöld szemeim fogva tartották az ő kékjeit. Kemény a lággyal szemben. Egy hazug gazemberrel szemben a legtisztább, legkedvesebb lány, akit valaha ismertem.

– Milyen volt az első napod? – kérdeztem.

– Eseménytelen. Te hol voltál? – lágyak voltak a szavai, de a jelentése félreérthetetlen.

Nem tudtam veled szembenézni, anélkül, hogy egy hatmillió dollárt érő szerződés megkötését megszegtem volna.

– Szörföztem – tettem egy lépést hátra és bedobtam egy rágót. – Edzem Becket a hónap végi versenyre. Ezért kerestem új baristát. Ő kilépett. – Csak annyira ferdítettem el az igazságot, hogy passzoljon.

– Rendben.

– Tuti?

– Nem. Ma volt az első munkanapom. Hosszú ideje először, hogy szembe néztem a világgal. Arra számítottam, hogy ellenőrizni fogsz engem. – A hangja remegett. Cserben hagytam őt és csalódott volt. – Azt hittem, hogy a barátom vagy.

– A barátod vagyok.

– A barátok fontosak egymás számára.

– Fontos vagy számomra. – Pont ez volt az átkozott probléma. Szinte tipikus, ahogy a következő szavak kibuktak belőlem.

– Vacsorázz velem! – Mi a francot mondtam? Kértem tőle egy randit?

Majdnem nekem támaszkodott, de csak majdnem, és mindenhol éreztem az illatát. Még a puncija édes, pézsmaillatát is. És az megölt, hogy nem tudtam hozzásegíteni ahhoz, amit valóban meg kellett értenie. Hogy újra élvezheti a szexet. Velem.

Egyik pillanatról a másikra, rohamos tempóban halmozódott fel bennem a vakmerőség. Elkövettem a következő ostobaságot. Hüvelyk és mutató ujjam közé fogtam az állát és felemeltem, hogy az ajkaink egy magasságban legyenek. Az ajtó még mindig félig nyitva volt, és tisztában voltam vele, hogy mekkorát kockáztattam. De itt, erre a szemkontaktusra szükség volt. Mert anyámnak ebben igaza volt. Ezt nem szúrhattam el.

– Nemet kell mondanod. Én egy fattyú vagyok – suttogtam.

Dobj ki! Még mielőtt én leszek az, aki már nem lesz képes elengedni.

Felnézett és megrázta a fejét.

– Igen.

– Nem, Hópihe, nem érted. Én szó szerint egy fattyú vagyok. A spermadonorom házas volt, de nem az anyámmal. Természetesen ez nem az ő választása volt. Brutálisan megerőszakolta őt. És én ennek a kibaszott állandó emlékeztetője vagyok. Az ő haját örököltem. A szemét. A száját. Ugyanaz a magasság és testtartás. Soha nem találkoztam vele, de van egy érzésem, ha valaha megtörténik, kitépném a kibaszott végtagjaimat, csak hogy biztos legyek benne, hogy soha nem legyek képes megtenni azt egy nővel, amit ő tett az anyámmal. Ezért van a tetoválás. És a szakáll. Mögéjük bújtam, nem akarok olyan lenni, mint ő érted?

Még soha nem mondtam el ezt senkinek előtte, és bárki, aki azt mondta, hogy az igazság szabaddá tesz, sürgősen meg kell vizsgálni a fejét. Úgy éreztem, az igazság, mint egy öt tonnás lánc lógott a nyakam körül. Valójában a szakáll olyasmi volt, mint egy védőpáncél. Azóta hagytam, hogy nőjön, mióta elkezdtem pénzt elfogadni a szexért. Megakadályozta, hogy többet lássak az arcomból a tükörben.

És a következő bűvészmutatványomhoz, hölgyek és urak, kurvává fogok válni, ahogy apám bélyegezte meg anyámat, hogy az. Csak rosszabb. Anyám nem kérte ezt. Ennek ellenére, a megfelelő árért, én az leszek.

Jesse szemei elkerekedtek a vallomásom hallatán, és utáltam az érzést, amit láttam bennük, az együttérzést. Azt akartam, hogy pislogjon, és helyette valami mást mutasson.

Vágyat.

Haragot.

Zavart.

Undort.

Bármi megtette volna, csak ne az átkozott együttérzést.

– Ezért mondtad, hogy a történetem személyesen megérintett téged, és hogy a lányt nem sikerült megmenteni.

Nem bólintottam, valójában semmi mást nem tettem, csak a vállamat vontam meg, nem többet, de ő folytatta a beszédet.

– Ezért nem akarsz lefeküdni velem. – Ujjhegyeivel megérintette az ajkát.

– Többek között. Nézd, nem vagy egy tragikus alak számomra, oké? Hanem egy emberi lény. Egy imádnivaló, tehetséges, vicces és leírhatatlanul erotikus nő vagy. De a helyzet a következő. Nem érinthetlek meg, és nem is foglak. Mindaddig, amíg a kapcsolatunk plátói marad, minden rendben lesz. Csak nem tudom a lelkemre venni.

Ez már eléggé megterhelte a megtévesztő hadműveletemet. Többel tartoztam Darrennek, mint ami valaha is a bankszámlámon volt, és ha még el is akarnám kerülni a szerződést, az se működne, mert már elköltöttem a pénz negyedét.

Tett egy lépést előre, és olyan közel állt hozzám, hogy nem volt több távolság közöttünk, és a belső combja hozzányomódott az én szörfnadrágba bújtatott combomhoz. Lenéztem alabástrom bőrére. Erősebben nyomódott hozzám. Felnéztem, a pulzusom hevesen lüktetett.

– Nem érdekel, hogy mit tett az apád. Ő a fattyú és nem te. És te vagy az egyetlen ember, akitől nem félek. Melletted bátornak és erősnek érzem magam. Neked köszönhetően egy kicsit könnyebben nézek bele a tükörbe, anélkül, hogy összerándulnék. És ezt akarom Bane. Mindent ki akarok próbálni, amit olvastam a könyveimben. – Végignyalta az ajkát és elfordította a tekintetét, hogy ne lássak bele a lelkébe. – Ezért csókolj már meg az isten szerelmére.

Minden tőlem telhetőt megtettem, a pólója nyakkivágásánál fogva magamhoz húztam és a számat az övére tapasztva a falhoz nyomtam. Sőt, tudtam, hogy valószínűleg szüksége van erre.

– Hópihe – figyelmeztettem halk morgással. Hűvösen és dacosan nézett rám, mielőtt két combjával körülfonta a lábszáramat és elkezdett hozzádörgölőzni, a mozdulatai annyira finomak voltak, hogy szinte azt hittem, csak képzeltem őket. Lassú, tétovázó ritmusba kezdett, és én nehezen nyeltem. Nem tudtam elmenekülni. Nem csak azért, mert egyszerűen nem akartam, hanem azért sem mert ő szintén egy nemi erőszak áldozata volt. A visszautasítása halálos lenne a kapcsolatunkra nézve. A döntés az enyém volt. Hatmillió dollár vagy a puncija. Könnyű választásnak kellett volna lennie, de nem volt az.

– Bane – suttogta, egészen közel az ajkamhoz, és a merevedésem megrándult közöttünk, és a hasához nyomódott. Basszus. Basszus. Basszus. Elhúztam az arcom, de csak azért, hogy megmutassam neki, hogy mindkettőnknek nagy volt a kísértés, behajlítottam a térdemet és a combjai közé préseltem a lábamat és nyomást gyakoroltam a csiklójára. A pizsamaalsóján keresztül éreztem, ahogy kinyíltak a nagyajkai. Lecsukódtak félig a szemei, és éreztem, ahogy előváladék nedvesíti be a farkam hegyét és a nadrágom hozzátapadt.

– Csókolj meg!

– Nem.

– Miért nem?

– Ezt már elmagyaráztam neked. Te sokkal többet érdemelsz, nem egy olyan kétes hírű, szemét alakot, mint én.

– De te az én kétes hírű gazemberem vagy.

A szájpadlásomhoz csettintettem a nyelvemet.

– Én mindenki gazembere vagyok Jesse, éppen ez a probléma.

– Nem bánom, ha osztozkodnom kell. Emellett ez nem rólad szól. Hanem rólam.

Az ölét a lábamhoz dörzsölte, ahogy háttal a falnak támaszkodtam, egyre erősebben szorítva. Alapvetően nem sértettem meg egyetlen kikötést sem. Nem csókoltam meg, nem dugtam meg, és tuti biztos, hogy nem is csábítottam el. De minden más szempontból nyakig voltam a szarban, ismertem el most először. Mert függetlenül attól, hogy szerződésben volt-e vagy sem, az a viselkedés, hogy a térdem nekidörzsölődött és nyomódott a duzzadt csiklójának, az minden volt, csak profi nem.

– Megállok, ha nem csókolsz meg itt helyben – suttogta a nyakamba, mert nem volt elég magas. Az orromon keresztül lélegeztem, az ajkam összeszorítottam.

Ne mondd ki! Ne mondd ki!! Nem mered kimondani!

– Ne hagyd abba – mondtam fojtott hangon.

– Vágd le a szakállad.

– Mif’szom?

– Jól hallottad. Vágd le a szakállad, Bane. Te nem az apád vagy. Bújj elő a rejtekhelyedről.

A combjai összeszorították a lábam, már majdnem a csúcsra ért. Uralkodnom kellett magamon, nehogy én is a pizsamaalsójára élvezzek, mert ez a pillanat erotikusabb volt, mint bármelyik dugás, amiben az elmúlt három évben részem volt.

– Nem – nyögtem fel.

– Akkor megállok.

– Csinálj, amit akarsz.

Az ajkam egy laza vigyorra húzódott. Nem tárgyaltam zsarolókkal, függetlenül attól, hogy mennyire dögösek voltak és mennyire gerjesztettek be, akármilyen kemény lett a farkam tőlük. De amikor elengedte a lábszáram, észrevettem milyen nedves és forró volt a combom, mennyire hiányzott, ahogy a hasa az erekciómhoz nyomódott, ezért egy rántással újra közelebb húztam magamhoz.

– Leborotválom. – Mi a fasz? Hova tűntek a golyóim? Nyilvánvalóan az eszemmel együtt már elbúcsúztak, mert jelenleg egyértelműen szartam a hatmillió dollárra.

A combjai éppen újra a lábam köré akartak kulcsolódni, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és majdnem elbotlottam. Ez történik az emberrel, ha hagyja, hogy egy tinédzserrel szárazon dugjon, és közben elveszíti az eszét. Jesse kiegyenesedett, arca a szenvedélytől kipirult, amikor Darren félénken bekukucskált a szobába.

– Jessy? – mondta pöszén.

Ki akartam tépni a nyelvét, büntetésként, amiért a selypítésével és a majomszerű szemeivel megzavarta életem legforróbb pillanatát. Jesse a füle mögé tűrte a haját, kipislogta a vágyat a szemeiből és felemelte az állát.

– Igen, Darren?

– Mindjárt kész van a vacsora, meg akartam kérdezni, hogy…óh, Bane.

Most, hogy már bent volt a szobában, felém fordult, Hópihétől tartva némi távolságot, aki félig közöttünk állt, mert nyilvánvalóan a mostohaapjának sem engedte, hogy közelebb kerüljön hozzá.

– Ti ketten ismeritek egymást? – Jesse tekintete gyanakvóan ugrált köztünk.

Nem tudtam megmondani, hogy vajon Darren tudja-e, hogy mi folyik itt, mert szellemileg túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy szétverjem a koponyáját a nyelvbotlása miatt.

– Igen. Darren és én a városházán ismerkedtünk meg. Nem olyan régen, szert tettem egy hotelre, és ő ott volt, intézte a gazdag pénzeszsákok szokásos papírmunkáját. – Figyelembe véve azt a tényt, hogy a vérem 85 %-a még mindig a farkamban volt, meglepően gyorsan reagáltam.

Úgy tűnt, hogy ez a válasz megnyugtatja, a testtartása ellazult. Ironikus módon ettől csak még nagyobb seggfejnek éreztem magamat. Ő visszafordult a mostohaapja felé.

– Köszönöm szépen Darren, de a válasz, mint mindig, nem. Most elnézést kérek, de ki kell mennem a fürdőszobába.

Lágy pirulásából ítélve, ami elterült az arcán, arra a következtetésre jutottam, hogy azért lép le, hogy befejezhesse, amit együtt elkezdtünk. Mellékesen megjegyzem, én is ugyanezt fogom tenni ma este, amíg a farkam le nem törik. Évek óta először.

Darren megfogta az ajtót, és becsukta, így négyszemközt maradtunk. Azóta, hogy megismertem őt, most először tűnt másnak, mint letörtnek. A karjai keresztbe voltak fonva a mellkasa előtt, homlokát elhomályosított a harag, és felháborodottnak tűnt.

– Mit csináltak itt ketten? – kérdezte élesen.

Megvontam a vállamat, az én nem hivatalos közlésem a törődj-a-kibaszott-saját-dolgoddal!

– Úgy tűnt, köszel volt Önhöz.

– Jesse egyre nyugodtabb velem, és egyre jobban megszokja a jelenlétem és a közelségem. Ma kezdett el dolgozni a kávézóban. És akkor Ön megjelenik itt, és tönkreteszi az összes munkámat a viselkedésével, hogy tudatja, ismerjük egymást, amit ebben az esetben nem lenne szabad.

Eltolom magam a faltól és kinyitom az ablakot a franciaerkély előtt és meggyújtok egy cigit. Megpillantom a kilátást és megállapítottam, hogy innen Mrs. Belforts sövénylabirintusát látni. Hirtelen összeállnak a kirakós darabkái.

Ezért ismerte az utat, belülről és kívülről is. A kis dög.

– Mi asz?

– Mi mi? – szívtam egy slukkot.

– Miért moszolyog?

Vigyorogtam. Jó meglehet. És ha igen.

– Teljesítem a megállapodásunk rám eső részét. – mondtam, és elképzeltem, ahogy Jesse a fürdőszobában simogatja magát és kéjtől elnyílik a szája. Egy izzadt, sovány olajmágnás jelenlétében egy gyilkos merevedés nem tartozott a kedvenc pillanataim közé.

– Ugyancak szok pénszt elkölt.

Egy lépéssel közelebb lépett és könyökkel megtámaszkodott Jesse könyvespolcán és elborítva Jesse Jane Austen könyvgyűjteményét. Ennek a bohócnak sok folyékony bátorságot kellett innia, legalábbis az utolsó találkozásunkkor kevésbé volt ennyire laza.

– Ön nem cak megszereszte és felújítja a hotelt, hanem már a szörfköszpontjának az alapjait is lefektette, még mielőtt a pénsz az öné lenne? Tud valamit, amit kifelejtettem volna?

A válasz az igen volt. Tudtam valamit. Nevezetesen, hogy nyakig ültem a szarban.

Egyszerű oka volt annak, amiért elkezdtem pénzt költeni: nem akartam kudarcot vallani. Ennek a kudarcba fulladásomnak azonban semmi köze nem volt a pénzhez, csak kizárólag Jesse-hez. Ki kellett jutnia ebből a házból, mert a szülei ugyanolyan segítőkészek voltak a jövőjét illetően, mint egy kibaszott herpesz.

Kifújtam a füstöt az ablakon, és meghúzgáltam a szakállamat.

– Ne tegyen úgy, mintha nem lettem volna jogosult az előlegre. Jesse nekem dolgozik, ezáltal gyakrabban kimerészkedik, mint az elmúlt évben együttvéve. De ha ön attól jobban alszik éjszaka, és le kell dolgoznom a teljes hat hónapot, ez sem probléma.

– Tartsza be az egyeszséget, ha még látni akarja a fennmaradó pénszösszeget. Asz még nem az öné.

– Az enyém – mondtam fogcsikorgatva.

– Mi a tiéd? – szólalt meg a hátunk mögül egy tisztán csengő hang.

Darren és én megfordultunk. Hópihe az ajtóban állt, mélyen elégedettnek és mérhetetlenül felháborodottnak látszott.

A francba!

Tizedik fejezet

Jesse

Fordította: Naomi Wolfe

Harminc másodperc.

Kényszerítettem magam, hogy a tükörképemet bámuljam, miután a csúcsra juttattam magam.

Az első alkalom, hogy elélveztem Az Incidens óta.

Az első alkalom, hogy az óta maszturbáltam.

Először el sem hittem, hogy egyáltalán képes lennék rá. És nem arról van szó, hogy nem vonzódtam férfiakhoz, mert ez nem igaz. De ez inkább olyan volt, mint amikor festményekben és szobrokban gyönyörködik az ember a távolból: tudod, hogy nincs se szívük, se lelkük, nem birtoklod, és határozottan nem érinted meg őket. Mindenesetre, ahogy nekitámasztottam a fenekemet a mosdónak és széttettem a lábaimat, mert annyira be voltam gerjedve, hogy a mindent elborító vágy, amit utoljára Az Incidens előtt éreztem hullámként száguldott keresztül a testemen. Szétnyitottam a nagyajkaimat, és lenéztem a csiklómra.

Duzzadt, lüktető, könyörögő.

Jó régen volt már. Érints meg!

Megtettem, de nem volt olyan jó érzés, mint Bane combja. A teste és keze egyenetlen, durva és kérges volt, de karcsú és ruganyos is, annyira férfias. Az ujjaim még egy gyertya tartásához is alkalmatlanok erős lábaihoz képes. Frusztráltan kihúztam egy törölközőt a gőzkabinból, és áthajítottam a fürdőkád peremén. Felemeltem az egyik lábamat és terpeszbe tettem, lovagló ülésben ülve a kád szélén, mint valami mechanikus bikán.

Behunytam a szemem, Bane-re gondolva.

Izmai kemény felületére, a sok mosástól vékonyra kopott Billabong ing alatt.

Ahogy érdes ujjai megtalálták a csiklómat. Nagy, szemérmetlen, és tetovált ujjaira.

Fahéjas leheletére és óceán illatára, ahogy a combjaim terpeszben a szakállas arcán, miközben meglovagolom a száját, és testnedvem az állán csurog. Felnyögtem, combjaimat a kád oldalához szorítottam, és beleharaptam a karomba, hogy elfojtsam az élvezet kis kiáltásait – az újonnan felfedezett, színtiszta mámor megnyilvánulásait –, amint a gyönyör első áradata elmosta az összes gátlásomat és idegességemet. Közeledtem. Éreztem. Zuhantam. Szétzúztam a nyomorúság béklyóit, amik eddig foglyul tartottak.

Ez nem a fizikai szükségleteimről szólt. Illetve, nem csak arról. Ezzel visszakaptam a hatalmat. A szexualitásom visszaszerzéséről szólt, részem egy olyan darabja, ami sosem tartozott senki máshoz, csakis hozzám.

Ez arról szólt, hogyan találok vissza a világba. Miután megmostam az arcomat és a kezemet, visszaindultam és már majdnem a szobámnál jártam, amikor észrevettem, hogy Darren még mindig bent volt, ami enyhén szólva meglepő, mivel ritkán volt hozzá mersze, hogy bekopogjon, nemhogy be is lépjen.

– Az enyém – Bane társalkodó hangnemben beszélt, de merev és parancsoló testtartása azt sugallta, hogy egy hajszál válassza el attól, hogy Darrennek essen.

– Mi a tied? – dőltem az ajtónak, karjaimat keresztbe tettem a mellkasom előtt.

– A sétányon lévő butik hotel. Az, amit épp most ürítenek ki – préselte ki Bane a fogai között, hangja természetellenes és tárgyilagos. Szemét még mindig Darrenen tartotta, és tisztán kiolvasható volt belőlük a fenyegetés, ami megcsillant a pupilláiban. – A mostohaapádnak elég pontos és mindenre kiterjedő ötletei vannak a tekintetben, hogy mit kéne csinálnom a hellyel, pedig egyáltalán nem kértem ki a véleményét róla.

Bane megragadta az ágyon heverő kapucnis pulcsimat, hozzám sétált, a kezembe nyomta és visszanézett a mostohámra, aki továbbra is csak állt ott a szoba közepén, mint valami sebesült katona, aki arra jött haza, hogy minden, amit valaha ismert és szeretett a lángok martaléka lett.

– Gyerünk, Hópihe. Harapunk valamit, aztán elvisszük az Öregfiút egyet sétálni.

– Árnyék alszik – motyogtam még mindig zavartan az eszmecserétől.

– A kutyák mindig alszanak. Majd felébresztjük – összekócolta a hajamat, mintha csak egy aranyos kisgyerek lennék.

Az, ahogyan hozzám ért, olyan természetesen és lazán, mintha rendben lenne, mintha normális lennék, megdobogtatta a szívemet.

Titokban vetettem még egy utolsó pillantást Darrenre, magamban a szánalom után kutatva, amit általában éreztem irányában. A tekintete üres volt, állkapcsát összeszorította.

Rendszerint, látva egy újabb vesztes csatáját, a szívem összefacsarodott.

Ezúttal viszont mégsem. 

Nem beszéltünk arról, ami a szobámban történt.

Valami azt súgta, ha megnevezném, többet nem történne meg, és ezt a forgatókönyvet nem akartam elfogadni. Árnyékot – aki már halványan jobban nézett ki – pórázra kötöttük, és bekaptunk egy kis pizzát a belvárosban. Én két szeletet ettem, és felnyögtem az első falatnál, meglepődve a sokféle íztől.

Aztán beültünk a rozsdás, piros furgonjába, és felhívtuk Dr. Wiese rendelőjét. A recepciós elnyávogta a szokásos „ne telefonáljon, majd mi keressük Önt”, hozzátéve, hogy az utóbbi időben kicsit hektikusra fordultak a dolgok a klinikán, ezért lehet, várnunk kell még néhány napot. Ezután hazadobtuk az Öregfiút, és a tengerpart felé vettük az irányt. Bane megígérte Becknek, hogy szörfözik majd vele, nekem meg nem számított, mit csinálunk. Az ég borongós volt, és hosszú idő óta most először éreztem magam felszabadultnak.

Felszabadultnak a gondolattól, hogy Bane azt gondolná, hogy a „kurva” hegem csúnya.

Felszabadultnak Árnyék vérképe okozta aggodalomtól.

Volt egy tökéletes pillanat lent a parton, pont az után, hogy Bane bemutatott a barátainak, Becknek – akivel már találkoztam a Café Diemben –, és Edie-nek, egy szőke szörfös lánynak, aki minden önbizalomhiányos nő legrosszabb rémálma volt. Aprócska, csinos, és megközelíthető. Akkor történt, mikor ők beeveztek messze a vízbe, én meg a hátizsákomnak dőltem elmerülve A herceg menyasszonya szavaiba. A magányosság érzése kézen fogva a meghitt barátsággal. Anélkül lógtam együtt Bane-nel, hogy tényleg „együtt lettünk” volna. Ahogy mostanában többször, felnéztem és mosolyogtam.

Néha nem vette észre.

Néha visszamosolygott.

Mikor hazavitt, akkor hasított belém hirtelen és keményen a gondolat, hogy esetleg ezután az egyik klienséhez megy, és ezt hogy megakadályozzam, akárki is az a nő, és meghosszabbítva az együtt töltött időnket, egy hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam a kormánykereket.

– Edie kedves lány – Kinyitottam a kesztyűtartóját, egy fahéjas rágógumi hegyre és egy kis füves zacskóra bukkanva. Kivettem két darab rágót és becsuktam.

Bane megrántotta a vállát, de nem válaszolt.

– És szörfös, szóval egyértelműen a zsánered – Az arcát kutattam.

Valami mosolyfélére húzta a száját, de szemét továbbra is mereven az úton tartotta. – Nyilvánvalóan.

– Ugyan már, Bane! Komolyan azt akarod mondani, hogy soha még csak meg sem fordult a fejedben, hogy randizzatok?

– Nem mondom. És meg is törtét. Egy évig tartott. Ennyi – mondta halál lazán, de gondolom, számára az úgy is volt. A szám kiszáradt. Eddig úgy hittem, hogy Bane klienseire voltam féltékeny. Tévedtem. Ugyanis ez volt az igazi féltékenység. A gondolat, hogy Edie – akinek élveztem a társaságát, és egy-két viccen osztoztunk is – volt maga az ördög, és az első számú közellenség. Kicsit megszédültem, kezeim az testem mellett ökölben szorultak.

Bane balra fordult, állát lebillentette.

– Ne csinálj bolhából elefántot. Ez még gimiben történt – Utálom a gimit.

– Ki szakított kivel? – Igyekeztem élénknek tűnni, de inkább enyhén mániákusnak hangzott.

Alsó ajkával kicsit csücsörített gondolkodás közben. – Nem tudom. Soha nem volt komoly. Főleg csak szexeltünk, és kivittem a sétányra. Gondolom akkor lett vége, amikor kezdtünk másokkal is lefeküdni. Aztán találkozott a férjével, Trenttel, és végleg abbahagytuk.

Imádom Trentet.

Komolyan. Szánalmas volt, milyen megkönnyebbülést jelentett a tény, hogy Edie férjnél van.

Bane lazán, semmivel nem törődve használta a környék távirányítóját – mintha nem lenne illegális, hogy van neki – és lelassította a furgonját a feljárón, majd leállította a motort. Én továbbra is az ülve maradtam, félig-meddig azt kívánva, hogy elfeledkezik arról, hogy ott vagyok, és egy spontán szundit vehessek.

Persze. Felettébb valószínű.

– Ööö… – Hitetlenkedve nézett rám, szó nélkül kérdezve, hogy mégis mi a fenéért vagyok még ott.

– Holnap ott leszel a Café Diemben? – kérdeztem. Teljesen felém fordult, könyökét a kormányra támasztotta. Haját korábban egy kusza kontyba fogta, és olyan élettel telinek és gyönyörűnek tűnt, hogy sírni volt kedvem.

– Talán.

Nagyot nyeltem, és témát váltottam. – Tudod, nekem is van egy tetkóm.

Csak fecsegtem. De nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam, hogy más valakivel fetrengjen a lepedőn. Nem akartam, hogy a kemény, tetovált combját máséhoz préselje. Már a gondolatba is majdnem belehaltam, hogy az ajka egy fizető vendég állvonalát érinti.

Vigyorgott. – Akkor mutasd!

Hátat fordítottam neki, hosszú hajamat lófarokba fogtam. Éreztem a tekintete súlyát a nyakamon. Megremegtek a szempilláim, az utasoldali ablakon kinézve próbáltam a szememet a Morgansen birtokkal szembeni pálmafákon tartani. Bane reakciójára vártam. Éreztem, hogy ujjait végigsimítja a tetoválásomon. Egy vonalat követve, le a gerincemen, mélyebbre a derekamig. Megragadta a csípőcsontomat, keményen. Száját a tetkómra tapasztotta, és ez a szakálla durvasága ellenére pont olyan meleg és tökéletes volt, mint ahogy azt a fürdőben képzeltem. Egy lihegő morgás hagyta el a számat, mikor ajka a húsomhoz ért.

– Már láttam korábban – suttogta.

– Tényleg?

Bólintott, feje a vállam és a nyakam közötti mélyedésben mozgott. – A tengerparton. Pár évvel ezelőtt. Piros bikini. Cseresznye mintás.

Emlékeztem a napra. Ami meglepett, hogy ő emlékezett rám. Megnyaltam az ajkamat, és vártam, hogy folytassa.

– Annak idején, olyan szarságon mentem keresztül, ami gondolkodásra késztetett. Egy hajszálra voltam attól, hogy véget vessek az egész fizetett eszkort dolognak. Azt hittem, az az idézet nekem szólt. Mindig is Puskin rajongó voltam – pontosabban, édesanyám és az én nem egészen nevelőapám – sosem házasodtak össze – szerették. Ők, mondhatni nagyon oroszok. Mindegy, a lényeg, hogy ez akkor egy égi jelnek tűnt. Mintha az univerzum valamit a képembe rikoltana, de nem érteném a nyelvet. Már majdnem rád mozdultam, de te annak a nyálkás fasznak a karjaiba másztál, és akkor rájöttem, hogy ez nem jel volt. Ez egy nagy „Baszd meg!” volt Istentől, amiért azt mertem gondolni, hogy valami más lehetek. Hogy valaki másé lehetek.

Visszafordultam, hogy szembe nézhessek vele, magamban hívva, imádkozva, könyörögve neki, hogy szegje meg és pusztítsa el a szabályait. Pusztítson el minket. Mert amint az ajka az enyémen lesz, akkor ez folytatódni fog. Nem leszünk többé barátok. Sem ellenségek. Vagy két magányos égbolt – az egyik üres és csillagtalan, mint én, a másik fénnyel teli. Az egyikünk fal mögé rejtőzve, a másik tetkók és szakáll mögé. Csak szabadon létezhetnénk.

Most csak néztük egymást. Lépésről lépésre közeledett a megadáshoz, és én a vereségét akartam. Tégláról téglára omlott le a köztünk húzott válaszfal, és én azt akartam, hogy teljesen eltűnjön.

– Megmérgeztek és védett helyen vagy. De mégsem vagy Hófehérke. Akarod tudni, miért?

– Miért?

– Hófehérke a hercegre várt. De ebben a történetben te leszel saját magad megmentője.

Pislogtam rá, és eszembe jutott, amit édesapám mondogatott, akcentusa majdnem olyan erőteljes, mint szavai értelme.

– Neked nem herceg kell, Hercegnő. Hanem kard!

Bane fedezte a hátamat. Hitt bennem, és ez arra ösztönzött engem, hogy én is ezt tegyem. A testem reménnyel telt. – Te lehetsz az én kardom – mondtam csendesen. Istenem. Ez szánalmas volt. Mi van, ha tévedtem? Mi van, ha nem akar az lenni?

Hüvelykujjával megsimogatta az arcomat. Szeme körül nevetőráncok futottak össze, melyek kifejezőek voltak. Igaziak. Tapasztalatai vésték bele. – Attól félek, hogy meg foglak sebesíteni, ha nem vagyok elég óvatos.

– Te nem az apád vagy, Roman.

– Talán nem, de ettől még nem fogunk egymáshoz illeni. A főnököd vagyok, és az egyetlen barátod, és ha hozzád nyúlnék, azzal kihasználnálak. Kérlek, mondd, hogy megérted ezt, Jesse!

Tudtam, hogy a bizalmamat a kérges kezeiben tartja, és megértetem azt is, ő honnan is jött. Tapasztalatot kellett gyűjtenem és függetlenséget szereznem előbb ahhoz, hogy egyenrangúnak legyünk.

– Sziporkázni fogok az új állásomban – mondtam.

– Azt nem is kétlem.

– De nem csókolóztam már… – pontosan kilencszáz és három napja, négy órája és huszonnégy másodperce. Mióta a szemem megakadt a kamera piros lámpácskáján, miközben Emery alatt feküdtem. Mióta a sorsom megpecsételődött. Megköszörültem a torkomat. – Már nagyon hosszú ideje.

– Sok férfi meg fog még csókolni. Sok férfi, akiket nagyon szívesen képen törölnék. Férfiak, akik nem én leszek.

Realizálva, hogy gyakorlatilag könyörgök neki, elhúzódtam tőle, és a fenekem az ajtónak ütközött. Muszáj volt innen elmennem, és terveztem is, annak ellenére, hogy nem akartam. Nem akartam, hogy valaki máshoz menjen. Mohó vágy volt, önző és kéretlen, de így éreztem.

– Nem akarom, hogy bárki mással lefeküdj.

Keserűen mosolygott. – Nem kaphatjuk meg mindig, amit akarunk.

– Tudom – mormogtam, még egy percet várva, hogy mondjon valamit. Hogy visszaszívja. De nem tette. Kivágtam az ajtót és kiugrottam. Haragudni akartam rá a reakciója miatt, de igaza volt. Kívülről úgy festene, hogy ha lefeküdne velem, mintha csak kihasználna. A házunk felé száguldottam, anélkül, hogy visszanéztem volna. Talán az lenne a legjobb, ha holnap reggel mégsem lenne a Café Diemben.

– Hé, Hópihe – kiáltotta mögülem. Megálltam, de nem fordultam meg.

– Nem szeretnéd elmesélni, hogy ma miért voltál a mosdóból kijőve olyan zavart és nyugtalan?

Megragadtam a kilincset, megfordítottam, és besétáltam a házba, lógva hagyva őt. Azt hittem, hallottam a puffanó hangot, ahogy a fejét a bőr fejtámasznak vágta mielőtt még becsaptam volna az ajtót, ami egyáltalán nem lepett meg.

Azt akarta, hogy lelkileg újra erősnek érezzem magam.

És pontosan az leszek. 

Ez az éjszaka volt hónapok óta az első, hogy magamtól képes voltam elaludni. És ezzel együtt a rémálom is visszatért.

Inkább érződött már emléknek, mint álomnak.

Egy sötét, üres szoba. Egy fiatalabb énem homályos alakja, amint a sarokban kucorog egy kanapén. Úgy néztem az egészet, mint a tévét, kívülről szemlélve önmagamat.

Fiatal Jesse egy könyvet olvasott. Lapozott, a haját majszolta. És akkor megéreztem a szagot. Alkoholét. Azt, amit apám ivott. Vodka. És e mellé jéghideg félelem társult, a gyomrom mélyén egyre fokozottabban.

Egy árnyék suhant el az alakom fölött. Egy férfié. Nem tudtam jól kivenni. Nekem háttal állt, de fiatal Jesse-vel szemben.

A háta.

A háta.

A háta.

Ezért csináltam. Ezért fotóztam hátakat.

E miatt a férfi miatt.

De mégis kicsoda volt ő?

Az álombeli Jesse leejtette a könyvet az ölébe, és visszanézett rá. Úgy nézett ki, mint aki kész bármelyik pillanatban felpattanni és elrohanni, és én akartam, hogy ezt tegye. Sürgősen.

A férfi tett felém egy lépést. Felé. Felénk.

A testemet a kanapé sarkához rángatta.

– Ne – mondta a lány. – Kérem, tudom, hogy nem kéne itt lennem, de ígérem, nem jövök vissza, ha elenged.

Az agyam megparancsolta a testemnek, hogy mozduljon. Hogy kinyíljon a szemem. Hogy felébredjek ebből az álomból, mielőtt még felemésztene. Fel akartam ébredni, mielőtt még valami olyasmiről nyerném vissza az emlékezetemet, amit minden bizonnyal okkal felejtettem el. De az egyetlen, amit éreztem, hogy REM fázis közben megrebben a szemem. A testem megfagyott, az elmém forgott.

Mozdulj! Ébredj fel! Emeld ki a seggedet az ágyból, most!

A férfi lépésről lépésre közelebb ment, és én összegömbölyödtem, hasonlóan, mint az után, amit Emery, Nolan és Henry tett velem.

A saját lábamba akartam rúgni, hogy leessek az ágyról.

A vodka szaga szúrta az orromat, egészen a zsigereimig átjárva.

Nagy nehezen sikerült kinyitnom a számat, de semmi nem jött ki rajta. Se suttogás, se sikoly.

Valahogy sikerült megragadnom az ágyam egyik oszlopát és függőleges helyzetbe húznom magamat, nyeldekeltem a reggeli napfényt és széterőszakoltam a szemhéjamat. Lihegtem, kivert a hideg verejték, csak arra voltam képes, hogy a parafatábla felé fordulva vadul kutassak a képeken a férfi háta után. Nem találtam meg.

Felhúztam a sportcipőmet, az ujjaimra a sokkolót és a fekete kapucnis pulcsimat, majd elmentem egyet futni.

Ez alkalommal addig meg sem álltam, míg térdre nem rogytam a betonon.