23 - 24. fejezet

Huszonharmadik fejezet

Jesse

Fordította: Miya

Beszéljük meg Mayra irodájában.

Mayra segített Darrennek.

Ebben biztos voltam. Azt, hogy milyen mértékben, nem tudtam, de nem is számított, mert ő volt az átkozott pszichológusom, így ezernyi szabályt szegett meg.

Egy ideig körbe-körbe kocsikáztam. A gondolataim megoszlottak. Az egyik fele azt akarta, hogy forduljak meg és menjek vissza Bane karjaiba, nyíljak meg neki, könyörögjek, hogy segítsen nekem és használjam ki a kapcsolatait, hogy Darren és a srácok soha többet ne kerüljenek semmilyen ártatlan lélek közelébe, míg a másik felem azon elmélkedett, hogy be kellene-e masíroznom Mayra irodájába és kérdőre vonnom, vagy sem.

A döntés akkor született meg, amikor végre leparkoltam a kocsit, pontosan ugyanarra a helyre, ahol akkor parkoltam, amikor először találkoztam Bane-nel. Kiszállva, végigpörgetettem a fejemben minden egyes találkozónkat Mayrával. Apró beszélgetésfoszlányok jutottak eszembe.

Sokféle módon elveszíthetted a szüzességedet.

A legjobb, ha nem gondolsz rá.

Tényleg eljött az ideje, hogy tovább lépj.

Darren csodálatos ember, Jesse. Hagynod kéne, hogy gondoskodjon rólad és az anyádról.

Hipnózis? Ó, egyáltalán nem, Jesse! Nem akarod elveszíteni az önuralmadat. Attól félek, hogy rossz hatással lenne rád.

Visszaszálltam a kocsiba, a lábam pedig fel-le ugrált, ahogyan jobbra-balra forgattam a fejemet. Láttam Bane Harley-ét a parkolóban pár sorral a kocsimtól, és tudtam, hogy figyel engem. Valamilyen csoda folytán pedig nem tudtam rá haragudni emiatt. Vigyázni akart rám, de tudta, hogy jobb, ha távol marad tőlem.

Elővettem a telefonomat és egy csomó üzenet várt rám.

Pam

Darren eltűnt. Gyere haza.

Pam

Igazán nincs időm erre, Jesse. Sürgősen beszélnünk kell. Három és négy között manikűrre megyek, amúgy meg bármikor jó.

Gail

Chunky Monkey és McMafia randi, amikor végzek. Ne csinálj semmi hülyeséget (mint mondjuk visszamenni a szüleid házába. Vagy… Bane-hez, LOL).

Ismeretlen szám (Talán: John Beck)

Hallottál Bane felől? Sehol sem találom azt a seggfejet.

Ismeretlen szám (Talán: Hale Rourke)

Szia, Hale vagyok. Bane nem veszi fel a telefont és fél óra múlva üzleti tárgyalásunk van. Tudnál szólni neki?

Egyikre sem válaszoltam. Helyette egy új üzenetet nyitottam meg.

Jesse

Szia Kacey! Jess vagyok. Valami közbejött és nem tudom meglátogatni Juliette-et hétvégén. Van valami terved már?

Rögtön válaszolt.

Kacey

Csütörtökre lefoglaltam a repülőjegyünket. Innen átvesszük. Valószínűleg a jövő hónapban visszajövök Todos Santosba, hogy magunkkal vigyük Imane-t és az ápolóját, a részleteket pedig majd megbeszéljük veled. Köszönök mindent, Jesse.

A szívem nagyot ugrott a mellkasomban, emlékeztetve arra, hogy még életben voltam.

Boldog voltam, hogy Mrs. B végre azt kapja, amit megérdemelt – visszakapja a családját. Még akkor is, ha egy részem, nem is kis részem, lassú halált halt, tudván és megpróbálva megbékélni azzal a gondolattal, hogy többet nem lesz mellettem.

Nem volt hova mennem. Nem volt hol élnem. Sem munkám. Sem barátaim. Semmi ötletem sem volt, mihez kezdjek az életemmel. És ezzel... valamilyen furcsa mód rendben voltam. Felszabadító érzés volt. Végre arra tudtam összpontosítani, hogy egyedül építsek fel valamit. Valami, ami teljes mértékben az enyém volt.

Először az All Saints Gimihez mentem. A tanítási nap közepén árt az idő, így engedélyt kellett kérnem, hogy képeket készítsek a telefonommal.

– Milyen okból kifolyólag? – mordult rám Gabe Prichard igazgató fel sem nézve a papírjaiból. Nevetségesen fiatal volt a pozíciójához képest és ez volt az első éve az All Saints-ben. Magas, sötét hajú, jóképű és undorítóan barátságtalan volt, a pletykák szerint pedig a BA diplomáját 19 évesen szerezte meg, valamilyen csodagyerek volt. Ahogyan ezt kérdezte tőlem, egy csapat rajongó és egyben diáklány állt mögöttem, várva arra, hogy megkapják a büntetést bármilyen bajba is keverték magukat szándékosan.

– Egy projekt – adtam homályos választ.

– Milyen projekt? – mordult föl, végre a szemembe nézve. Az alsó ajkamba haraptam, szégyenlősnek és kedvesnek tűntem, pont, mint ahogyan arra szükségem volt. Nem volt itt, amikor én érettségiztem. Nem tudott arról, mennyire rossz emlékeim vannak a helyről.

– Fényképész kurzushoz – hazudtam végül.

Bólintott. – Arcok és diákok nélkül. Sem a tanárokról. Sem az itt dolgozókról. Semmi személyes. Érthető?

Ó, pedig ez nagyon is személyes lesz. De csak a számomra. – Igen, uram.

A délután hátralévő részét azzal töltöttem, hogy lekuporodtam egy fa alatt lévő pad mellé, ahol a Jesse Carter egy RIBANC volt a fába vésve, majd a tesiteremben, ahol a tükör még mindig meg volt repedve attól, ahogyan Wren haverja, Ivory megpróbált megütni, de elvétette. Minden egyes bizonyítékról képet készítettem. A legtöbbjük továbbra is ott volt, keresztülnéztek rajtuk, pont úgy, mint ahogyan a tanárok tették a létezésemmel az Incidens után. A gimi tökéletes hely arra, hogy megöljenek egy lelket. A kivételesek nem törődnek vele, míg azok, akiknek van szívük, azzal foglalkoznak, hogy túléljék.

Kiástam az elásott bugyit, amit Emery lopott ki a szekrényemből és mindenkinek megmutatta, amin még mindig ott díszelgett a vágyam foltja, miután összejöttünk, és mielőtt a dolgok rosszabbra fordultak volna.

A beszólások. A nevetések. A kínzások. Minden megtalálható volt ezek között a falak között és az udvaron. Épp úgy, mint a szívemben.

Mire kiszabadultam onnan, már majdnem hat óra is elmúlt. Elmentem egy taco falatozóba és vettem magamnak egy fóliába csomagolt vacsorát. Tudtam, hogy a pénz szűkös lesz, és azon elmélkedtem, hogy talán Mrs. Belforttól kölcsön kérhetnék egy kis készpénzt, még akkor is, ha az ötlettől felfordult a gyomrom. Visszautasítottam Bane csekkjét, annak reményében, hogy ezzel bebizonyítok valamit magamnak, de most még egy Kit Kat csokit sem tudtam venni. Azt vettem észre, hogy El Dorado felé veszem az irányt akaratom ellenére is. Nem járkálhattam fel-alá Gail furcsa ruháiban. Amellett pedig, az után az üzenet után, amit Darrennek küldtem, kétlem, hogy törődni fognak velem.

Leparkoltam a ház előtt és kinyitottam az ajtót. Az egyetlen hang, amit hallani lehetett, a hűtő jégkészítőjének a zaja volt, és kint a tücskök ciripelését. Pam nevét szólítottam párszor, nem akartam csapdába esni, de amikor nem jött válasz megkönnyebbülten felsóhajtottam. Továbbra is óvatosan lépkedtem a szobám felé és két táskát telepakoltam a cuccaimmal. Levittem őket a kocsimhoz és beszállni készültem, amikor eszembe jutott.

A kapitány lánya. Magammal kellett vinnem a könyvet. Az apámé volt, és ki tudja, ezek ketten mit művelnének vele? Ez volt az egyetlen dolog, amim utána maradt.

A klasszikusok mind Darren irodájának könyvtárában voltak, mert Pam azt gondolta, hogy a „személyzet” rátenné a kezét rájuk és eladná őket a legtöbbet ígérőnek. Hülyeség, tekintetbe véve, hogy nem olyan rég ő maga is a „személyzet” tagja volt. Nem számít. Tudtam, hogy semmi esély nem volt arra, hogy Darren az irodájában legyen. Volt egy monitorja, ami a ház körüli összes kamerát mutatta, és felvéve az élő közvetítést. Már rég észrevett volna mostanára és megpróbálta volna kimagyarázni magát.

Pár másodpercig mérlegeltem magamban, majd eldöntöttem, hogy nem számít. Az apám fontosabb volt, mint Darren, Pam és az ő szarságuk. Visszamentem a házba, de ez alkalommal Darren irodájába.

A probléma, amire csak akkor jöttem rá miután kinyitottam az ajtót, az volt, hogy csak addig sajnáltatod magadat, míg rá nem jössz, hogy rosszabb is lehetne. Azt mondják jobb, ha az igazsággal bántanak, mintha a hazugsággal nyugtatnának. El akartam süllyedni a hazugságokba, amikor kinyitottam az ajtót és megpillantottam őt.

Darren.

Vagy, ami maradt belőle.

Szorosan markoltam a kilincset és nem kaptam levegőt. Az elmúlt huszonnégy órában párszor eljátszadoztam a gondolattal, milyen lenne szemtől szemben találkozni vele, de nem hittem volna, hogy ilyen lesz.

Arccal lefelé feküdt a padlón, a vére pedig folyóként folydogált körülötte. Először túlságosan ledöbbentem ahhoz, hogy reagáljak, csak álltam ott, remegtem, mint egy nyárfalevél. Az ujjai között még mindig a pisztolyt fogta. A helyzet túl friss volt. Valóságos. És tragikus.

Elővéve a telefonomat tárcsáztam a 911-et. Monoton hangon mondtam be a hírt, megadva nekik minden szükséges részletet. Azt mondták, hogy menjek ki a szobából és ne nyúljak semmihez. Lementem a lépcsőn és megettem két Kit Kat csokit (főleg azért, hogy újra működésbe hozzam a testemet, nem az étvágyam miatt) és egy üveg vizet ittam. A nappaliban ültem remegő lábakkal, azon gondolkodva hol a fenében lehetett Pam. Gondoltam rá, hogy felhívom Romant és Gailt, de tudtam, hogy ezzel egyedül kell megbirkóznom. Gail így is túl sok mindent tett értem, felhívni Romant pedig nem végződött volna jól.

Csúnyán cserben hagyott, és a tény, hogy nem tudtam nem rá gondolni még jobban felidegesített.

A rendőrség hat perccel később ért a helyszínre: két nyomozó és egy háremnyi jelvényes rendőr. Nem nagyon törődtek velem, így nem tudtam megkülönböztetni, hogy ki kicsoda.

– Csak el akarok menni innen. Én nem vagyok igazából a lánya. Hatalmas vitába bonyolódtunk, amikor utoljára találkoztunk. – Nem mondták neked a filmekben, hogy ne mondj semmit az ügyvéded jelenléte nélkül? Azt kívántam bárcsak lett volna valakim, aki olyan okos, mint Bane, hogy mellettem legyen és segítsen nekem túl lenni ezen.

Az igazság még jobban felzaklatott. Megdöbbentett Darren halála, de nem szomorított el. Nem éreztem szimpátiát az iránt az ember iránt, aki tönkre tette a jövőmet, nem egyszer, hanem kétszer is. Aki elvett valami számomra nagyon fontosat, és még csak nem is volt mersze bevallani.

A rendőrök klasszikus öngyilkosságként kezelték az ügyet az elejétől kezdve amiatt, ahogyan a teste feküdt és a lövés szöge miatt. Volt még egy búcsúlevél is – mert persze Darren mindent pontosan szabályszerűen tett.

ELEGEM VAN.

Felvették a vallomásomat arról, hogy mi történt, majd Pam is megérkezett és sikoltozni kezdett. Ezen a ponton háttérzajként tekintettem rá, ezért teljesen hidegen hagyott a jelenléte. A nyomozó, aki A Family Guyból Peter Griffin emberi változata volt, megkérdezte, hogy szükségem van-e egy fuvarra, hozzátéve, hogy talán nem a legjobb ötlet, hogy vezessek azok után, amit átéltem, de megmondtam neki, hogy jól vagyok, mert jól voltam, még akkor is, ha azt kívántam, hogy ne legyek.

Azt kívántam, bárcsak éreznék valami szomorúságot vagy együttérzést. Azt kívántam bárcsak ne imádkoztam volna azért, hogy ez korábban történjen, mielőtt Darren tönkretette volna az életemet.

Amikor Gailhez értem, elmeséltem neki mi történt. Rám meredt, hatalmasra nyílt döbbent tekintettel, mintha őrült lennék.

– Most biztosan azt gondolod, hatalmas szerencsétlenség vagyok – mondtam, de Gail gyorsan megrázta a fejét.

– Nem. Azt gondolom, hogy egy csomó szarság történt veled, és most hamarabb véget érnek, mint hitted. Jobb dolgok várnak rád, Jesse. Csak figyelned kell.

Huszonnegyedik fejezet

Bane

Fordította: Lilith

Úgy tűnik, a törött szív úgy bűzlik, mint a megrohadt gyorskaja és a poshadt vodka. Tudom, mert meglehetősen hosszú ideje fürödtem ebben az avas szagban.

Gidget, Beck és Hale a következő pár nap során próbált meglátogatni néhány alkalommal. Az arcukba vágtam az ajtót, amikor még egyáltalán vesződtem azzal, hogy felvakarjam a seggem a kanapéról. A harmadik nap után, miután úgy viselkedtem, mint egy emós kölyök, aki épp most hallotta meg, hogy feloszlott a Fall Out Boy, ahhoz folyamodtak, hogy ennivalót hagytak nekem az ajtóm előtt. Úgy adták ezt a tudtomra, hogy egyet kopogtak és valami olyasmit kiabáltak: „Kellj fel, seggfej, és ne felejtsd el leöblíteni vízzel.”

Víz. Idegen fogalom. Elmagyarázom.

Miután Jesse dobta a seggemet, úgy döntöttem, hogy a legjobb elfoglaltság az, ha hosszú ideig tartó, időszakos kómába iszom magam, tehát így tettem kábé négy napig. Minden alkalommal, mikor felébredtem, írtam neki valamit, vagy megpróbáltam felhívni. Emlékeztettem arra, hogy még mindig élőszerű voltam, még ha nem is válaszolt, majd visszatértem a májam alkohollal való kifehérítéséhez.

Bane

Szeretlek.

Bane

Mondd el nekem, ha szükséged van valamire.

Bane

Pokolba is, NEKEM VAN SZÜKSÉGEM VALAMIRE. Rád.

Bane

Ilyen érzés, mikor szárnyalsz, majd a mélybe zuhansz, átéled a magasságot és mélységet? Sokkal szórakoztatóbban néz ki, mikor te kívül állsz, más embereken ítélkezve.

A munka és a szörfözés nem igazán élveztek elsőbbséget. A Café Diem Gailnek köszönhetően fenntartotta magát a vízen, és biztos voltam abban, hogy Hale boldogan vette át a munkám másik részét. Habár Beck jogosan volt mérges. Nagyot vétettem ellene, és közben teljesen összetörtem őt.

Azon tűnődtem, vajon ki fog engem kihúzni a nyomorúságomból. Némiképp feladtam, hogy Jesse válaszoljon nekem. Úgy bármikor is. Gail befogta a száját előttem, és nem beszélt nekem róla, így az élenjárók, hogy kirángassanak az ágyból és vissza a nyomorúságos életembe: Anya volt, aki kétszer beugrott és az őrület határát súroló hangüzeneteket hagyott nekem, és Edie, aki eljátszotta a terhes-vagyok-és-hormonzavaros kártyát.

De végül Diaz sheriff volt az.

– Protsenko, nyisd ki, mielőtt berúgom ezt a papírvékony izét. – Az ajtóm beleremegett a kopogtatásába, mintha megerősítené a kijelentést. Ha azt gondolta, hogy nem szarom le, nyilván nem csekkolta le mostanában a leszarom-zsákomat, mert az a szar üres volt.

– Hajrá – ásítottam az ágyamból. Anya valószínűleg rágta a fülét, hogy jöjjön el, és beszéljen velem. Tudta, hogy közel kerültünk egymáshoz, mióta a rendőrség a második otthonom lett, mikor tinédzser voltam.

– Ha szereztetsz velem egy letartóztatási parancsot, bajok lesznek, kölyök.

Imádtam, ahogy ’kölyöknek’ hív, még ha huszonöt is voltam és rendszeresen megkúrtam a feleségét ötszáz pozícióban.

 – Letartóztatási parancs, miért? – horkanva felnevettem, és a hasamra fordulva megvakartam a seggem. – Mert halálra iszom magam? Ez a szarság még mindig legális, uram.

Csendben maradt egy másodpercig, óvatosan megválogatva a szavait. – Sok új információ van Jesse Carterről. Lehet, hogy újra akarod gondolni a halál részt.

Mindössze ennyi kellett, hogy felálljak és kinyissam az ajtót. Diaz felhúzta a nadrágját a sörhasára, döbbenetében leesett az álla. – Azta! Szarul nézel ki.

– Ó, a francba! Épp most indultam volna egy Topmodell leszek! meghallgatásra – morogtam, felfogva a hajam egy összecsapott kontyba. – Gondolom, várnom kell a következő évig. Érezze magát otthon.

Felajánlottam neki az egyetlen dolgomat, ami elérhető volt – csapvíz és marihuána –, ő pedig udvariasan mindkettőt visszautasította. Amilyen állapotban volt a lakóhajó, meglepődtem, hogy beleegyezett, hogy leüljön a kanapém szélére anélkül, hogy rátett volna egy törölközőt. Lehuppantam vele szembe egy babzsákra, keresztbe téve a lábam, rávillantva egy hamis farkasvigyort.

– Lökje – utasítottam, és valójában napok óta először nem voltam felelőtlen és istenverte halott belülről.

Brian levette a sapkáját, ez mindig egy jó jel, ha drámai bejelentésre vársz, és lebiggyesztette az állát. Alacsony, kopaszodó férfi volt, arcának nagy részét szeplők borították, beleértve az ajkait is. Cheetos színű haja borzas volt, már ami maradt belőle, szóval elég szörnyen festett. – Hol kellene kezdenem?

– A közepétől. Imádom azokat a sztorikat, amelyek rögtön a közepén kezdődnek. – közöltem pléhpofával.

A szemeit forgatta. – Istenverte Y generáció. Kezdjük a legfrissebb hírekkel, amiket biztos hallottál – Darren Morgansen halott.

Teljesen magától értetődő volt az alapján, ahogy az állam leesett a kibaszott padlóra, hogy ez valójában nem olyasmi volt, amiről tudtam. Diaz sheriff szemei kissé kigúvadtak, majd megköszörülte a torkát és fészkelődött a kanapém szélén, fintorogva a nyitott, hungarocell kajás dobozokra. Normál esetben mindenről tudtam. Ha valaki érdekelt, bármelyik pillanatban tudtam, hogy hol van, még az is, hogy mikor ejti meg a napi barnát. Azonban az elmúlt héten túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy sajnáltassam saját magam, mint hogy kövessem Darrent.

– Ja. Öngyilkosság golyóval. A mostohalánya talált rá.

– Jesse? – Felélénkültem, már csak az említésére is. Egy egészen más birodalma volt a szánalomnak, de legalább beismertem.

Brian megvonta a vállát. – Csak egy mostohalánya volt.

Visszasüllyedtem a babzsákomba és megdörzsöltem az állam. A halott Darren áldás volt a bankszámlám számára. Egy csomó pénzzel tartoztam neki, de erről a szó szoros értelmében senki sem tudott rajta, rajtam és Jesse-en kívül, és az utóbbi sosem mondaná el. De sokkal jobban érdekelt, hogy hogyan fogadta. Nem volt a rajongója – különösen nem a vége felé –, de szerintem olyan kétségbeesett, mint amilyen bármelyik más ember lenne.

– Tud arról, hogy birkózik meg vele?

Brian ránézett a telefonjára, összeráncolta a homlokát, és visszadugta a zsebébe.

– Az anyja darabokban van.

– Az anyja seggbe baszhatja magát a Föld összes dildójával, és még akkor sem fogok rápazarolni egy cseppnyi síkosítót sem. Kifejezetten a lányáról kérdeztem.

Brian pislantott párszor, és megvakarta kopasz fejét. – Na, na, Roman. Nem szerethetsz egy nőt úgy, hogy közben nem tiszteled a szüleit. Nem így működnek a kapcsolatok.

Kifejezéstelenül meredtem rá. – A szabályok nem vonatkoznak Jesse családjára. Szóval, mi újság még vele kapcsolatban?

– A fiúk. – Kihúzta magát, rám villantva egy figyelmeztető pillantást, amely arra kért, hogy ne viselkedjek úgy, mint egy mániákus. – Visszajönnek a városba, és úgy gondoltam, tudni szeretnéd. Mr. Wallace megemlítette a héten a városháza ülésén, hogy mind visszarepülnek Todos Santosba, hogy következő héten megünnepeljék a volt osztálytársuk születésnapját. Wren Clayton?

Nem tudtam. Nem érdekelt. Visszajönnek. A terv az volt, hogy magam foglalkozom velük. Mindig is ez volt a terv. Nem tudtam, hogy érezné magát Jesse, ha megteszem, de egyébként sem tervezem elmondani neki, csak a végrehajtás után. Tudtam, hogy egy bizonyos ponton valószínűleg visszatérnek, és csendben vártam a pillanatot. Amint ideérnek, azt kívánják, bárcsak ne lennének itt.

Brian látszólag gondolatolvasó volt, mert előrehajolt a felső testével, megpaskolva a térdemet és szemkontaktust keresve.

– Tudnom kell, hogy mik a terveid velük.

– Köszönöm az idejét – álltam fel. – És a látogatást. És hogy nem ítélkezik felettem emiatt. – A kávézóasztal felé intettem, ahol ott volt az összes félig megevett gyorskaja szétszóródva, még mindig műanyag tartókban.

– Ó, én elítéllek emiatt. És még mindig tudni akarom, hogy mire számítsak. Ez nem a Vadnyugat.

– Nyitott ki valaha is egy térképet? – Átballagtam a konyhafülkéhez, meggyújtva egy jointot, majd visszamentem hozzá. – És fizetek az információért, meg hogy becsukja a szemét, és hogy ne halljon a terveimről.

– Nincs szükségem a területemen egy rakat halott, gazdag, fehér kölyökre – közölte csikorogva a fogai között. – Nincs elég fa a világon az efféle papírmunkához.

Játékosan megpöcköltem a fülét. Ez egyszerre bosszantotta és izgatta fel az embereket, a kedvenc reakcióm az emberektől. – Nulla hulla. Bízzon bennem. – És komolyan gondoltam. De egy szó sem esett a kasztrálásról.

Még egy pár pillanatig a küszöbön állt, a lakásomat vizslatva, majd a tekintetével az arcomat fürkészte. – Annak a lánynak nagyon különlegesnek kell lennie.

Vigyorogtam. Milyen egy elbaszott közhely. – Elérzékenyültünk? – Felvontam az egyik szemöldököm.

Megrázta a fejét, nevetett, és rázárta a képemre az ajtót.

Hallottam motyogni: – Szemétláda.

Sajnos nem volt arra kézikönyv, hogyan reagálj, mikor a volt barátnőd – akibe őrülten szerelmes vagy – váratlanul elveszti a mostohaapját öngyilkosság miatt. De ha létezne ilyen, elég lenne annyi, hogy az üzenetküldés a teendők listájának alján lenne.

Tehát itt voltam, lezuhanyoztam, megborotválkoztam és erőfeszítést tettem arra, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy lebegő szardarab. Megint. Tudtam, hogy Jesse még mindig Gailnél van, mert Gail úgy viselkedett, mintha tűzoltó felszereléseket molesztáltam volna a megélhetésért, és úgy bánt velem, mint egy megbízhatatlan fasszal, kitérve a hívásaim elől és azt mondta, hogy elfoglalt minden alkalommal, amikor megkérdeztem, beugorhatnék-e egy kávéra (amit sosem ittam, különösen nem random, kopasz, emós csajokkal).

Szóval Gail felé tartottam, és magammal vittem egy banán-eper-sárgadinnye smoothie-t.

Gail nyitott ajtót, és keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. Le akartam fejelni csak azért a gúnyos mosolyért, ami azt súgta, hogy tudott valamit, amit én nem. De persze, hogy így volt – kurvára az én csajommal élt együtt.

Ördög a vállamon: úgy érted, az ex-csajoddal. Elfelejtetted azt a részt, ahol elárultad őt? Mert ő nem.

Angyal a vállamon: ne foglalkozz a fekete seggfejjel. Srácok, ti csak szünetet tartotok.

– Hol van? – Alkarommal rádőltem az ajtókeretére.

– Munkában. – Gail sötétlila rúzst kent fel, a szemei még mindig teljesen rajtam.

– Munka? Milyen munka? – Közénk ejtettem a smoothie-t. Szándékosan. Bassza meg.

– Az új állás, amit kapott – vigyorogva lenézett. – Jobban teszed, ha feltakarítod.

– Csináld magad és többet fizetek.

– Utállak. Nem csoda, hogy valaki mással randizik.

– Micsoda? – Ez vicsorgásként csúszott ki.

Gail elutasítóan legyintett a karjával és nevetett. – Nem is, de Istenem, látnod kellett volna a képedet. Ah, így buknak el a hősök. És ha belegondolok abba, hogy valaha vízi sportnak tartottad, hogy számtalan csajt medencében dugtál meg. Van egy szentélyed Jesse-nek, meg minden?

– Fogd be, Gail!

Még tovább álltunk ott és néztünk egymásra, mint az idióták, miközben megpróbáltam kigondolni a következő lépésemet.

– Biztos vagy abban, hogy nincs itt? – kérdeztem újra. Zseniális dolog, seggfej. Érezni véltem őt az ujjbegyeimnél.

– Biztos. Istenem, te megvesztél. Valahogy olyan édes, de olyan hátborzongató is.

– Hogy kezeli a Darren dolgot?

Gail megvonta a vállát. – Tudod. Rendben van. Sokkoló volt látni, de azután, amit vele tett, aligha szakadt meg a szíve miatta.

– Ezt hogy érted? – kérdeztem szórakozottan, szemeimmel olyan cuccok után kutattam a lakásban Gail válla felett, melyek Jesse-hez tartoztak. Ugyanis a hátborzongató, látszólag túlsúlyba került pár tonnával az édesnél.

– Tudod, hogyan vette el a szűze… – Itt megakadt és úgy bámult rám, mintha megütöttem volna. Lenéztem, valami megmozdult közöttünk. A ráeszmélés egy fekete köd volt, melyen keresztül mindent tisztán láttam. Összeálltak a darabkák.

Mi.

A.

Franc.

– Ismételd meg ezt – utasítottam csendesen. A vérem felforrt a bőröm alatt, bugyborékolt a forróságtól, őszintén aggódtam amiatt, hogy halálra éget.

Gail tett egy lépést hátra és eltakarta a száját a kezével. – Azt hittem, elmondta.

– Miért tette volna? Dobta a seggemet. – Ez új információ volt, mert ki van zárva, hogy Jesse ezt elhallgatná előlem. Mindig őszinte volt. Az ellentétem.

– Aha. – Gail vett egy mély levegőt, megdörzsölve az arcát, és szétkenve a lila rúzst, amiről elfelejtkezett, hogy felkente. – Igen. Sajnálom. Feldolgozza, Roman. Tényleg.

Reménykedően néztem rá, többre várva, de csak megfordult és beszaladt a lakásba. Követtem, berúgva az ajtót a lábammal.

– Mit kellene tennem, Gail? Mondd meg! Mert nem tudom elengedni, de rá se erőltethetem, hogy velem legyen. – Kapott már eleget abból, hogy férfiak szarságot erőltetnek rá.

Gail felnézett, körömszéleit rágcsálva, és arra gondoltam, mennyire sötétlila.

– Idő.

– Mi?

– Mindent megadtál neki. Állást, szerelmet, szenvedélyt, a farkadat. Az egyetlen dolog, amit nem adtál meg neki, az az idő.

– Mi van, ha úgy dönt a végén, hogy nem akar engem? – dörzsöltem meg az arcom a tenyeremmel.

Gail elmosolyodott. – Akkor is örülj neki, Roman. Ez a szerelem lényege.