13 - 14. fejezet

Tizenharmadik fejezet

Bane

Fordította: Hope

Másnap elvittem anyámat ebédelni.

Végig engem nézett az asztal fölött, mintha azt gondolta volna, hogy van valami hátsó szándékom. Egy olyan étterem teraszán ültünk, amelyik csak a tenger gyümölcseiből készített ételt, és ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az aranyszínben csillogó tengerpartra és a végtelenbe nyúló óceánra.

Anyám homárt rendelt, én pedig egy halas taco mellett döntöttem. Bármennyire is próbáltam nem sikerült eltüntetnem az arcomról a komor hangulatomat, pedig minden megtettem annak érdekében, hogy ne vegyen rajtam észre semmit sem.

– Mi a baj? – kérdezte, teli szájjal, miközben nekem csak egyre komorabb lett a hangulatom. Levettem a napszemüvegemet és vágyakozva – amit csak egy szörfös érthet meg – a tengerre néztem.

– Semmi – kivéve, hogy a farkam azonnal vigyázzban áll, akárhányszor csak felém fordul Jesse. Érthető módon a válaszomnak ezt a felét megtartottam magamnak. Mamul és én közel álltunk egymáshoz, de azért nem olyan közel, hála Istennek.

– Minden rendben van? – kérdezte, miközben a szalvétával megtörölte a szája szélét.

– Ez a kérdés ugyanazt jelenti, mint a mi a baj? Minden a legnagyobb rendben velem.

– Csak meglepett, hogy eljöttél velem ebédelni – vallotta be.

Elém tolta a félig üres tányérját, majd egy képzeletbeli kört írt le a lapos hasa előtt, miközben ivott még egy korty bort. Épp meg akartam magyarázni az egészet, amikor hirtelen még hozzátette: – Ó, Roman. Kérlek, mondd, hogy nem ejtettél teherbe egyetlen egy nőt sem.

– A rohadt életbe, Mamul. Hányszor fogsz még ezzel előjönni?

– Ne káromkodj!

– Akkor hagyd abba, hogy ilyen őrültségekkel vádolsz.

– Még mindig várom a válaszodat – oroszul folytattuk a beszélgetést, amitől jobban éreztem magam. Az anyám nem tudta, hogy eladtam a testemet – legalábbis, ha tudta, soha nem hozta ezt szóba –, ennek ellenére mindig aggódott, hogy teherbe ejtettem valakit. Egy pillanatig kísértésbe estem, hogy elmondjak neki mindent, hogy részvényeket kellett volna vennem a Durexnél, mert annyira figyeltem a megfelelő védekezésre. Megettem az ebédemet, majd megettem azt is, amit ő meghagyott és leöblítettem az egészet a sörrel. Egyáltalán nem esne nehezemre még kétszer ennyit megenni.

– Nem ejtettem senkit sem teherbe – bár be kellett vallanom, hogy Jesse hasára élvezni és nézni, ahogy lecsorog a spermám a puncijára, nem pontosan így volt megírva a Családtervezés Nagykönyvben.

– Akkor mi a gond?

A pincér jelent meg mellettünk a számlával, és megragadtam a pillanatot, elővettem a hitelkártyámat, a terminálba csúsztattam és halogattam a választ. Normális esetben a péntek estéket mindig az anyámmal töltöttem. Nem találkozgattam senkivel sem, hanem minden erőmmel arra koncentráltam, hogy lenyűgözzem az egyetlen nőt, aki valójában is jelentett valamit számomra. Sokkal kényelmesebb volt otthon pihenni és az egyik furcsa orosz TV csatornáját nézni vele, mint lefoglalni valahol egy asztalt és azt figyelni, ahogy a város előkelőségei ellepik az éttermeket. Odáig volt a Big Brother orosz változatáért. Az a hülyeség értelmetlenebb volt, mint egy engedély nélküli bordélyházban óvszer nélkül szexelni.

Minden ötödik percben valaki szinte gyilkos vitába keveredett a másikkal, mire anyám rémülten csettintett egyet a nyelvével, de titokban nagy örömét lelte ebben a műsorban, én pedig imádtam, hogy mindenféle dolgot meg tudott élni. Egyébként nagyon ritkán mozdultunk ki otthonról kettesben, úgyhogy a bizonytalansága nem volt alaptalan.

Elhagytunk az éttermet és belekaroltam. – Szükségem van a segítségedre.

– Van valamilyen köze a drogokhoz? – kérdezte azonnal. A nem kívánt terhesség mellett ez volt a másik legnagyobb aggodalma. Az állkapcsom elkezdett remegni, ennek ellenére nem válaszoltam semmi velőset a kérdésére. Igen, egy szent voltam. És igen, megbocsájtottam neki.

– Szükségem van a segítségedre, egy ajándék kiválasztásában. De köszönöm, hogy ennyire megbízol bennem.

– Kinek kell ajándék?

– A lánynak, akiről meséltem neked. Születésnapja lesz.

– Annak, akit megerőszakoltak?

Majdnem elkezdtem őrjöngeni. Utáltam, amikor valaki Jesse-t ezzel a szóval jellemezte. Különösen akkor, ha az a személy az anyám volt. Egyből beugrottak a képek a hegekről. Azok a rohadékok meg fognak fizetni. Ez nem csak egy ígéret volt, hanem egy megmásíthatatlan tény.

 – Igen.

– Van ötleted, hogy mi tetszene neki? Hogy milyen irányban induljunk el?

Persze, hogy volt, mire azonnal riadókészültségbe álltam.

Elmentünk Vicious luxus bevásárlóközpontjába, ahol minden üzletet végigjártunk – és most minden férfi egyet fog érteni velem –, ám mindez csak időpocsékolásnak tűnt. Soha nem vásároltam még ajándékot. Na, jó, ez persze nem teljesen volt igaz, hiszen egyáltalán nem voltam figyelmetlen barát. Edie is mindig kapott tőlem valamit. De általában új felszerelést vagy egy új deszkát, mindig azt, amire szüksége volt, csak azért, hogy megünnepeljük azt az őrültséget, amit a társadalom fontosnak tartott. Jesse esetében ez más volt. Nem azt akartam neki adni, amire szüksége volt. Valami olyasmit akartam adni neki, ami megmutatná neki, hogy senkire nincs szüksége, csak saját magára, és senki nem uralkodhat fölötte.

Mit fecsegek én itt?

Amikor végül visszakísértem anyámat a kocsijához, úgy nézett ki, mint akinek szüksége lenne egy kéthetes Karibi nyaralásra. Talán kicsit túl komolyan vettem a feladatot, de úgy éreztem, hogy még valamire szükségem van ahhoz, hogy megmutassam Jesse-nek, hogy mennyire becsülöm, így mindenféleképpen meg akartam találni neki a megfelelő ajándékot.

– Tökéletesen választottál, fiam – mondta anyám, miközben felém fordult és mosolyogva a mellkasomra fektette az egyik kezét. Mögötte állt a Priusa, amivel egyenesen visszament a rendelőintézetbe, ahol elismert gyerekpszichológusként dolgozott. – Nagyon büszke vagyok rád, fiam.

– Hogy te miket nem mondasz. Egy órája még egy drogfüggő apának állítottál be, aki teherbe ejtett valakit. Fogadok, hogy most biztosan a földig süllyednél szégyenedben.

Jutalmul kaptam tőle egy apró pofont, majd nevetve azt kérdezte: – Hamarosan végre megismerhetem őt?

Egy pillanatig elgondolkodtam: – Nem igazán az a barátkozó típus. De meg fogom kérdezni.

– Te sem. Talán emiatt kedvelitek egymást ennyire.

– Elképzelhető.

Talán azért, mert megígértem neki, hogy szeretni fogom, miközben anélkül, hogy észrevetettem volna, annyira rabul ejtette a szívemet, hogy tudtam, azt most már soha többet nem szerzem vissza.

– És mi a helyzet a szállodával? És a szörfpark? Licitálni fogsz rá? –kérdezte Mamul miközben előhalászta a napszemüvegét a táskájából, majd a kocsi kilincséért nyúlt. Nagyon ritkán beszéltünk üzleti ügyekről. Először is azért, mert a részletek nem igazán érdekelték őt. Egyszerűen csak örült, hogy végre huszonöt évesen volt valami, ami iránt érdeklődtem, ami nem egy fertőző nemi betegség vagy egy részletes bűnügyi jelentés volt. Másrészről viszont azért, mert féltem attól a naptól, amikor majd megkérdezi tőlem, hogy valójában miből is fizetem az üzleti ügyeimet. A válaszomtól biztos nem lenne elragadtatva. A nadrágom zsebébe csúsztattam a kezeimet és megfogtam a jointot, amit azután akartam elszívni, miután elment az anyám. Igazán megérdemeltem volna a bevásárló körutam után, amit egy olyan nő miatt szerveztem, akivel még csak le sem feküdtem.

De nagyon közel kerültél, te idióta. És a hasához is.

– Jobban már nem is mehetne. A szálloda épp felújítás alatt áll, és valószínűleg ajánlatot fogok tenni a földterületre, amikor meghirdetik. Miért kérdezed?

– Most te hangzol ugyan olyan gyanúsnak, mint én pár perccel ezelőtt – mondta és mosolyogva végigsimított az arcomon. Úgy éreztem a vesémig látott: – Csak tudni szerettem volna, hogy hogyan alakul a helyzeted.

– Luna Rexroth-nak van mára időpontja nálad? – Luna, Edie mostohalánya volt, akivel már az első pillanattól kezdve megkedvelték egymást. Már egész kisgyermekkora óta jártak terápiára az anyámhoz, hetente kétszer is, mert Luna elhatározta, hogy nem szól egy szót sem senkihez. Úgy tudtam, hogy Edie-n, Trenten és anyámon kívül senkivel sem beszélt, de hozzájuk is csak pár szót szólt és az iskolában sem beszélt senkivel, így aztán mindenki egy kis magának való személynek tartotta, senki sem barátkozott vele. Szegény kislány.

– Légy kedves a barátnőddel – mondta anyám, majd végigsimított a gyűrött pólómon és az anyag mögé rejtette a cápafog nyakláncomat. Úgy tűnik az orvosi titoktartás az ember saját fiának is szól.

– Ő nem a barátnőm – javítottam ki, miközben beszállt a kocsijába és vigyorogva feltette a napszemüvegét.

Tekintetét a nap felé fordította és rámutatott: – A nap talán néha hazudik. Különösen akkor, ha süt, és mégis hideg van.

Szerettem volna még valamit mondani, de egyszerűen elhagytak a szavak.

Néhány órával később épp a part felé tartottam, hogy megtartsam Beck edzését.

Szerettem volna azt állítani, hogy tényleg nincs más motivációm csak az, felkészítsem őt az általam szponzorált közelgő versenyre. Azonban, ha őszinte akartam lenni és tényleg jobb emberré akartam válni, akkor meg kellene említenem, hogy tudom, hogy Hale is ott lesz, és hogy nekem még van egy elintézetlen ügyem azzal a köcsöggel. Nevezetesen: Jesse miatt.

Amikor megérkeztem, Beck és Hale, Edie szörfboltja előtt vártak. Edie a homokban épp a deszkáját kente be viasszal egy fehér bikiniben, és már messziről is láttam a szokatlan dudort a bikini vonala felett.

Gyereket várt.

Néha újra és újra megkérdeztem magamtól, hogy Gidget hogy-hogy nem esett még teherbe. Őszintén szólva meglepett, hogy hét évet vártak azzal, hogy Lunát megajándékozzák egy kistestvérrel, mivel Edie egy született anyuka volt. Mindenesetre örültem nekik. Tudtam, hogy még senkinek sem mondta el, engem és a családjukat kivéve, így befogtam a számat. Hale egy öreg szörfdeszkát lakkozott félmeztelenül, miközben Beck már felvette a szörfruháját és épp a telefonján olvasott valamit. Tanácsokat adtam neki és elmondtam az ellenfelei statisztikáját, mert úgy éreztem, hogy túl lazán veszi a dolgokat, én pedig egy halom pénzt fektettem bele.

– Hali, Szarzsákok! Szia Gidget! – köszöntöttem őket, majd hagytam, hogy a deszkám Beck Firewire deszkája mellé essen a homokba. Mindig is a legjobb deszkákat vette meg, mivel a fizetését mindet erre költötte.

Edie felnézett és elmosolyodott, hunyorogva az erős napsütés miatt.

 – Mi van a tasakban?

Valójában a Jesse ajándékát tartalmazó szatyrot lóbáltam a kezemben, anélkül, hogy ez tudatosult volna bennem. A rohadt életbe!  

– Hale kasztrálásához szükséges eszközök.

Beck és Edie nevetettek. Hale nem. Ő pontosan tudta, hogy miért vagyok rá ennyire mérges. Oldalra hajtottam a fejem és önelégült vigyorgásom egy mérgező nyilat küldött felé.

– Csak egy szóra, légy szíves! – mondtam.

– Az az érzésem, hogy ez több lesz, mit egy szó, és egyáltalán nem fog tetszeni, amit mondani fogsz – mondta Hale sóhajtva, mielőtt követett volna az üzletbe. Elmentem a kiszolgáló pult előtt, miközben kivettem egy sört Edie mini hűtőszekrényéből. Hale leült egy hatalmas kör alakú babzsákra, majd elkezdte a körme alá került piszkot kipiszkálni, miközben a szemeit az ég felé fordította, mintha egy hisztérikus pompon lány lennék, aki most jött rá, hogy a pasija rossz képet lájkolt az Instragamon. Óvatosan a kiszolgáló pultra tettem a Jesse ajándékát tartalmazó tasakot, majd felé fordultam.

– Írtál már neki időközben?

– Kinek írtam?

– Ne szarakodj velem! Úgyis erősebb vagyok. Ez a munkával jár, ha az ember ezzel keresi a kenyerét.

– Nem baszakodom veled, nem tettem semmit. Tényleg fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – mondta pislogva, miközben tovább játszotta a tudatlant. Nem értettem, hogy Hale miért volt ennyire rákattanva arra – beleértve az emberek többségét –, hogy mindenáron provokáljon engem. Személyes gyanúm az volt, annyira unatkozott, hogy így próbálja felhívni magára a figyelmet és nézni, ahogy ellenszegül az embereknek, mindenáron fel akarta idegesíteni azt a két személyt, akiktől tulajdonképpen függött, a szüleit. A szüleit, akik minden lépését ellenőrizték és a jövőbeni terveit is irányítani akarták. Szívesen lett volna vállalkozó, aki a napjait azzal tölti, hogy lófrál összevissza, de sajnos nem kaphatta meg mindazt, ami nekem megvolt. A keze meg volt kötve és nem volt más választása, mint az apja nyomdokaiba lépni és tudóssá válni.

– Mit gondolsz, miről beszélek? – rendben, ez most tényleg úgy hangzott, mint egy nyafogó pompon lány. Mégis mi a fenét műveltél velem, Jesse?

Vissza akarom kapni a golyóimat!

Kieresztette az eddig bent tartott levegőt, majd elkezdte masszírozni a tarkóját, jelezve ezzel, hogy elindult a show. – Fogalmam sincs. Egy nappal korábban beszedtem az összes védelmi pénzt. Ma pedig itt segítek Gidgetnek a boltban. Én csak egy egyszerű, kedves fickó vagyok, akire mindig számíthat az ember – mondta vicsorogva, majd ravaszul elvigyorodott, amit legszívesebben a cipőmmel töröltem volna le az arcáról. –  Azt hiszem, fel kell világosítanod.

– Jesse Carter – mondtam, majd mind a két tenyeremet a pultra fektettem, miközben végig szándékosan a pult mögött maradtam, nehogy véletlenül Hale-nek rontsak. Vagy nem csak véletlenül.

– Ah, az új baristád, ugye? Nagyon szexi a csaj – mondta, majd füttyentett, és megharapta az öklét. Meg akartam ölni. Persze kegyetlen módon akartam elintézni. Nem egy sima, golyó a fejbe módon. Lehet, hogy megfojtom, vagy egy kígyókkal teli gödörbe dobom.

– Szóval írtál neki mostanában? – ismételtem meg a kérdést.

– Igen, írtam.

Hol szerezhetnék egy halom kígyót? – És pontosan mit írtál?

– Megkérdeztem tőle, hogy valamikor nincs-e kedve beülni valahová kávézni egyet. Természetesen nem a Café Diemben. Valamelyik másik menő kávézóban – hangja nyugodt és megfontolt volt, mintha azt tűzte volna ki életcéljául, hogy térdre kényszerít. Vajon a legcsekélyebb elképzelése sem volt arról, hogy mibe is avatkozott bele? Nem, egyértelmű, hogy nem. Még soha egyetlen egy nő iránt sem éreztem ekkora birtoklási vágyat. Még Edie iránt sem éreztem ezt, pedig ő is különösen fontos volt számomra. Harc nélkül engedtem át Trentnek, mert tisztában voltam vele, hogy szükségük van egymásra, és hogy nekem nincs szükségem senkire. Akárhányszor csak flörtölt vele egy férfi, mindig együtt érző tekintettel és vidáman figyeltem az eseményeket. Jesse esetében ez nem így volt. Hale viselkedését személyes sértésnek vettem.

– Válaszolt? – soha nem tettem fel kérdéseket, főleg nem ennyit és úgy éreztem emiatt, mintha kezdett volna kicsúszni a lábam alól a talaj.

– Még nem.

– Nem is fog – jósoltam meg, kifejezéstelen hangon, majd a szemetesbe dobtam a sört, anélkül, hogy ittam volna belőle egy kortyot is. – Töröld ki a telefonszámát a telefonodból és ne keresd többé!

– Mi van?! – kérdezte nevetve.

– Talán érthetetlenül fogalmaztam? – tettem a fel a kérdést, majd megropogtattam az állkapcsomat és arrébb rúgtam egy vödör festéket készen arra, hogy nekitámadjak, vagy pofán vágjam.

– Ki mondja? – kérdezte most már egyáltalán nem mosolyogva.

– Én.

– És te…?

– Talán valami emlékezetvesztéstől szenvedsz? A kibaszott főnököd vagyok.

Hale válaszul csak megrázta a fejét. – Úgy értem, mi közöd neked hozzá? Hogy képzeled, hogy kibaszottul megfenyegetsz, honnan veszed erre a jogot? Talán te vagy a pasija? A bátyja? Az apja?

Csak a félreértés elkerülése végett, ő kényszerített erre.

Kisétáltam a pult mögül, egyenesen Hale-hez, akit megragadtam a gallérjánál fogva és felemeltem, egészen addig, míg a szemünk egy magasságba nem került.

– Ő hozzám tartozik!

– És ezt ő is tudja? – kérdezte egy ravasz arckifejezés kíséretében.

– Igen – igen, egy hazug voltam, de ezt már mondtam korábban is.

– Ezt azért az ő szájából is szeretném hallani.

Elengedtem, mire erőtlenül visszaesett a babzsák fotelba. – Tartsd magad távol tőle!

– Vagy mi lesz?

– Vagy kirúglak az üzletből és a játéknak vége lesz. Nincs több Mr. Kemény Fickó, és mehetsz vissza hajtogatni a pólókat a GAP-be. Természetesen megszakíthatod velem a kapcsolatot, ami kevesebb puncit és szörfözést jelentene, azaz kevesebb időd lesz szörfözni és a csajokkal flörtölni, de legalább ötven százalékos dolgozói kedvezményben részesülsz, és végre nem kell ezt a borzalmas hawaii mintás inget hordanod.

Nem, még magam sem tudtam elhinni, hogy a ruháját gúnyoltam. Na, most már hivatalosan is hülye liba voltam.

Hale szemei összeszűkültek, amikor végre megértette az előbbi kirohanásom értelmét. – Ezt nem teheted!

Megragadtam a mellette lévő telefonját, beírtam a kódot, a volt barátnőjének a születési időpontját, mert túl lusta volt, hogy megváltoztassa, és kikerestem Jesse telefonszámát, miközben tovább beszéltem.

– Egy kis tájékoztatás. Bármit megtehetek, amit csak akarok. Az emberek jönnek és mennek. Hét évvel ezelőtt még Edie volt a te helyeden. Aztán hozzáment egy milliomoshoz, így felvettem Robbie-t. De ő elköltözött, így őt követte Ashford. Mindig van egy új Hale valahol a világban, egy küldönc, akivel megfelezem a pénzt, hogy biztos legyek benne, hogy minden rendben van. Ne tévesszen meg a nagylelkűségem! Nincs rád szükségem és amint kirúgtalak, tuti, hogy nem kapsz még egy ilyen állást ebben a városban. Tartsd magad távol Jesse Cartertől! Újra megkérdezem: Most. Már. Megértettél? – kérdeztem, majd egyenesen a mellkasának dobtam a telefonját, miután kitöröltem Jesse telefonszámát a kontaktlistájából.

Összeszorított ajkakkal felállt a babzsákból és kibotorkált az üzletből. Látszott, hogy csak úgy forrt benne a düh. Felnézetem és megláttam Gidget-et és Becket, akik egy kicsit sem voltak lenyűgözve. Mindig is durván bántam Hale-lel, de eddig még sohasem jutottam el odáig, hogy megfenyegessem és kirúgjam. De a helyzet most megváltozott és ennek nem Jesse volt az egyedüli oka.

– Erre valóban szükség volt? – kérdezte Beck keresztbe font karokkal, a fejét rázva.

Ráförmedtem, figyelmen kívül hagyva a kérdését. – Hozd a szörfdeszkádat. Itt az idő, hogy meglovagoljunk pár hullámot.

Ahogy kiléptem az üzletből Edie azonnal megragadta a karomat és a faházikó – amely az üzlet épületeként szolgát – sarkához húzott. Engedtem, habár már előre sejtettem, hogy miről akart beszélni.

– Jesse-ről van szó? – kérdezte, miközben a szemei hatalmasra nyíltak, és az orrlyukai pedig kitágultak a dühtől.

– Miből gondolod ezt?

– Mert amióta megjelent a színen úgy viselkedsz, mint egy idióta. Láttalak vele, Bane, és nem vagyok vak! De az igazi kérdésem az lenne… – benedvesítette az ajkait és olyan tekintettel nézett rá, amit egyszerűen nem tudtam megfejteni. Reményteljes? Igen, olyan reménykedő volt a tekintete.

– Mondd csak tovább! Hiszen hallom, hogy még kibaszottul nem fejezted be a mondatot – mormogtam.

– Azt akartam kérdezni, hogy tud-e a munkádról.

Ó.

Ó.

– Igen, tud róla – ez volt az igazság. És ő is utálta. És tulajdonképpen ez volt az oka annak is, hogy megadta Hale-nek a telefonszámát.

– Ne komplikáld túl a dolgokat. Mindent kézben tartok – válaszoltam. Nem ez volt a megszokott válasz azoktól az emberektől, akiknek az életük zűrös volt? Elhúztam a karomat felvillantva egy magabiztos mosolyt, annak ellenére, hogy legbelül nem ezt éreztem, arról nem is beszélve, hogy el is higgyem. Tisztában voltam vele, hogy egyáltalán nincs jogom, ahhoz, hogy beleavatkozzam abba, hogy Jesse milyen férfiakkal akar kapcsolatot létesíteni és randizni, csak azért mert én nem tehettem vele. Mindezek ellenére egyszerűen nem tudtam változtatni az érzéseimen.

– Ha Hale meg akarja tartani a golyóit, akkor jobb, ha távol tarja magát Jessetől. Ezt a tényt, akár te is elmondhatod a város többi férfi lakosának is. Ó, egyébként… – megálltam egy pillanatra, majd lehajoltam és megpusziltam az arcát. – Most már észre lehet venni. Szívből gratulálok.

Aznap este a fürdőszobai tükörben bámultam magam, miközben megpróbáltam nem összerezzenni.

Olyan erősen kapaszkodtam meg a mosdókagyló szélében, hogy a bütykeim kifehéredtek, miközben azon tanakodtam, vajon képes lennék-e arra, hogy megtegyek egy olyan dolgot, amit már sokkal korábban meg kellett volna.

A múlt árnyait elengedni.

Lenéztem, majd magamhoz vettem a csap mellett lévő ollót.

Felemeltem a fejemet.

Hirtelen eszembe jutottak Jesse szavai, amiket a héten mondott nekem, nem te vagy az a rohadék, aki megerőszakolta az édesanyádat. De sajnos még mindig nem tudott rólam pár lényeges dolgot és biztos voltam benne, hogy ha megtudja ezeket a dolgokat, meg fog rólam változni a véleménye?

Megragadtam a lófarokba fogott hajamat, és a hajgumival együtt levágtam, majd a mosdókagylóba ejtettem és hagytam, hogy a víz levigye.

Majd felnéztem vissza. És nem rezzentem össze.

Folytattam a munkát és végre megtettem azt, amit már rég meg kellett volna.

Végül belenéztem a tükörbe.

És összerezzentem. 

Tizennegyedik fejezet

Jesse

Fordította: Hope

A születésnapoknak egyfajta fejlődésük van: minél idősebb leszel, annál inkább elmegy a kedved attól, hogy megünnepeld. Esetemben Az Incidens évtizedeket öregített. Az elmúlt pár évben megpróbáltam úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. Mintha nem is léteztem volna. Könnyebb volt egy esemény nélküli, unalmas élettel ámítani magam, és színlelni, hogy semmi nem történt, mert máskülönben a kezembe kellett volna vennem a gyeplőt, ám ehhez még nem volt meg a kellő erőm.

Legalábbis egészen idáig.

Három évvel ezelőtt a tizenhetedik születésnapomra Pamtől egy Tiffany karkötőt kaptam, míg Darren még mélyebben nyúlt a zsebébe, tőle ugyanis egy jachton, a barátokkal töltött hétvégét kaptam. Ötven tinédzsert hívtam meg a bulira és néhányuknak a szülei is csatlakozott a csoporthoz, mint gardedámok.

– A kapcsolatok fenntartása és ápolása miatt, ám a fő indok mégis az, nehogy valaki a lányok közül teherbe essen – kacarászott összevissza Pam, és rövid ideig kékvérűnek érezte magát, mint a Todos Santos-i arisztokraták. Akkoriban Emeryvel randiztunk, és emlékszem milyen diadalmat érzett.  Még azt is engedte, hogy anyának szólítsam.

Az volt az az év, amikor először nem mentem el apám sírjához, hogy egy KitKatet – amit, amikor még élt, minden reggel megosztottunk egymással egyet – a sírkövére tegyek.

Az volt az első és az utolsó év, amikor valóban normálisnak, megbecsültnek és népszerűnek éreztem magam.

Ma volt a huszadik születésnapom és eldöntöttem, hogy „vissza az alapokhoz” módszerrel fogom megünnepelni a szobámban, egy szelet KitKat és egy Mrs. B által kölcsönzött könyv társaságában. Mivel nem kellett bemennem a Café Diembe, így az egész napot a szobámban tölthettem. Pam és Darren idén is elküldték üzenetben a már elcsépelt jókívánságaikat, de nem válaszoltam rájuk.

Hannah is becsúsztatta az ajtóm alatt az éves szülinapi kártyáját, Mayra pedig felhívott. Felvettem és beszeltem vele, de csak azért, mert mindig árgus szemekkel figyelte a viselkedésemet, és attól féltem, hogy felhívja Darrent és Pamet, hogy semmi előrelépést nem mutattok, aminek csak újabb véget nem érő terápiás foglalkozás lett volna az eredménye.

Bane ma még nem jelentkezett és megpróbáltam nem a szívemre venni ezt. Persze, hasztalanul.

Este kilenckor már az ágyamban feküdtem a hangulatomhoz illően, Judith McNaughts – Whitney, Kedvesem című könyvét olvasva, amikor azt hittem, hogy hallottam valamit, talán egy halk koppanást. Felnéztem a könyvből, már körülbelül fél órája ugyanazt az oldalt olvastam, mert a gondolataim Roman körül forogtak. Hogy milyen gyorsan és gondtalanul csöppent bele az életembe és húzott vissza az világ körforgásába, hogy alig tudtam elhinni, ám a születésnapomon mégsem jött nekem gratulálni. Figyelmesen hallgatóztam, de csend volt, így a figyelmem visszafordult a könyvre.

Kopp.

Az ablakra pillantottam. De csak a kint magasodó tölgyfát láttam. Így újból a könyvre pillantottam és minden erőmmel megpróbáltam erre koncentrálni, mert pont egy pikáns jelenet következett, amikor újra...

Kopp.

Ezúttal felálltam.

Kopp. Kopp.

Az ablakoz sétáltam, majd az ablakpárkányra térdeltem, felnyomtam az ablakot és lepillantottam a hátsó udvarunkra, majd Mrs. Belfort sövénylabirintusára. A fa alatt egy férfi árnyékát pillantottam meg. Az arcát – amit egy baseballsapka fedett – lefelé fordította, de a testtartása, a testalkata és a ruházata – laza nadrág és egy agyonmosott, lyukas, fekete póló – nagyon ismerősnek tűnt.

– Roman? – kérdeztem homlokráncolva.

– Már aludtál?

A hangja olyan volt, akár egy édes ígéret, és ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott nekem. Hogy mennyire sokat jelentett, hogy tudott a létezésemről, annak ellenére, hogy az idő nagy részében én inkább elfelejtettem volna.

– Nem, olvastam – mondtam, majd megköszörültem a torkomat, megpróbálva ezzel közönyösnek tűnni.

– A születésnapodon? Milyen extravagáns.

A szívem azonnal elkezdett gyorsabban verni. Emlékezett rá!

Észrevettem a tasakot, amelyet előre hátra hintáztatott a kezében, de nem szerettem volna előre örülni.

– Miért nem mész vissza az ágyadba? Kimerítő lehet egész nap lázadót játszani – mondta Bane, miközben előre-hátra hintázott a lábán. Ma nem tűnt olyan agresszívnak és nyersnek, mint máskor. Önkéntelenül is azt kívántam, hogy nézzen fel és azokkal a zöld szemeivel soha többé ne engedje el a tekintetemet.

– Nagyon vicces – mondtam horkantva.

– Bújj vissza a könyvedbe Jesse és tégy úgy, mintha itt sem lennék. Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy a szobádban vagy, és hogy nincs bezárva az ablakod. A születésnapodon egy szívinfarktussal meglepni igazán emlékezetes lett volna, de még az én idióta szemszögemből nézve is, ez inkább egy pocsék ötletnek tűnt – mondta még mindig lehajtott fejjel, ráadásul az a hülye baseballsapka még mindig eltakarta előlem a szemkápráztató arcát.

Minden erőmmel azon voltam, hogy kontrolláljam az érzéseimet, de olyan könnyű lett volna beleszeretni Bane-be. Rendelkezett minden szükséges tulajdonsággal; vicces volt, jóképű, magabiztos és őrülten szexi.

– Te aztán vicces csodabogár vagy – mondtam, majd elkezdtem hátrálni, egészen addig, míg a térdhajlataim az ágy végének nem ütköztek.

Hallottam, ahogy odakint ráállt a bakancsával a rozsdamentes acél grillre, de Pam és Darren egészen biztos nem fogják meghallani a zörgést, mert az ő hálószobájuk a ház másik végében volt. Mosolyra húzódtak az ajkaim, miközben visszafeküdtem az ágyba és magamhoz vettem a könyvet, ám egészen biztos voltam benne, hogy egy pillanatig sem tudok erre koncentrálni.

Hallottam, ahogy a cipője talpával végigkarcolja a konyhaablakot. Rájöttem, hogy fölfelé mászott, és a szívem őrült táncot járt a mellkasomban, teljesen megrészegülve, mire azonnal rákiabáltam volna, hogy hagyja abba, még mielőtt mind a ketten megbánjuk.

– Ó, a fenébe! – mondta kifulladva, majd hallottam, ahogy a kezeivel idegesen a ház falán kereste a kapaszkodót.

A mosolyom azonnal elhalványult és félretettem a könyvet. – Minden rendben?

Egy ideig csak a kaparászást és a zihálást lehetett hallani. – Igen. Attól a ténytől eltekintve, hogy a nadrágom épp az előbb csúszott le, közszemlére téve ezzel a seggemet. Remélhetőleg, Mrs. Belfort nincs labirintus-figyelő hangulatban.

– Egy hiú férfi – mondtam kuncogva.

– Hé, hölgyem, hiszen még nem is látta a fenekemet. Csak azután ítélkezzen fölötte, miután már közelebbről is megismerkedtek.

– Lehet majd szó tárgyalásról? – kérdeztem, miközben a szívem ezer szaltót járt percenként. Talán mégis egy kisebb szívrohamot okozott. Egyáltalán nem éreztem normálisnak azt, ami éppen a mellkasomban zajlott.

– Csukd be a szemed! – parancsolta, a hangja bezengte a szobámat, így már tudtam, hogy közel volt. Én pedig úgy tettem, ahogy kért. Idén azt kértem Pamtől és Darrentől, hogy ne vegyenek nekem semmit sem a születésnapomra, és tartották is magukat ehhez. Így nekem emiatt egyáltalán nem volt okom mérgesnek lenni rájuk. Ráadásul Darren az elmúlt években mindig mindet megtett azért, hogy nekem örömet szerezzen, egy síkképernyős TV-t is beleértve. Akkor udvariasan visszautasítottam őket, majd felhívtam Hannah fiát, hogy vigye el az ajándékomat, mert tudtam, hogy Hannah soha nem fogadná el. De a Romantől kapott ajándék után egyenesen vágyakoztam.

Csukott szemmel is hallottam, hogy a bakancsos lábaival a szőnyegre lépett. A pulzusom az egekbe ugrott és minden egyes sejtemmel éreztem a jelenlétét. A testemben lévő összes idegvégződés bizsergett a gondolattól, hogy Bane miket tehet most majd velem. De tudtam, hogy nem fogja megtenni. Mert tudtam, hogy az önértékelése ellenére ő egy nagyon illedelmes és tisztelettudó ember volt.

– Kinyithatod – mondta és a lélegezte végigsimította az arcomat.

A látványtól az első pár percben csak pislogni tudtam.

Eltűnt a baseball sapka

Csakúgy, mint a szakáll.

És a copf.

Itt állt előttem Bane. Az igazi Bane. A szép, simára borotvált, kisfiús, fiatalos arcával. Annyira csábító volt, mint Leonardo DiCaprio Rómeó szerepében, mire a csintalan mosolyától fájdalmasan összeszorult az ember szíve.

Azt tudtam, hogy Roman vonzó, de azt nem sejtettem, hogy ilyen mértékben. Ez más volt. Több. Erős és markáns álla volt, mégis mindezek ellenére, annyira kisfiúsan nézett ki. Azok a telt ajkak és az a görög orr. Olyan volt, mintha arra teremtették volna, hogy engem összetörjön.

Aztán eszembe jutott.

Az én kedvemért borotválkozott meg.

Hiszen a múlt héten éppen itt, ebben a szobában kértem meg őt, hogy vágja le a szakállát.

És megtette. Értem. Azért, hogy többé ne rejtőzzön el előlem. A születésnapomon nekem ajándékozva a legfontosabb dolgot a világon, hogy elfogadta, hogy ki is volt ő valójában, hogy honnan származott.

Miután rájöttem, hogy legalább egy perce szakadatlanul csak őt bámultam, kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit. Miközben ő végig izgalommal teli tekintettel nézett rám.

– Ez egy… új póló?

– Ki viselkedik most úgy, mint egy okoskodó seggfej? – kérdezte az egyik szemöldökét felvonva.

Nevetve visszahanyatlottam az ágyra, ahogy Roman játékosan megbökött a vállamnál, majd fölém mászott és a teljes testsúlyával a matrachoz szegezett, miközben szorosan kapaszkodtam a nadrágja derekába és minden erőmmel megpróbáltam felfelé húzni.

– Azt mondtad, látnom kell a seggedet. Nem hittem, hogy arra céloztál, ami a nyakadon van – mondtam kuncogva, ami zihálásba fulladt.

– Ezt ne csináld – mondta, miközben a teljes testével befedett, az erekciója pedig érezhetően a hasamhoz nyomódott, és nem véletlenül. A levegő érezhetően nehezebb lett a vágytól, a hormonoktól és a felületes légzésünktől. Az ajtó felé pillantottam. Zárva volt. Istenem, még többet akartam, azt akartam, hogy olyasmit tegyünk, hogy levegő után kelljen kapkodnom.

– Miért ne?

– Mert iszonyatosan kemény vagyok és olyan, mintha mindjárt kasztrálnál.

Felnyögtem, majd hozzá szorítottam a medencémet és még ruhán keresztül is éreztem, ahogy a makkja a köldökömhöz ér. Összerezzent, majd gyorsan felállt és az ablakoz sétált, hogy becsukja. Majd visszafordult felém és percekig csak néztük egymást.

Segítettünk egymásnak lebontani a védőfalainkat és testem minden idegszálával csak reméltem, hogy amit alatta találunk az nem rossz és nincs megmételyezve.

– Még egyszer megkérdezem: mit szólsz ehhez? – kérdezte az arcára mutatva, majd magához vette a titokzatos tasakot az ablakpárkányról.

Felhúztam az orromat. – Hát, szakállal és konttyal jobban tetszettél.

– Nos, ez nagy kár, ugyanis még egy jó ideig naponta többször is látni fogod ezt a seggfejet – mondta, majd az ágyra mászott és felém nyújtotta az ajándéktasakot: – Boldog születésnapot, Hópihe!

Elvettem tőle a tasakot, miközben feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon amiatt érzem ilyen nehéznek, mert minden reményem és álmom ebben van. – Honnan tudtad, hogy ma van a születésnapom?

– Te mondtad nekem.

– Egyszer. Még régebben. És anélkül, hogy a pontos dátumot megmondtam volna – mondtam, majd tekintetem a tasak felé fordítottam, mintha attól féltem volna, hogy bármelyik pillanatban kámforrá válhatna. Egy egyszerű, lila műanyagtasakról volt szó. Egyetlen egy cég logója sem volt rajta. Ismertem már Bane-t és tudtam, hogy magától soha nem venne egy lánynak sem ékszert, még akkor sem, ha megengedhetné magának. Nem igazán szerettem soha azt a Tiffany karkötőt. A legjobb dolog, amit valaha kaptam a KitKat csoki volt, amit minden reggel megosztottunk egymással, az apámmal a buszon, az iskolába vezető út alatt.

– Jól van. Miután felvettelek és megírtam minden szükséges papírt a munkavállalásodhoz, megnéztem, mivel emlékeztem, hogy azt mondtad szeptemberben van – mondta szemforgatva, majd a párnámra ejtette a fejét. Simára borotvált arcával egyáltalán nem nézett ki többnek húsz évesnél. Vajon tisztában volt ezzel? Vagy zavarta őt ez? Végigsimítottam az állát. Finom és bársonyos.

– Igen, nagyon tetszik – vallottam be suttogva. Válaszként elkezdte az arcát csapkodni és megbökte a lábával a térdemet, mintha ultra kínos lett volna neki ez a szituáció.

– Gyerünk, most már nyisd ki az ajándékodat.

Egyik kezemet a tasakba csúsztattam, amiben egy kemény, kerek, csomagolópapírba csomagolt tárgyat tapintottam ki. Kivettem az ajándékot és döbbenettől a szám is tátva maradt.

Egy hógömb volt, amiben egy labrador kölyök volt, aki pontosan úgy nézett ki, mint Árnyék kölyökként. Hatalmas, mű hópelyhek hullottak rá. Ez az ajándék nagyon sokat jelentett számomra, volt egyfajta jelentése is. Könny szökött a szemembe.

– Wow. Ez…

– Ez még nem minden – mondta félbeszakítva. Felült, majd a lábait lelógatta az ágyról, megköszörülte a torkát, végigsimított az állán és a tasakra mutatott – Nézd meg még egyszer. Van ott még más is a hógömbön kívül. 

Kihalásztam a tasakból a második ajándékomat. Egy… szörfruhát? Homlokráncolva felé fordultam. Annak ellenére, hogy sötét volt a szobában, azonnal felismertem az apró részleteket. A gallérján lévő hullámot és a mellkasát díszítő lenyugvó napot. Egy teljes alakos ruha volt, ami egészen a nyakamtól a lábujjaimig eltakart.

Ujjait a csuklóm köré fonta, majd magához húzott és mélyen a szemembe nézett. – Soha nem csinálsz semmit a hegeid miatt, amit azok a rohadékok csináltak. Szörfözni fogsz! Élni fogsz! Miért nem jelentetted fel őket? Hogyhogy nem ülnek még börtönben? A történtekkor már nagykorúak voltak.

A szemeim azonnal kikerekedtek. Ez az egész hirtelen egy nagyon rossz irányba fordult. Nem akartam erről a témáról beszélni és még kevésbé szerettem volna azt megkérdezni, hogy Bane honnan tudja, hogy az elkövetők mind nagykorúak voltak, vagy hogy milyen mélyen ásta bele magát a velem történtekbe.

– „Az ügy le van zárva, Villegas felügyelő. Nincs mit megbeszélni. Hagyjon minket elmenni, Jesse-vel.”

Pam szavainak az emléke olyan volt, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör hideg vízzel. Megráztam a fejem és megpróbáltam a torkomban lévő maró gombócot lenyelni.

– Lehetne, hogy ne beszéljünk erről?

– Nem! Mert nekem úgy tűnik, hogy beszélnünk kell erről.

– Komolyan, Bane? Pont a születésnapomon?

– A nevem Roman. És holnap készen fogsz állni erre a beszélgetésre?

Nem. – Talán.

– Engedted nekik, hogy megússzák.

– Mert nem volt más választásom – mondtam sziszegve és szememmel azonnal a tekintetét kutattam, majd egy pillanatra sem fordultam el, mintha ezzel akartam volna tudomására hozni, hogy nincs joga így beszélni velem. A szemei összeszűkültek és a tűz, ami belőlük áradt, éreztette a megtorlás ígéretét. Aztán hirtelen tovatűnt a haragja, sőt még el is mosolyodott.

– És mennyire teljesítettem jól?

Tekintetemet a hógömb és a szörfruha felé fordítottam.

– Nagyszerűek – préseltem ki magamból, mert még mindig hatással volt rám, az előbbi hirtelen témaváltás. – Köszönöm.

– Szeretnél még valami mást is a születésnapodra?

Elgondolkodva simogattam a kezeim között lévő szörfruha anyagát. –  Ez már így is több mint elég. Megmentetted a születésnapomat. Az egész évemet.

Előrehajolt, közel hozzám. Túl közel. Olyan közel, hogy azon gondolkodtam, hogy mi fog történni, mire azonnal rossz irányba terelődtek a gondolataim. Hátrahúzódtam, megakadályozva ezzel, hogy megcsókoljam és megpróbáltam nem bolondot csinálni magamból.

– Mi az? – kérdeztem egy hatalmasat nyelve. A szemhéja félig lecsukódott, csak úgy, mint legutóbb a raktárban, de a ziláltsága akkor sokkal erősebb és jobban érezhető volt.

Olyanok voltunk, akár egy léggömb, amelyik bármelyik pillanatban kipukkanhatott. Minden egyes lélegzetvétellel egyre nőtt ennek a veszélye.

– Bármit kérhetsz tőlem – mondta nyomatékosan. Tudtam, hogy mire értette; egy csókra. De túl gyáva voltam kérni. Az apám egyszer azt mondta nekem, hogy a szeretetet nem kellene kérni. Az nem egyfajta díj, vagy szívesség volt, hanem egy szükséglet, az emberi élethez szükséges és nélkülözhetetlen dolog.

– Bármit? – kérdeztem a szempilláimat rebegtetve. Olyan közel hajolt hozzám, hogy szinte éreztem a testéből áradó melegséget. A mellkasom levegő után kiáltott, a térdeim pedig annyira elgyengültek, mintha zseléből lettek volna. Ezt az egészet egyszerre éreztem rossznak, helytelennek és furcsának, izgatónak. Irracionálisnak, ám ugyanakkor mindennél többet jelentőnek.

– Bármit – mormogta, majd a puha ajkai pár centire eltávolodtak tőlem. Tényleg nagyon csábító volt, de meg kellett tennem azt, amire készültem. Csak az önbecsülésem végett. A kapcsolatunk hatalmi viszonyát illetően.

– Akkor azt akarom, hogy mutasd meg a fenekedet. Igazságtalan, hogy a sövénylabirintus láthatta, én pedig nem.

Bane-nek szüksége volt pár pillanatra, amíg felfogta a kérésemet, de becsülettel mondhatom, hogy aztán minden zsémbelődés nélkül felállt, hogy teljesítse a kérésemet.

Mielőtt hátat fordított volna nekem, a mutatóujjával figyelmeztetőleg rám mutatott. – Ha a történtek után majd menthetetlenül beleszeretsz a fenekembe, ideiglenes távoltartást kell majd ellened kérnem?

Céltudatosan elmosolyodtam és az alkaromra támaszkodva válaszoltam – Az előbbi kijelentésedre sajnos nem tudok még válaszolni, de mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ne változzak át őrült zaklatóvá.

– A legrosszabb esetben, azért jó lenne, ha valaki elmondaná egy nap, mielőtt elfogy a sör – mondta vállat vonva.

Anélkül fordult meg, hogy megvárta volna a reakciómat, majd letolta a nadrágját. Azonnal levegő után kapkodtam. Több tetoválás is fedte az erős, izmos fenekét; egy koponya, amelyből vér folyt ki, végig lefelé a combja felé, és három vigyorgó csontváz, akik épp szörföznek, alattuk a következő felirattal: Király történet, tesó!

– Hadd halljam a történetét – követeltem. Visszahúzta a nadrágját, megkerülte az ágyat és lefeküdt mellém, mintha az már az ő kis megszokott helye lett volna.

– Elvesztettem egy fogadást.

– Te most viccelsz velem – leesett állal figyeltem, de csak megvonta az egyik vállát, mintha csak azt mondta, volna; nem nagy ügy.

Pislogtam és megpróbáltam egy kicsit arrébb tolni. – Ki az az idióta, aki enged mások nyomásának és hagyja, hogy kitetoválják a seggét.

– Valaki, akinek átkozottul mindegy volt minden, és aki soha nem hagyott ki egyetlen egy lehetőséget sem, hogy valami hülyeséget csináljon – mondta tréfásan, majd egy elszabadult tincset a fülem mögé tűrt. Felemeltem az egyik kezét, az arcomhoz húztam és belecsókoltam a tenyerébe. Bane összerezzent, ami teljesen elszomorított. Annyi nővel feküdt már le, de azon gondolkodtam, mikor puszilták meg a bütykeit, ölelték át az esőben, vagy szerették úgy, mint ahogy mindenki megérdemelte, hogy szeressék?

– Jobban kellene tisztelned a testedet, Roman. Ezek a tetoválások. Az a sok nő. Bármikor mondhatsz nemet. Emiatt ez egész ügy miatt vagy ennyire szétesett. – Az apjával történtek miatt. Ez olyan volt, mint Az Incidens. A lelki sebhelyek olyanok voltak, mint Lord Voldemort. Soha nem szabad kimondani.

Úgy tett, mintha a kezével a túlméretezett pólóm kivágását lesimította volna, lenézett rá, amikor azt mondta: – Van számodra egy javaslatom. Abbahagyom, hogy úgy használjam a testemet, és úgy bánjak vele, mintha az valami diákszálló lenne, ha te is megígéred, hogy te is abbahagyod, hogy úgy kezeled a testedet, mintha egy vattacukorból lenne. Gyere el holnap velem szörfözni.

Csak nevetni tudtam az előbb elhangzottakon. – Mi van, ha azt mondom, rendben?

– Akkor többé nem engedem, hogy seggfej tetoválásokkal csúfítsák el a testemet. Szándékos szójáték.

– Ez egyáltalán nem tisztességes ajánlat, ugyanis rajtad már egyébként sincs több hely másik tetoválásnak.

Végigsimított az állán, majd a sima arcára mutatott. – Most már van.

– Megöllek – mondtam és a mellkasára ütöttem.

– Higgy nekem, bébi, már félúton jársz.

– Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem mormolva.

Hirtelen elkomolyodott. – Úgy értem, hogy egyszerűen nem tudok távol maradni tőled, pedig mindenképpen kellene.

Nyeltem egy hatalmasat, de egy szót sem szóltam.

Nem akartam kérni és könyörögni, és legkevésbé akartam azt, hogy most elmenjen. Egy igazi kötéltánc volt az, ami bennem dúlt.

Roman azt kérte, menjek vissza olvasni, és megtettem. Úgy feküdtünk az ágyamban, mint a szardíniák, mialatt hangosan olvastam a könyvet, befejezve a fejezetet, majd lekapcsoltam a lámpát, oldalra fordultam és becsuktam a szememet.

Egyik karját körém fonta, és elvigyorodtam a sötétben, amikor az erekciója a fenekemhez nyomódott, nagyon lassan őrölve, és mindkettőnket kínozva. A bőröm is bizsergett, és a puncimat fájdalmasan üresnek éreztem, ahogy kemény hasizmai a hátamhoz simultak.  Annyira kívántam őt, ahogy teljesen hozzám simult.

– Roman…

Egyik tetovált kezét a számra tette, elfojtva ezzel a hangokat, miközben a középső ujját az ajkaim közé csúsztatta. Sóvárogva elkezdtem szopogatni és élveztem a nemrég elszívott joint édes aromáját, ami az ő sós, férfias ízével keveredett. Ajkai hátulról óvatosan végigsimítottak a fülemen. – Shhh.

Az egész testem megremegett, a térdeim összeütődtek, miközben kemény farkát egyre mélyebbre és mélyebbre tolta a két farpofám között. A földön valaha tapasztalható legfrusztráltabb orgazmus szélén voltam.

– Dugj meg! – kérleltem remegő hangon, és kicsúszott a számon, mielőtt még visszatarthattam volna a szavakat. Ez nem én voltam. Ez nem a régi Jesse volt, és teljesen biztos voltam benne, hogy nem is az új. Ez a lány teljesen odáig volt azért, amit Bane csinált, úgy tűnt, neki lett teremtve. Ez a lány vakmerő és mohó volt. Kétségbeesett és megfosztott. – Kérlek, annyira… üresnek és magányosnak érzem magam – mondtam, ugyanakkor ez többé már nem volt igaz. Ha egyedül voltam, akkor üresnek, boldogtalannak éreztem magam, ám Romannel, úgy éreztem, mintha mindent megtöltött volna bennem.

Durva keze a számról a melleim felé csúsztak, ahol megérintette az egyik mellbimbómat és az alvós pólómon keresztül meghúzta. Minden porcikámban éreztem ezt, és a testem úgy lángolt, mint egy boszorkány, akit a máglyán égettek el. Összeszorítottam az ajkaimat, elnyomva ezzel egy halk nyögést.

Megragadtam a pizsama nadrágom derekának pántját, azért, hogy csökkentsem a lábam között tomboló kínzó bizsergést. Bane azonnal megragadta a csuklómat és az ajkaihoz húzta, és éreztem, hogy mosolyog.

–  Fogadok, hogy anélkül el tudlak juttatni a csúcsra, hogy hozzád érnék – suttogta.

– Nem vagy kissé öntelt? – nyöszörögtem.

– Mert az is vagyok – mondta, majd még erősebben a fenekemnek nyomta a medencéjét.

Egy halk sóhaj kíséretében becsuktam a szemeimet, amikor megéreztem, hogy az ajkai ismét a fülemet súrolták.

– Érzed, ahogy megduglak a szavaimmal?

Önkéntelenül is összedörzsöltem a combjaimat, annyira vágyakoztam utána. Kegyetlen volt, ugyanakkor nagyon is élveztem ezt az édes gyötrelmet.

– Jobban tetszene, ha valami mással dugnál meg – ezt most tényleg kimondtam? Nem tudtam eldönteni, hogy a zavaromban égő és pipacspirossá vált arcomtól, vagy pedig a kezeiből áradó hőtől fogok elégni.

– Mindenki megkapta a valami mást. Te ezzel szemben egy teljesen új, az ezelőtt-soha-nem-átélt változatot kapod. Azt, ahol valójában megpróbálok helyesen cselekedni. Érzed, ahogy épp a duzzadt, rózsaszín csiklódat szopogatom?

Bane a farkát továbbra is a két farpofám között mozgatta, miközben a heves vágynak köszönhetően még közelebb húzódtam hozzá. Még mindig kitartóan dörgölőzött hozzám, egy ütemes ritmusban, amit az agyamba akartam vésni és örökre elraktározni az emlékeimben.

A vágy hangjai önkéntelenül is felszakadtak belőlem.

– Ne légy velem ennyire leereszkedő és védelmező Roman. Pontosan tudom mi a jó nekem.

– Most épp a mutató és a hüvelykujjam közé veszem a csiklódat.

– Roman – mondtam lihegve.

– Az állam már tiszta nedves tőled.

Mégis hogy a fenébe csinálja ezt?

Az orgazmus kezdetét a lábujjaimban éreztem, majd úgy haladt felfelé, akár egy torpedó, ami iszonyatos erővel robbant szét a lábaim között. Hiába próbáltam, nem tudtam kiszabadítani a kezeimet Roman kezei közül. Egyszerűen a szavaival vitt el a csúcsig, szinte anélkül, hogy egyszer is hozzám ért volna. Szükségem volt pár percre, amíg újra össze tudtam szedni magam, amíg a pulzusom is visszaállt a normális állapotba. Csak ezután vettem észre a meleg, nedves foltot, ami a pólómat a hátam alsó részéhez tapasztotta.

Bane is elélvezett. Már annyitól, hogy hozzám dörzsölte magát.

– Utállak – motyogtam elcsukló hangon. Csak most vált világossá számomra, hogy milyen sivár is volt a szexuális életem, mielőtt Romannel megismerkedtem volna, és hogy mennyire vágytam már rá. Hogy mindig is rá vágytam.

– Jó éjszakát, születésnapos lány – mondta, majd gyengéden megpuszilta a tarkómat és a derekam köré fonta a karjait.

Évek óta először nem volt arra szükségem, hogy belebújjak a futócipőmbe és elmeneküljek a démonok elől, akik minden éjszaka az ágyam alatt rejtőztek.

Életemben először hagytam, hogy itt aludjanak velünk az ágyamban, a szobámban, mert most már világos volt számomra, hogy egyszerűen csak a múlt szellemei voltak.

És nem árthattak nekem.